Ma a Népligetben megkezdjük a rájátszást

Az rájátszás első fordulójában szabadnaposak voltunk, ám alig néhány nappal később itt a következő kör, azaz a második forduló, ahol mindjárt az alsóházi csapatok közül a legelőkelőbb helyen végző FTC-hez látogatunk. Idén már két alkalommal összemértük erőnket az ősi riválissal. Ősszel egy felejtheteteln 8-8-as döntetlent alkottak a csapatok, ahol emberhátrányban (Feketét küldték zuhanyozni a játékvezetők) 7 mp-el a vége előtt Ricardo Sobral góljával sikerült elhozni az egyik pontot az Elek Gyula Arénából. Decemberben a "visszavágón" szintén döntetlen, ám ezúttal 4-4-es állás született, akkor az FTC állt fel vesztett helyzetből. Ezt a mérkőzést sem úsztuk meg kiállítás nélkül, ezúttal Lineker kapott piros lapot, továbbá ezen a mérkőzésen is rúghatott kisbüntetőt a zöld-fehér csapat. 

Reméljük nem kell ma is szembe néznünk hasonló nehézségekkel az esti meccsen, és amennyiben a csapat azt a játékot tudja nyújtani a pályán amire tudása alapján képes, akkor bizakodhatunk ismét egy jó eredményben a rutinos házigazdákkal szemben. 

Ez lesz a 9. futsal derbi, amelyből az 5. jön az NB I-ben. Az eddigi mérleg még a vendéglátók felé billen, hiszen az NB II-es meccseket mind megnyerték, az élvonalban azonban idén eddig sokat javítottunk, a korábbi 2 Fradi-győzelem mellé ugyanis  2 döntetlent szállított a csapat. Abban bízunk, hogy ma este megszületik az első lila-fehér siker a párharc történetében.

Frank Tamás csapatában akadnak kisebb sérüléssel bajlódó játékosok, ám mindenki bevethető, így az alábbi kerettel várjuk a derbit: Tyukász, Dohány (kapusok), Moreira, Sobral, Lineker, Németh M., Suscsák, Szeghy, Horváth B., Fekete O., Fekete M., Klushyn, Nehéz, Szrnka. Helyet kapott tehát a keretben a fokozatosan egyre nagyobb terhelést kapó, legutóbbi népligeti derbijén 5 gólig jutó Nehéz Krisztián is, valamint a fiatal Szrnka Benedek. 

A zöld-fehérek háza tájáról annyi információval mindenképp rendelkezünk, hogy van eltiltott játékosuk, Bognár Bencét ugyanis kiállították az előző Nyírgyulaj elleni idegenbeli mérkőzésükön hétfőn, ő biztosan nem játszhat, és hiányzik sárga lapos eltiltás miatt Fekete és Büki is. Az utóbbi időben egyébként remek eredményeket értek el a 9. kerületiek, és bizonyították, hogy jobb csapat annál, mint amit a szezon elején mutattak magukról. Bravúr eredményekben sem volt hiány a részükről, hiszen legyőzték a felsőházas DEAC-ot és a Veszprémet is (utóbbit idegenben), döntetlent játszottak a Kecskeméttel és Berettyóújfaluban. Az alapszakaszbeli nyírgyulaji vereségük előtt 7 meccses veretenségi szériában voltak, amely azt bizonyítja, rendezték a soraikat.

Mi sem vagyunk rossz passzban, hiszen az utolsó 8 mérkőzésünkből csak egyet vesztettünk el, igaz volt két kupameccs is közte a másodosztályú REAC ellen, ahol két győzelemmel kivívtuk a final fourba jutást. Legutóbb legyőztük az addig veretlen Haladást és döntetlent értünk el Debrecenben, ami bizakodásra adhat okot.

Jó mérkőzésre van tehát kilátás, 20:15-től az Elek Gyula Arénában, amely a vírushelyzet miatt továbbra is nézők nélküli mérkőzés lesz, ám a Futsal Hungary Youtube csatornája élőben fogja közvetíteni.