U18: Elkészült a csoportbeosztás és a sorsolás

A futsal U18-as bajnokságban a felnőttektől eltérően az Újpest FC-220Volt a Nyugati-csoportba kapott besorolást, ahol 14 csapat küzd meg a bajnoki címért. A bajnokság küzdelmei szeptember 29-én kezdődnek és 2019. május 25-én érnek véget. Összesen 26 mérkőzést játszanak a csapatok.

Az előző évi keret nagy része most is szerepet kaphat, mert tavaly egy fiatalabb állománnyal értük el a 7. helyet. Első ellenfelünk az ELTE SE gárdája lesz.

 

1.forduló: Tisztes helytállás a derbin

NB II. Keleti csoport, 1. forduló:

FTC-Fisher Klíma - Újpest FC-220Volt 4-2 (2-0)
Elek Gyula Sportcsarnok, 400 néző. V: Kovács G., Janitz G., Nyekita B.

Gólszerzők: Öreglaki (2), Riberio Da Silva, Bita L., ill. Szabó Zs., Bakay 

Csapatunk a rövid felkészülési időszak után az NB I-ből kiesett és oda visszajutáshoz válogatott játékosokkal megerősödő Ferencvároshoz látogattak. Rendkívül sok újoncot avatott Póta Balázs vezette újpesti csapat, Bakay és Kavalecz például még edzésen sem tudtak részt venni. Ezen kívül eltiltások (Horváth L., Matyó) és munkahelyi vagy nagypályás elfoglaltságok (Tóth K., Kapcsos, Ilosvai) miatt is sok hiányzóval tudtunk csak kiállni. 

Alaposan átalakul csapatunk!

Póta Balázs vezetőedző mellett érkezése után alaposan átalakult az Újpest FC-220Volt felnőtt csapatának kerete a 2018-19-es futsal idényre. A mai adatok alapján vele együtt eddig nem kevesebb, mint 13 új játékos érkezett. 

Klubunk elnöke Sós László is elégedetten nyugtázta a nyári átigazolási szezont, bár megjegyezte a fortuna nem volt kegyes hozzánk, hogy mindjárt a legnehezebb ellenfél ellen kell kezdeni a szezont.

"Nem feltartott kézzel megyünk a 9. kerületiekhez!"

Szabó Zsolt a tavalyi évben alapemberünk, csapatkapitányunk és házi gólkirályunk is volt egyben. Tavasszal egy hosszú és szigorú eltiltást kapott, amelynek büntetése okán szinte az egész rájátszást kénytelen  volt kihagyni. Az ő gólerős játéka nagyban befolyásolja eredményességünket, hiszen eddig 46 újpesti bajnoki mérkőzésén 52 gólt szerzett (plusz a Magyar Kupában 1 meccsen 2 gól). A nyári átigazolási szezonban sokan jöttek, sokan mentek, nyolcas számú játékosunk azonban kitartott a klub mellett és motiváltan kezdte a felkészülést és várja az új szezon rajtát.

Győzelem az edzőmeccsen, jöhet a derbi!

Tegnap este, a rövid felkészülési idő alatt mindössze három edzéssel a lábában lejátszotta első edzőmeccsét Póta Balázs csapata, méghozzá az előző vezetőedzőnk a Simon Péter vezette Csakacsel ellen, amelynek első sorát gyakorlatilag a mi tavaszi csapatunk alapja adta. A három játékrészből álló mérkőzés szép gólokat hozott és helyenként jó játékot is. Végig újpesti vezetés mellett végül 9-6-ra nyertünk, de az eredmény ezúttal másodlagos volt, sokkal fontosabb volt a játék és egymás megismerése a pályán, hiszen a csapatban volt olyan, aki tegnap látta először a társait. A héten még egy edzés és pénteken a bajnoki címre törő ferencvárosiakhoz látogatunk. Köszönjük a játékot a Csakacselnek és sok sikert kívánunk nekik a bajnokságra! 

Tartalom átvétel