Póta Balázs: Csak együtt érhetünk el sikereket!

Póta Balás szokásához híven röviden így értékelte a Kartal ellen elvesztett hazai találkozót, amellyen nehéz helyzetbe kerültünk a bronzéremért folyó versenyben.

- A szezon végére kicsit elfáradtunk és ami idáig befelé pattant most az kifele jött, az ellenfelünknek pedig minden sikerült, akik megérdemelten vitték el tőlünk a 3 pontot.
Ekkora különbség azért nincs a csapatot között, az is bizonyítja hogy 4ből 3szor mi diadalmaskodtunk, de egyszer minden sorozat véget ér.
Rendeznünk kell a sorokat, mert kicsit elkényelmesedtünk a véghajrára, a játékosaimnak nem szabad elfelejteni, hogy ez egy csapatsportág és csak együtt érhetik el a sikert! Szeretnénk éremmel megkoronázni ezt a szép szezont és mindent el fogunk kövezni ezért, a nézőinknek pedig szeretnénk az utolsó két meccsen örömet okozni.

Megérdemelt kartali siker Budakalászon

NB II. Keleti csoport, Felsőházi rájátszás, 8. forduló:

Újpest FC-220Volt - Kartal 1-6 (1-2)
Budakalászi Sportcsarnok, 80 néző. V: Tamási, Sipos, Muhari

Gólszerzőnk: Horváth L.

Hiányzók ugyan mindkét oldalon akadtak, de ez nem gátolta meg a csapatokat abban, hogy nagy lendülettel kezdjék a mérkőzést. A vendégek öt vereség után szerettek volna ismét nyerni, a mieink pedig a dobogóra visszakerülés végett.

Ma este a Kartalt fogadjuk Budakalászon

Közel egy hónap után újra hazai pályán szerepel az Újpest FC-220Volt. Póta Balázs legénységének vendége a Kartal csapata lesz. Simon Péterék a nagyon jó alapszakaszbeli szereplés után a rájátszást is jól kezdték, egészen addig, amíg le nem győztük őket Kartalon 5-4-re. Azt követően elindult egy komolyabb mélyrepülés, szoros vereség Gyöngyösön, majd nagy arányú a Kecskemét és a Csenger ellen. Múlt héten az FTC ellen azonban már ismét jobbik arcukat mutatták, s bár kikaptak, az 1-0-ás vereség mégiscsak szép eredmény az akkor ezzel bajnoki címet szerző 9. kerületiek ellen. Így egészen biztosra vehetjük, hogy szeretnének végre újra pontot, pontokat szerezni, főleg annak tükrében, hogy mindhárom eddigi szezonbeli meccsünket Újpest-győzelemmel ért véget. Ez adhat is nekünk némi önbizalmat, még akkor is, ha a legutóbbi csengeri találkozón vereséget szenvedtünk. 
Meglehetősen sok még mindig a hiányzó a csapatban, Póta Balázs tartós sérülésén kívül Péter Mátyás érettségi, Matyó Máté sárga lapos eltiltás miatt nem szerepelhet, rajta kívül N'Gottet Léonid is sérült, Kapcsos Vince pedig nem látogatja mostanában a csapat foglalkozásait. Múlt heti kerethez képest Gyárfás Tamás és Bakay Ferenc lehet csak a visszatérő. 

A mérkőzés Budakalászon 20:50-kor kezdődik, belépő a szokásos 500 Ft mindössze. Fontos lenne nyerni a dobogó megszerzése miatt, így elkél a bíztatás a csapatnak!

U18-as csapatunk az Aramis vendége volt

Ifjúsági csapatunk vasárnap edzőmérkőzés keretein belül az Aramis U17 vendége volt és próbálhatta ki a hazaiak nemrégiben átadott gyönyörű budaörsi létesítményét. Póta Balázs a felnőtt és U18-as csapatunk edzője ugyanis az Aramis U17 és U20-as együttesét is vezényli - nagy sikerrel, hiszen mindkettő a dobogóért küzd és mivel ott hosszabb ideje bajnoki szünet van, nálunk pedig épp ez a hétvége volt forduló mentes összehozta a két gárdát egy edzőmeccs erejéig. A maratoni mérkőzés első félidejében még jól tartottuk magunkat, ám később nagyobb különbség lett a két csapat között, mint az az eredményjelzőn látható. Ennek ellenére tapasztalatszerzésnek jó volt, hiszen az U18-as csapatunkat kb. 1 hónapja újra kellett szervezni, szinte minden játékosunk újnak számít csak 2-3 fő maradt meg a régi magból. A srácok jövő héttől három héten át minden hétvégén pályára lépnek a bajnokság befejezése előtt.

Új szponzorunk az Auto-Fort !

Jelentős névvel bővült az Újpest Futsal Club szponzori köre, méghozzá a Váci úton található Autó-Fort Márkakereskedéssel, amely Ford és Szuzuki gépjárműveket forgalmaz. A támogatás alapján az autós cég jelentős kedvezményeket biztosít az egyesületüknek a gépjárművek vásárlásakor, így lehetőségünk volt megrendelni a legújabb 9 fős már ráncfelvarráson átesett Ford Turneo Custom Titanium kisbuszt.
Sós László klubelnök örömmel jelentette be a hírt, amely mérföldkő az egyesület életében.

- Régóta vágytunk egy ilyen kisbuszra, és ez most hamarosan megadatik nekünk. A kisbusz finanszírozására a 2018/2019-es Sportfejlesztési program keretein belül kerülhetett sor. Egy ilyen felső kategóriás kisbusz még így is jóval többe kerül, mint amit a pályázatban el tudnánk számolni, ám az Auto-Fort szponzorációjának köszönhetően olyan kedvezményeket kaptunk, hogy lehetőségünk volt a 

TAO keret terhének elszámolására. Illetve köszönettel tartozunk egyesületünk támogatónak is, akik révén a 30% önerőt lehetőségünk volt kifizetni. Mondanom sem kell, hogy minden csapatunk életét megkönnyíti ez a kisbusz a jövőbeni mérkőzések utazását illetően - sőt igazából még egyet megkívánna az egyesület csapatainak létszáma. A színe természetesen fehér lesz, amelyeket lila dekorárciókkal fogunk díszesíteni. Jelenleg gyárás alatt van nyár közepén várhatóan átvehetjük. Szeretnénk ha az Újpest Futsal Club egyre gyarapodó családja - szülők, játékosok, szurkolók, szponzorok - örömüket lelnék majd ebben is. 

Tartalom átvétel