Évértékelő (2.), Vincze Dezső: "3-4 forduló után láttam, jók leszünk"

A csapat házi góllövő listáján rendre az élmezőnyben található Vincze Dezső neve. Idén is a legerdményesebb játékosaink egyike volt. Ráadásul már immáron 2,5 éve erősíti csapatunkat, hol 53 mérkőzésen 53 találatot jegyezhet (NB II-ben a mérleg: 59/57). A korábbi években rendre több gólt lőtt mint amennyi mérkőzést játszott, ez volt az első szezon ahol ez a mutató gyengébb lett, ám ez csak a látszat, hiszen immáron nem csak kifejezetten támadójátéknál, hanem védekezésnél is a csapat erősségei közé tud felnőni. Centerjátéka révén azonban hatalmas erőssége az Újpest FC-220Voltnak, nélküle szinte elképzelhetetlen volt a támadójátékunk az elmúlt években. Vincze Dezső ráadásul nem csak kiváló csapatember hanem rengeteg szabadidőt is beáldoz az Újpest futsal kedvéért, hiszen órákat és több száz kilómétereket utazik egy-egy meccsre és edzésre, hiszen dunaújvárosi lakos.

Milyennek értékeled az elmúlt evet ? Gondoltad volna hogy ilyen jól fogunk szerepelni?

- Már a tavalyi szezon végére is voltak jó mérkőzéseink. Az első fordulóban a Dunakeszi Kinizsihez látogatunk idegenbe közel se esélyesként, de hatalmas meglepetésre nagyon jó védekezéssel és helyzetkihasználással 4-2-re nyertünk a magyar futsal egyik meghatározó csapata ellen, még ha NBII-es csapatról is beszélünk. Ez a siker akkora lökést adott a következő mérkőzésekre, önbizalmat, hihtet adott a csapatnak, hogy megalapozta az egész szezont. Teszem hozzá, a nyáron, illetve szezon közben is sikerült jól igazolnunk, a mi szintünkön extra játékosokat igazolni. A korábbi NB 1-es nagypályás, vagy válogatott rutinnal rendelkező játékosok jelenléte pedig még jobban feldobta a társaságot.

Mikor hitted azt, hogy ez a csapat többre hivatott mint az első hat?

- Én személy szerint a 3-4. forduló után láttam ez a csapat simán bent lesz a
rájátszást jelentő első hatban, szerencsére így is lett. Az hab volt a tortan hogy végig harcban voltunk az első helyért. És sok szakértő véleménye ellenére oda értünk a dobogó 2. helyére megelőzve a nálunk jóval nagyobb futsal rutinnal rendelkező Dunakeszit a Kecskemét és a váci csapatot is!

Miben sikerült előre lépni meglátásod szerint és mi az ami meg sokkal jobban fejlesztésre szorul? Egyénileg és csapat szinten is.

- A csapat fejlődését abban látom, hogy az edző olyan játékosokkal tudod dolgozni, akik már rendelkeztek alapokkal és a viszonylag kevés edzés ellenére is taktikailag és technikailag is alkalmasak voltak a feladatra. Nándi már a tavalyi szezonból ismert jó néhányunkat, így ez a munka a folytonosság eredménye is. Annak is nagyon örülök, hogy az utánpótlás nagyon jó után jár és nagyon jó érzés nekem és játékostársaimnak, hogy mérkőzéseinken fiatal játékosaink és a szülők együtt buzdítják a csapatot, kiemelném hazai Dunakeszi elleni mérkőzésen több mint 150 újpesti szurkolt ami fantasztikus élmény volt. Elmondani nem lehet, ezt át kell élni. De remélem lesznek még többen is! Fejlődés… A keret alkalmas jövőre is az élmezőnyben végezni, de 2-3 játékos érkezése indokolt lenne. Főleg, mert a végére így is eléggé elfogytunk sérülések, munkahelyi vagy nagypályás elfoglaltság miatt. Az edzés látogatottságot még jobbá kell tenni és kéne heti 2-3 edzés, legalább azoknak, akik csak egy fronton (futsalban) versenyeznek, sportolnak.

Mivel töltöd a nyári pihenődet?

- Nyáron inkább a családé a főszerep ..bár így is legalább két hetente részt veszek kispályás kupákon. Szóval teljesen nem állok le a mozgással. De az elmúlt 3 hónap elég húzós volt közel 25 futsal, 25 nagypályás, 20 kispályás meccs, ezen felül 8-10 Kamino-kupán is részt vettem, ahol rendszerint 6-7 mérkőzést minimum játszottam. Szóval van a lábamban pár mérkőzés, nem árt kicsit nyárra lassítani.

Mit vársz a következő szezontól?

- Jövőre az fog dönteni NB2-ben hogy az egyesület és a játékosok mennyit tesznek bele a közös munkába és mennyire tudják ehhez megteremteni a megfelelő hátteret mindent beértve. Fontos lesz kinek mennyire hosszú a ,,padja,, ahogy elnézem több csapat is lesz az esélyesek között. Sőt azt hallani valahol kimondott kitűzött cél az NB1-be jutás, sőt volt ahol idén is az volt, de nem sikerült. Remélem mi is ott leszünk a legjobbak között. Nem lesz lefutott mérkőzés, ebben biztos vagyok. Jót tesz a magyar futsalnak, ha sok jó mérkőzést játszanak a csapatok, már a másodosztályban is.

fotók: Dunakeszi Kinizsi