Széki Attila boldog, hogy újra Újpest mezben léphet pályára

Új igazolásunk, Széki Attila a DigiSport vendége volt szerda reggel. A játékosunkkal készített interjú megtekinthető az alábbi videóban:

9-6 a listavezető otthonában

NB II. Keleti csoport, 21. forduló:

Kazincbarcikai Ördögök - Újpest FC-220Volt - 9-6 (6-3)
Kazincbarcika, Don Bosco Sportcsarnok, 400 néző. V: Molnár Réka, Bátori Csaba, Varga László

Gólszerzőink: Járóka Richárd (2), Vadászi Edward (2), Szűcs Attila (2)

Hétvégén még kedvező utazó kerettel kalkulálhatott Simon Péter, ám hétfőre kedvezőtlen fordulatok révén sérülések miatt kidőlt Hajdú és Namuquita, Nagy D., több játékusunk pedig munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudott jelen lenni (Kollár, uhász, Kanalas, Érsek), így mindössze két kapus mellett 5 mezőnyjátékossal kellett felvennünk a harcot a listavezető otthonában.

Érsek Tamás az utolsó igazolásunk

A tegnapelőtt véget ért átigazolási időszak utolsó napján igen aktív volt az Újpest FC-220Volt, hiszen Széki Attila mellett leigazoltuk Érsek Tamást a Csömörből, valamint U18-as csapatunkba a korosztályos válogatott Zuigéber Ákost is. A korábban szerződtetett Szenyita László, Járóka Richárd, Joó Ádám, Juhász Máté, Oberlander Máté és Vadászi Edward, valamint a több hónapot kihagyó Kolena Norbert visszatérésével tehát alapos változáson esett át a csapat, amely a rájátszásban elérhető 7. hely megszerzését tűzte ki célul.

Érkezők: Szenyita László (Dunakeszi), Juhász Máté (Dunakeszi), Joó Ádám (Airnergy FC), Vadászi Edward (Gyömrő), Széki Attila (Kazincbarcika), Érsek Tamás (Csömör), Oberlander Máté (új futsal igazolás), Járóka Richárd (új futsal igazolás)

Távozók: Szőczei István (Vác), Simon Mátyás (Kartal), Vincze Dezső (Dunakeszi), Závodszky Ádám (Szigetszentmiklós)

Tartalom átvétel