Remek hangulatú, teltházas gálával nyitottuk az évet

IMG_1548.JPG

Bár a tavasz első bajnokiján egygólos vereséget szenvedtünk, alighanem kellemes élményekkel lett gazdagabb minden kilátogató néző a II. Újpesti Teremfoci Gálán. A vasárnapi rendezvényen összesen közel ötszáz fő volt kíváncsi az utánpótlás csapatok és élvonalbeli együttesünk szereplésére, valamint Ancsin Jánosék és a szurkolói válogatott futballtudására.

Valamivel tizenegy óra után vette kezdetét a gála hivatalos programja. A centerpályán az U15-ös, míg a B csarnokban az U19-es csapatunk bajnoki tornájára került sor. Előbbit több, mint ötven szurkoló követte nyomon a főlelátóról, ám jutott érdeklődő bőven a nagyobb korosztály összecsapásaira is.

A fiatalabbak három mérkőzésből egyszer győztesként, kétszer vesztesként hagyták el a játékteret. Sárai Zoltán tanítványai a Gyöngyöst tudták 4-1-re felülmúlni, a Vasastól fordulatos meccsen 6-4-re, a Rubeolától 14-1-re kaptak ki. Takó Csaba együttese végig kiélezett mérkőzéseken végül egy ponttal lett gazdagabb a nap folyamán, a Vasas ellen ért el 4-4-es döntetlent, míg a Csömörtől 2-0-ra, a Gyöngyöstől pedig 3-2-re kapott ki.

Az utánpótlás tornák zárultával a centerpályán folytatódott a gála programja, ahol is az Újpest Hokilegendái csaptak össze az ÚCSK válogatottal. Az első játékrész után 2-2-es döntetlennel fordultak a felek, ám a második húsz perc során már csak a szurkolók voltak képesek a kapuba találni. A találkozón végül a második félidőt - nem meglepő módon - jobban bíró, ÚCSK válogatott nyerte meg, 6-2-re. A hokilegendák góljait Hajek Péter, valamint Ancsin János jegyezte.

A gálamérkőzés szünetében, majd az után is az Újpest-KSK U11-es csapatában futballozó fiatal srácok kaptak bizonyítási lehetőséget, és próbálhatták ki azt, milyen érzés egy - közel - teltházas csarnokban játszani.

A sportélmény mellett az esztétikai élményről is gondoskodtak a résztvevők. Előbb a Nemes Fittness bemutatója során lépett a küzdőtérre Béres Ditta, Sifter Andrea és Hajdú Enikő, akik egy viszonylag új sporttal, a kangooval ismertették meg a nézőket, csárdást táncolva az elsőre igen csak érdekes sportcipőkben. Majd a bajnoki mérkőzés szünetében, a Showtime Fittness: Purple Girs formációjának produkcióját tekinthette meg a lelátón helyet foglaló, több mint négyszáz fő.

A gálán fellépett a közelmúltban alapított Curva Mildenberger is. A lelátóra vezető előcsarnokban összeszerelt, rögtönzött színpad előtt szép számú drukkerhad gyűlt össze, mire a zenekar tagjai a húrok közé csaptak. A CM hasonlóan korábbi fellépéseihez, ezen a délutánon is gondoskodott a kellemes, oldott hangulatról.

A nap megkoronázásaként sajnos, nem sikerült élvonalbeli együttesünknek legyőznie a Cső-Montage-t. Az 5-4-es vereség ellenére sem lehetett sok ok panaszra, hiszen fordulatokban gazdag mérkőzést láthatott II. Újpesti Teremfoci Gálára kilátogató nézősereg, akik remek hangulatot teremtettek a csarnokban, ezt pedig ezúton is szeretnénk megköszönni nekik!

Ezzel hivatalosan is kezdetét vette számunkra a 2010/11-es futsal évad tavaszi szezonja, amely jövő hét hétfőn, a Rubeola FC Csömör ellen folytatódik. A Láng Sportcsarnokban legközelebb január 31-én, az Ózd ellen lép csapatunk pályára. Remélhetőleg ismét csak teltház előtt.