
Fiatal, ballábas játékos érkezett futsalcsapatunkhoz
Örömmel jelentjük be, hogy újabb játékossal bővült NB I-es futsalcsapatunk kerete, hiszen a TFSE-től érkezett a 21 éves, ballábas szélső, Kovács Balázs.
Új szerzeményünk a nagypálya utánpótlás verziója mellett már egészen fiatalon megismerkedett a futsallal, ugyanis a Rubeolánál már az U11-eseknél belekóstolt ebbe a szakágba, s a korosztályos csapatokat végigjárva már a 2022–2023-as idényben bemutatkozott az NB I-ben. Kovács Balázs 21 éves kora ellenére már 56 mérkőzésen lépett pályára az élvonalban, s az előző idényben meghatározó játékosa volt a Németh Péter által irányított TFSE-nek, amelynek színeiben 13 gólig jutott, ám visszatérő vezetőedzőnk hívó szavára elfogadta ajánlatunkat és Újpesten folytatja pályafutását.
“Még a Rubeolánál, nagypálya mellett kezdtem el futsalozni főleg a téli időszakban és azóta folyamatosan űzöm. Voltam NB II-es és NB III-as csapatokban is, feljutottunk az élvonalba, szóval nem volt túl rögös az utam a felnőtt labdarúgás felé. Az Újpestre szerződésemben Németh Péter kulcsszerepet játszott, a lokáció is nagyon jó, mert a közelben lakom, és a csapat is nagyon jó. Szerettem volna egy nagyobbat előrelépni és itt rendkívül komoly célok vannak, szóval jó döntésnek tartom, mert régóta ilyen csapatban akartam játszani és szeretnék minél jobban teljesíteni. Még bőven van mit tanulnom, de szerintem az elmúlt néhány évben fejlődtem annyit, hogy egész jó játékosnak mondhassam magam. A robbanékonyság az erősségeim közé tartozik, jól látok a pályán és bal lábas vagyok, ami ritkább és jellemző rám, hogy szívem-lelkem megteszem a csapatért védekezésben és támadásban is. A srácok meglepően jól fogadtak, jó hangulatban telnek az edzések, szóval örülök, hogy itt lehetek” – mondta új igazolásunk, Kovács Balázs.
“Régóta figyeljük Kovács Balázs játékát, fiatal, ballábas futsalos, aki illik a keretünkbe. Vas Ádám sajnálatos súlyos sérülése után szükségünk is volt egy ballábasra, aki színesítheti az edző repertoárját. Külön Németh Péter kérésére érkezett és a héten látott edzésmunkája alapján bizakodóak vagyunk vele kapcsolatban. Kovács Balázs az előző idényben mérkőzésről mérkőzésre fejlődött és az alsóházi rájátszásban olyan teljesítményt nyújtott, ami alapján szerettük volna megszerezni őt, mert egy rendkívül tehetséges játékos, és bízunk benne, hogy ezt a teljesítményt nálunk überelni tudja” – mondta futsalcsapatunk sportigazgatója, Óvádi László.
ujpestfc.hu
Következő mérkőzések
21.forduló:
Újpest FC - PTE-PEAC
2026.02.16. hétfő
20:45 óra
UTE Sportcsarnok
22.forduló:
DEAC - Újpest FC
2026.02.23. hétfő
18:00 óra
DESOK Csarnok
Rájátszás, 1.forduló:
Március 5.,6.,8.
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 20 | 18 | +62 | 56 |
| 2 | Újpest FC | 20 | 17 | +59 | 52 |
| 3 | Nyíregyháza | 20 | 12 | +68 | 40 |
| 4 | DEAC | 20 | 9 | +14 | 31 |
| 5 | Nyírbátor | 20 | 9 | +6 | 30 |
| 6 | Kecskemét | 20 | 9 | -9 | 28 |
| 7 | Aramis | 20 | 8 | -13 | 25 |
| 8 | Berettyóújfalu | 20 | 7 | +10 | 25 |
| 9 | HOPE | 20 | 6 | -33 | 20 |
| 10 | PTE-PEAC | 20 | 6 | -24 | 19 |
| 11 | MFA | 20 | 5 | -32 | 15 |
| 12 | Haladás | 20 | 2 | -108 | 7 |
Gól, gólpassz (02.13.)
Gólok:
27 gólos: Suscsák Máté
14 gólos: Pál Patrik
11 gólos: Thiago Cardoso
8 gólos: Lucas Moreira
8 gólos: Östör Martin
7 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Hadzsi Máté
4 gólos: Kártik Zsombor
3 gólos: Kovács Balázs
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Sipos Gergő
2 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Gólpasszok:
15 asziszt: Pál Patrik
14 asziszt: Lucas Moreira
8 asziszt: Östör Martin
8 asziszt: Suscsák Máté
6 asziszt: Hadzsi Máté
5 asziszt: Czerman Márk
4 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Kártik Zsombor
3 asziszt: Thiago Cardoso
3 asziszt: Medveczki Máté
2 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA:
Gólok:
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
5 gólos: Czerman Márk
4 gólos: Kártik Zsombor
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Suscsák Máté
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Thiago Cardoso
3 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
1 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.02.13. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 91/80 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Lucas Moreira | 101/48 |
| Östör Martin | 131/47 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Hadzsi Máté | 71/35 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Thiago Cardoso | 52/30 |
| Czerman Márk | 50/28 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 17/14 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
