
20 mp-el a vége előtt sikerült egyenlíteni !
NB II. Keleti csoport, Rájátszás, 8. forduló:
Corvitas Gödöllő - Újpest FC-220Volt 5-5 (2-3)
Gödöllő, Egyeteni Sportcsarnok, 50 néző. V: Deme, Kiss, Urgyán
Gólszerzőnk: Járóka Richárd, Szűcs Attila, Kollár Márk, Vadászi Edward, Érsek Tamás
Kiállítás: Juhász Máté
A félidőben még nálunk volt az előny, de a hazaiak megfordították a találkozót. Végül azonban Érsek Tamás utolsó percben szerzett góljával sikerült kiharcolnunk a döntetlent Gödöllőn! Hogy ez mire lesz elég még nem tudjuk! Mindenesetre a hátralévő két fordulóban, előbb május 14-én Gyömrőn és május 21-én Budakalászon a Kecskemét ellen kell ledolgozni a jelenleg a Váccal szemben fennálló 1 pontos hátrányt!
Az első perceg gödöllői helyzetekkel kezdődtek Horváth Gergely kétszer is jól avatkozott játékba. Kissé magunkra húztuk vendéglátóinkat. Viszonylag hamar már a 4. percben hátrányba kerültünk, egy sarokrúgás után csúsztunk el és Gruber beköszöntött (1-0). A gól után egyből aktívabbá váltunk előbb Simon majd Érsek lőhetett volna gólt. A 6. percben Érsek szerzett labdát, Járókához passzolt aki - mit tagadjuk - eleresztett egy gyenge lövést, de az a kapus lábai között a hálóban kötött ki. Potyagól volt, de számunkra fontos találat (1-1). A gól után is játékban maradtunk, Vadászi lövésénél már bravúrt mutatott be a hazai kapus, majd a 8. percben Simon Péter szép labdaszerzés után hozta játékba Szűcs Attilát, aki a szélről szép mozdulattal állítgatás nélkül bebelsőzte a labdát a kapuba (1-2). A vezetés után megint változott a játék képe, ezúttal a hazaiak támadtak erősebben, Horváth Gergely kétszer is óriási bravúrt mutatott be, mi ugyanakkor többször is veszélyes ellentámadásokat mutattunk be, de az utolsó megoldások nem sikerültek. A 16. percben Szűcs labdaszerzésa után a szélén megiramodó Kollárhoz került a labda, aki 9 méterről kilőtte a hosszú alsót (1-3). Sajnos két gólos vezetésünk nem tartott sokáig, Magyar 10 méteres lövését ugyanis nem tudta hárítani kapusunk (2-3). A félidőben már csak egy Simon Péter távoli szabadrúgás volt említésre méltó, egy gólos előnnyel vonultunk pihenőre.
A második félidőt is aktívan kezdtük, egy szép támadás után Szűcs lövését Juhász szinte a hazaiak helyett hárította a kapu előterében. A 25. percben aztán egy elcsúszott letámadás után Berta fordult le Vadásziról, és laposan a hálóba lőtte az egyenlítő találatot (3-3). Egy perccel később Juhász szabálytalankodott a saját hatosunk vonalánál. A szabadrúgást Magyar a kiforduló sorfal mellett nagy erővel a hálóba bombázta (4-3). Egy perc alatt elúszott a vezetésünk, pedig a hazaiaknak szinte támadásuk se nagyon volt eddig ebben a félidőben. Egy percre rá Vadászi lőtt kapufát egy sarokrúgás után, majd újabb egy percre rá Érsek labdaszerzése után szintén Vadászihoz került a labda, aki spiccel szépen kilőtte a hosszú alsót (4-4). A 30. percben előbb Horváth Gergely mutatott be egy védést, majd Járóka hárította Vadászi lövését, amikor elfutott a kapu előterében... Felváltva forogtak veszélyben a kapuk. A 34. percben egy hazai kontra után nem sprinteltünk hátra kellő hatékonysággal és Horváth Geri ugyan kétszer is hárított, de a harmadik próbálkozó, Csordás már sikerrel járt a kipattanónál (5-4). A gól után rögtön Juhász szerzett labdát, szólóban vitte a hazaiak kapusára, de Németh Máté hárított. A 36. percben Juhász az ellenfél térfelén becsúszva szerelt, amelyet a játékvezető szabálytalannak minősített, sőt sárgalapot is adott, majd miután Juhász nem akarta elfogadni az ítéletet és vitatkozott a túlbuzgó Kiss játékvezető felmutatott neki még egyet. Piros lapos kiállítás és két perces emberhátrányba kerültünk ezen a mérkőzésen is, akárcsak az előző kettőn. Így nehéz hajrázni egy meccs végén... Sikerült azonban átvészelni a kettő percet, kapusunk kétszer és hárított nehéz helyzetben. Az utolsó két percre 5 a 4 elleni vészkapus játékkal próbálkoztunk, ahol előbb Simon lövését hárította közelről a kapus, majd Kollár lőtt kapufát. Húsz mp-el a vége előtt végül sikerült kiegyenlíteni: Sarokrúgás után Vadászi lőtt, persze mi mást, mint kapufát, de ezúttal a kapu előtt ólálkodó Érsek Tamáshoz pattant,aki egyből bepofozta (5-5). Erre azért jócskán rászolgáltunk!
