Hétfőn jön az első hazai meccs!

Hétfőn hazai pályán is bemutatkozik az Újpest FC-220Volt az NB II-es futsal bajnokság 2016-17-es szezonjában. Ellenfelünk ezúttal az NB I-ből kiesett Rubeola FC Csömör csapata lesz, akiknél több ismerőssel is találkozhatunk. A nyártól a vezetőedzői posztot ugyanis az a Jávor István tölti be a csömörieknél, aki az NB I-es szezonunkban csapatunkat vezette. A játékosok között pedig megtalálhatjuk Takó Csaba nevét, aki az első szezonunkban játékosunk volt. A mérkőzésnek különös pikantériát ad, hogy a 2010-11-es NB I-es bajnokságban épp a Rubeola elleni 5 mérkőzéses rájátszásbeli párbaj elvesztésének köszönhetően estünk ki az élvonalból, hiába végeztünk az alapszakasz 9. helyén, míg ellenfelünk annak ellenére, hogy csak a 12. helyre futott be, végül osztályozón akkor az élvonalban maradt.

Az első fordulóban mindkét csapat győzelemmel kezdett. A Rubeola a Vác elleni 6-5-ös sikerrel kezdte a szezont, míg a Zoufal Nándor által irányított lila-fehér csapatunk 4-2-re győzött idegenben az esélyesebb Dunakeszi Kinizsi ellen.

A hétfői mérkőzésen biztos hiányozni fog ellenfelünkből a két tapasztalt kiállított játékos, Smeló Dávid és Jenei Ottó, míg az Újpest FC-220Volt csapatából a beteg Tóth Krisztián, valamint a maribori Minifutball Bajnokok Ligájában a Mé-Szi Frucht csapatában szereplő,és ott 5 gólt szerző Vincze Dezső játéka kérdéses.

A két csapat eddig 7 mérkőzést játszott egymás ellen, mindannyiszor az NB I-ben találkoztak a felek. Az eddigi mérleg 4 lila-fehér siker, 3 csömöri győzelem.

Az eddigi mérkőzéseink:

2010. 09. 20. Újpest - Rubeola 7-3
2011. 01. 24. Rubeola - Újpest 3-4
2011. 04. 28. Újpest - Rubeola 0-2
2011. 05. 02. Rubeola - Újpest 2-10
2011. 05. 05. Újpest - Rubeola 3-2
2011. 05. 09. Rubeola - Újpest 5-4
2011. 05. 12. Újpest - Rubeola 1-4