Póta Balázs: "a szezon második felére összeálltunk!"

Lezárult a 2019-2020-as csonka bajnoki évad. Helyezésről nem lehet beszélni, ám az eredményeket figyelembe véve azt láthatjuk, hogy az ősszel becsúszott néhány botlás után tavaszra azaz a bajnokság legjavára egészen jól összeállt a csapat, hiszen mindössze egyetlen vereség mellett 2 döntetlen és 5 győzelem szerepelt az Újpest FC-220Volt neve mellett. A bajnokságot követően Póta Balázs vezetőedzőt kértük  meg, hogy értékelje a szezont. Ráadásul az első osztályú csapatok elleni edzőmérkőzéseken is remekül teljesítettek a srácaink.

Nehéz egy olyan bajnokságot értékelni, amely félbeszakadt. De próbáljuk meg: a szezon  elején a dobogó lett kitűzve, ám az alapszakaszban is csak 1 ponton múlt, hogy 2. helyett 4. helyen végeztünk és a rájátszásban is mindössze 3 ponttal maradtunk le az éllovas helyről a szezon lefújásakor. Mennyire sikerült az eltervezett munkát belefektetni a csapatba?

- Érdekes helyzetbe került mindenki azzal, hogy a bajnokságunkat áthúzták és befejezettnek nyilvánították az évet, de az egészség legfontosabb az egyértelmű! Három pontra voltunk az első helytől és a soron következő mérkőzésünkön a nagy rivális Kartal fogadtuk volna hazai pályán. Az a rangadó vízválasztó lett volna, de most már nem fog kiderülni, hogy mi lett volna ha... Izgalmas év volt, akadt egy erősebb hullámvölgy is az év során amiből ki tudtunk jönni és stabilizálni tudtunk a szereplésünket. A szezon második felére megtaláltuk azokat a játékosokat, akikkel akár a bajnoki címet is ki tudtuk volna harcolni, de erre nem volt lehetőségünk az ismert okok miatt. Innentől kezdve a zöld asztalnál döntenek a sorsunkról, hogy lesz-e felkérés az első osztályba vagy ismét a másodosztályban kell harcolnunk a feljutásért.

Ősszel azért voltak mérkőzések, amikor hullámzó volt a teljesítmény, amely tavaszra egész jól stabilizálódott. Mire lehettünk volna képesek ha nem szakad félbe a bajnokság?

- Nehéz egy csapatot olyan szintre felkészíteni, amivel egy bajnokságot meg tudsz nyerni, főleg hogy szinte mindig az alapoktól kell elkezdeni. Bár idén nem a nulláról kezdtük, rengeteg új játékost kellett beépíteni, miközben a bajnokság többi csapatai is egyre jobb erőt képviseltek. Mint mondtam, a szezon második felére összeálltunk, kezdett beérni az elvégzett munka és megtaláltuk azokat a futsalosokat, akik átérezték a feladatuk fontosságát és jó teljesítményt tudtak letenni a parkettre, pedig sokszor hátráltattak minket sérülések is.

Sok olyan edzőmérkőzést játszottunk első osztályú csapatok ellen, ahol kivétel nélkül egy gólokkal maradtunk alul a Dunaferr (2-3), a Csömör (5-6), a Kecskemét (3-4), vagy a szlovák bajnok Losonc (4-5) elleni barátságos mérkőzéseken, a Veszprém (1-2) elleni Magyar Kupában pedig tétmérkőzésen. Ez jelentheti azt, hogy a csapat képes lenne megállni a helyét az élvonalban is?

- Igen, nagyon sok edzőmeccset játszottunk idén főleg első osztályú csapatok ellen, ahol még az év elején legalább 4-5 góllal alul maradtunk, hozzáteszem jó iramú, parázs meccsek voltak ezek is. Majd az év második felére már igazi ki-ki mérkőzések voltak ezek ahol 1-1 gól döntött, nyílván nem tétre ment, de én szeretem ha ugyanolyan komolysága van, mint egy bajnoki mérkőzésnek és az edzéseken is szeretem, ha éles szituációkban tudunk gyakorolni egymás között. Továbbra is sok edzőmérkőzést fogunk játszani, hiszek abban, hogy így gyorsabban és sokat tudunk fejlődni.

Mik jelentették a legnagyobb nehézséget a szezon folyamán?

- Voltak szép sikerek is és voltak kudarcok is, nagyon fiatal csapattal kezdtük neki az idei évnek, természetes hogy volt sok hullámzó teljesítmény is. Mindenképpen szeretnék még több edzést a jövőben beiktatni, amivel egy kicsit jobban az ellenfeleink fölé nőhetünk és a formánkat is jobban tudjuk majd esetlegesen kontroll alatt tartani. A rendszeres edzéslátogatás kulcsfontosságú a fejlődés érdekében.

Idén először indultak utánpótlás csapataink az U17 és az U20-as bajnokságokban, ahol szinten csak NB I-es klubok utánpótlás csapataival találkoztunk. Mit gondolsz fiataljaink szerepléséről?

- Az utánpótlás szinten is tudtunk egyet lépni. Azonban az látszik, hogy ez nagy ugrás volt még a fiataljainknak, nekik is több edzésre lett volna szükségük és időre, hogy magabiztosabban tudjanak játszani és több sikerélménnyel tudjanak gazdagodni. A futsal egy más sportág, mára az ország futsal csapatai szerencsére ott tartanak, hogy nem elég ha valaki lejön nagypályáról és ügyes, a játékosoknak már tisztában kell lenni bizonyos sportág specifikus taktikai tudással ahhoz, hogy érvényesülni és győzni tudjanak. Büszke vagyok a fiataljaimra is, mert nem adták fel és végig küzdették a meccseket, voltak sikeres és tanulságot mérkőzések is, de sokkal több elvégzett munkára lesz szükségük, hogy intenzívebben tudjanak fejlődni a jövőben! Heti egy-két edzéssel nem tudjuk felvenni a versenyt olyan csapatokkal szemben, akik régebb óta együtt vannak és ráadásul többet is edzenek, így a jövőben növelnünk kell az edzésszámot.

A héten történt egyeztetések alapján a klubvezetés jövőre is számít a munkádra. Mi a terv nyárra, illetve milyen célokat fogalmaznál meg magadban a következő szezonra vonatkozóan?

- Megtiszteltetés, hogy az egymás utáni harmadik szezont is velem képzeli el a klubvezetés, készen állok a folytatásra és szeretném az építkezést tovább folytatni, aminek az alapjait már letettük, így remélhetőleg nem nulláról kell kezdenünk. Kölcsönös a bizalom a klub és közöttem, bízok a sikeres szereplésben és ezért dolgozunk napi szinten, hogy Újpesten egy profi és elismert csapat legyen, minden szempontból! A nyáron el fog dőlni, hogy lesz-e felkérés számunkra, vagy a másodosztályban kell szerepelnünk, természetesen mindkét esetben más célokat kell kitűzni. Utóbbinál maradva mindenképpen tovább kell fejlődnünk és a tabella elején végezni. A feladat adott, a jövő sikeres újpesti futsal csapatának építkezését kell folytatnunk! Itt szeretném még megköszönni az egész éves bíztatását szurkolóinknak, jó érzés volt, hogy a szezon vége felé egyre többen követték figyelemmel a mérkőzéseinket. Ígérem nekik, hogy jövőre is mindent bele fogunk adni, hogy büszkék lehessenek ránk!