Mindazonáltal sajnos csak döntetlenre futotta, így lépéshátrányba kerültünk a Váccal szemben. S bár a hátrányunk csak 1 pontra csökkent, hétfőn a váciak a Kecskemétet fogadják. A másik mérkőzésen a Gyömrő Gyöngyösre látogat.
Corvitas Gödöllő - Újpest FC-220Volt 5-5 (2-3)
Gödöllő, Szent István Egyetem, 50 néző. V: Deme, Kiss, Urgyán
Gödöllő: Németh Máté - Gruber, Blaubacher, Molnár, Magyar; cs: Pleszkáts (k), Csordás, Baranyai, Makádi, Al-Makswsi, Berta, Bálint
Játékos-edző: Baranyai Pál
Újpest: Horváth G. - Szűcs, Juhász, Vadászi, Simon; cs: Szenyita (k), Érsek, Kollár, Járóka, Joó, Sós.
Játékos-edző: Simon Péter
Gólszerzők: Gruber (4.), Magyar (16., 26.), Berta (25.), Csordás (34.), ill. Járóka (6.), Szűcs (8.), Kollár (16.), Vadászi (29.), Érsek (40.)
Sárga lap: Blaubacher (24.), Molnár (26.), ill. Horváth G. (26.), Szűcs (26.), Simon (36.)
Kiállítva: Juhász 36.)
Következő mérkőzés
4.forduló
szeptember 7. hétfő, 20:45
Újpest FC - HOPE
UTE csarnok, Szilágy út 30.
5.forduló
szeptember 10. csütörtök,19:30
Kincsem - Újpest FC
Nagykáta Sportcsarnok
2026-27. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 4 | 4 | +23 | 12 |
| 2 | Nyíregyháza | 3 | 2 | +4 | 7 |
| 3 | Nyírbátor | 3 | 2 | +4 | 6 |
| 4 | TFSE | 4 | 2 | +2 | 6 |
| 5 | Aramis SE | 4 | 2 | -1 | 6 |
| 6 | MVFC | 4 | 1 | +2 | 6 |
| 7 | Újpest FC | 2 | 1 | +3 | 4 |
| 8 | HOPE | 3 | 1 | +1 | 4 |
| 9 | Airnergy FC | 3 | 1 | +1 | 4 |
| 10 | DEAC | 4 | 1 | -4 | 4 |
| 11 | MFA | 3 | 0 | -8 | 0 |
| 12 | Kincsem LP | 4 | 0 | -25 | 0 |
Gól, gólpassz (09.01.)
NB I
GÓLOK:
2 gól: Suscsák Máté
1 gól: Alexa Ákos
1 gól: Rutai Balázs
1 gól: Vas Ádám
GÓLPASSZOK:
1 assziszt: Szalmás Zoltán
1 assziszt: Bogdán Rajmond
1 assziszt: Mukai Yukumo
1 assziszt: Rutai Balázs
1 assziszt: Thiago Cardoso
BAJNOKOK LIGÁJA:
GÓLOK:
7 gól: Suscsák Máté
5 gól: Rutai Balázs
4 gól: Lucas Moreira
2 gól: Czerman Márk
2 gól: Pál Patrik
2 gól: Thiago Cardoso
1 gól: Bogdán Rajmond
1 gól: Hadzsi Máté
1 gól: Szalmás Zoltán
1 gól: Vas Ádám
1 gól: Gémesi Gergő
1 öngól: Para (öngól, Murata)
GÓLPASSZOK:
4 assziszt: Szalmás Zoltán
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Thiago Cardoso
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Rutai Balázs
2 assziszt: Alexa Ákos
2 assziszt: Czerman Márk
NBI összújpesti góllista
TOP 16
| 2010 - 2026.09.05. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 108/97 |
| Lucas Moreira | 119/57 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 89/43 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 70/37 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
| Vas Ádám | 29/15 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
