Küzdelmes mérkőzésen hoztuk az újabb 3 pontot

Futsal NB I., 14. fordulóból elmaradt mérkőzés:

Újpest FC-220Volt - Haladás VSE 3-2 (2-0)
Szilágyi út 200 néző. V: Szilágyi, Takács, Nyekita

Újpest: Tyukász - Moreira, Szeghy, Harnisch, Suscsák; cs.: Vámosi, Sánta, Östör, Sobral, Horváth B., Németh P., Balogh L., Béres R.
Vezetőedző: Németh Péter

Haladás: Alasztics - Kovács M., Vas, Vidák, Sipos; cs.: Homlok, Knizs, Kárász, Papp Zs., Volner
Vezetőedző: Juanra Rodriguez

Gólszerzők: Horváth B. (4.), Suscsák (8.), Sánta (26.), ill. Vidák (21.), Vas (25.)

Sárga lap: Östör, Szeghy, ill. Kovács M., Vidák
Piros lap: -
Jegyzőkönyv

Tegnap jött a hír, hogy többen is megbetegedtek a vendégcsapatból, ennek következtében hiányos kerettel is érkeztek a találkozóra. Eltiltás miatt amúgy sem játszhatott volna Dávid és Hajmási, de így Dróthot és Luiggit is nélkülözte a Hali, míg másik brazil légiósuk, Henrique sérüléssel bajlódik. Hogy milyen erős a bajnoki címvédő kerete, az is bizonyítja, hogy így is négy aktuális válogatott játékosuk maradt. Nálunk a távozóban lévő Nehéz Krisztián mellett a beteg Panyi Kristóf hiányzott, míg az utánpótlás válogatott, Béres Dominik porcoperáción esett át a napokban, de Lucas Moreira is sérülten vállalta a játékot. Közel sem voltunk tehát ideális helyzetben mi sem.

Mégis az elején a mi válogatottunk, Horváth Benedek villant meg, aki szépen fordult le Vasról, majd lőtt, amibe a nemzeti csapat elsőszámú kapusa, Alasztics csak beleérni tudott és a labda a jobb alsó sarokba hullott. (1-0)

A 8. percben növeltük előnyünket, amikor Sánta erősen belőtt sarokrúgását Suscsák Máté passzolta mintegy két méterről a kapuba. (2-0)

A vendégeknek is voltak helyzeteik, de a kapuban a Szombathelyen is egykoron megforduló Tyukász Péter kétszer is remekelt. Egy 5 a 4 elleni szituáció után Sipos pörgetését szedte ki a bal alsó sarokból, de többször is jól zárta a szöget a lövéseknél.

Viszonylag korán, a 12. percben elérte a 6. szabálytalanságot a vendégcsapat, de Östör Martin 10 méteresét Alasztics nagy vetődéssel fogta. A két kapus továbbra is jól állta a sarat, így kétgólos előnnyel vonulhattunk pihenőre.

A második játékrészt viszont rosszul kezdtük. Egy védekezési megingás után Vidák Balázs lövését elsőre még blokkolta Harnisch, de a kipattanót bevágta a léc alá a rutinos játékos. (2-1)

Felbátorodott a vendégcsapat és a 25. percben egy elváltásunkat követően Vas lőhetett jobb oldalról, és kilőtte a hosszú alsó sarkot. (2-2)

Azonban nem kellett sokáig várni az újabb gólunkra. Egy perccel később Szeghy kapott jó labdát a jobb oldalon Sántától, majd szépen játszott vissza a kapu elé érkező Sánta Attila felé, aki a kapust megelőzve a hálóba lőtt. (3-2)

Ezután sokáig a sérülésekről szólt a mérkőzés, előbb Tyukász feje sérült meg egy Vassal való találkozástól, ezért Vámosi váltotta, majd másik kapusunkat egy merész kivetődésnél tarolta le Kovács, ami után a kapunkba került ugyan a labda, de a játékvezető kifelé ítélt szabadrúgást.

Az utolsó percekben a Hali 5 a 4-es játékkal próbálkozott, de jól védekeztünk és sikerült megtartani az egygólos előnyt, sőt a dudaszó pillanatában Vámosi Marcell egészpályás gólt ért el, ám a találat már a dudaszó után esett, így az új szabályok értelmében ez már érvénytelen volt. Győzelmünkkel a tabella 5. helyére léptünk fel 3 fordulóval az alapszakasz vége előtt, azonos pontszámmal a 2. helyezettel.

Szombaton újra nagyon fontos mérkőzés következik, a TFSE ellen újra hazai pályán lépünk fel 20 órás kezdettel.

Németh Péter:
Gratulálok a Haladás csapatának és Juanrának! Megfogyatkozva, tele fiatalokkal, óriásit küzdöttek, nagyon megnehezítették a győzelmünket ilyen felállásban is. Le a kalappal előttük! Ezen a mérkőzésen mi csak a három pontnak örülhetünk, nem játszottunk jól... Azonban az elmúlt nyolc forduló alatt olyan mélyről jöttünk fel, ami a játékosaim hozzáállását, küzdeni tudását tükrözi, így nagyon büszke vagyok rájuk!
Itt az idő, hogy amiért nap, mint nap dolgoztunk, küzdöttünk, azt tiszta fejjel megéljük, és higgyünk benne... Valamivel több mint két hetünk van erre...