
Rólunk írták: ujpest1885.hu
7 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség, ez az Újpest FC-220Volt futsal csapatának mérlege az első kör befejezése után, és mindezt úgy, hogy csak négy mérkőzést játszott a csapat a budakalászi hazai páyáján (ez is megérne egy értekezést, hogy miért nem tudnak Újpesten játszani), ahol már több mint 9(!) hónapja nem szenvedtek vereséget, 7 győzelem, 1 döntetlen a hazai mérleg! Legutóbb 2016. február 29-én éppen az a Dunakeszi Kinizsi tudott 4-2-re győzni Kalászon, akik a második kör első mérkőzésén, jövő hétfőn 21 óra 20 perckor kezdődő mérkőzésen lesznek az újpesti klub vendégei.
A bajnokság őszi idényének nyitótalálkozóján már sikerült visszavágni a Kinizsinek, amikor saját otthonában verte az Újpest FC-220Volt őket. Az eredmény pedig ugyanúgy 4-2 volt a lila-fehér csapat javára, mint a tavalyi téli találkozón. Ez egy sporttörténelmi eredmény volt a 2009-ben alapított IV. kerületi klub számára, hiszen először sikerült pontot szerezniük a piros-fehérek ellen. Pedig akkor is többen hiányoztak a keretből, de az ifj. Zoufal Nándor játékos-edző által immár több mint egy éve épített csapategység segítségével sikerült óriási meglepetést okozni.
2010-ben már szerepelt az NB I-ben az Újpest Futsal Club, hiszen akkor egy év után, a másodosztály küzdelmeit megnyerve feljutott az élvonalba, ahova azonban csak átszállójegyet vett a klub. Ez az NB I-es szereplés azonban annyira megterhelte a klubot, hogy egy év kihagyás után, 2012-ben tért vissza a futsal színpadára. Azóta várja a közvélemény, hogy ismét maradandót alkosson az egyesület, de az utóbbi néhány év inkább csak a túlélésről szólt. Azóta minden évben az NB II hátsó régiójában végzett a csapat.
És, hogy mi a titka az idei jó szereplésnek? Elsősorban a kevés kapott gól! A bajnokságban mindössze az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Dunakeszi kapott eggyel kevesebb gólt, mint a Szőczei, Csicsó kapuskettősük. Sorrendben 2, 4, 1, 3, 7, 2, 2, 1, 1 gólt kapott a csapat, ami eddig nem volt jellemző a gárdára. Ez már mindenképp Zoufal Nándor érdeme, aki nagy hangsúlyt fektetett az edzéseken a védekezés tökéletesítésére.
Végezetül álljon itt vezetőedző meccs előtti várakozása. Reméljük ennek hatására még többen kilátogatnak csarnokba:
„Hétfőn egy remek erőkből álló csapatot fogadunk, ahol kiváló játékosok futsaloznak. Szoros csatára számítok, ahol még a döntetlen sem lenne meglepő. Hazai pályán eddig nagyon eredményesen szerepelünk egy mérkőzés kivételével az összes meccset megnyertük. Remélem, folytatódik ez a jó sorozatunk. Több játékosunk is sérüléssel bajlódott a héten, akikre nagy szükségünk lenne a Dunakeszi elleni rangadón. Nagy szeretettel várjuk szurkolóinkat, akik egyre nagyobb számban látogatják mérkőzéseinket a szokatlan időpont ellenére.”
Érdemes lesz kilátogatni tehát a hétfőn 21 óra 20 perckor kezdődő találkozóra, ahol a klub tervei szerint még tombolahúzás is lesz a nézők között.
Kedvcsinálónak itt az első fordulóban Dunakeszin rendezett mérkőzés összefoglalója:
Következő mérkőzés
10.forduló (előrehozott)
szeptember 22. kedd,20:45
Újpest FC - Aramis SE
UTE Sportcsarnok
6.forduló
szeptember 28. hétfő,20:45
Újpest FC - MFA
UTE Sportcsarnok
2.forduló (elmaradt)
október 1. csütörtök, 20:45
Újpest FC - Nyírbátor
UTE Sportcsarnok
2026-27. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 5 | 5 | +26 | 15 |
| 2 | Újpest FC | 4 | 3 | +24 | 10 |
| 3 | TFSE | 5 | 2 | 2 | 7 |
| 4 | Nyíregyháza | 5 | 2 | -3 | 7 |
| 5 | Nyírbátor | 3 | 2 | +4 | 6 |
| 6 | Aramis SE | 4 | 2 | -1 | 6 |
| 7 | MVFC | 4 | 1 | +2 | 6 |
| 8 | Airnergy FC | 5 | 1 | -1 | 5 |
| 9 | DEAC | 4 | 1 | -1 | 4 |
| 10 | HOPE | 4 | 1 | -2 | 4 |
| 11 | MFA | 4 | 1 | -6 | 3 |
| 12 | Kincsem LP | 5 | 0 | -44 | 0 |
Gól, gólpassz (09.10.)
NB I
GÓLOK:
10 gól: Suscsák Máté
4 gól: Rutai Balázs
4 gól: Pál Patrik
3 gól: Alexa Ákos
2 gól: Thiago Cardoso
2 gól: Vas Ádám
2 gól: Cserkuti Kende
1 gól: Szalmás Zoltán
1 gól: Bogdán Rajmond
1 gól: Hadzsi Máté
1 gól: Füstös Dominik
GÓLPASSZOK:
5 assziszt: Thiago Cardoso
4 assziszt: Szalmás Zoltán
4 assziszt: Rutai Balázs
3 assziszt: Pál Patrik
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Mukai Yukumo
1 assziszt: Bogdán Rajmond
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Tarnóczi Marcell
1 assziszt: Cserkuti Kende
BAJNOKOK LIGÁJA:
GÓLOK:
7 gól: Suscsák Máté
5 gól: Rutai Balázs
4 gól: Lucas Moreira
2 gól: Czerman Márk
2 gól: Pál Patrik
2 gól: Thiago Cardoso
1 gól: Bogdán Rajmond
1 gól: Hadzsi Máté
1 gól: Szalmás Zoltán
1 gól: Vas Ádám
1 gól: Gémesi Gergő
1 öngól: Para (öngól, Murata)
GÓLPASSZOK:
4 assziszt: Szalmás Zoltán
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Thiago Cardoso
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Rutai Balázs
2 assziszt: Alexa Ákos
2 assziszt: Czerman Márk
NBI összújpesti góllista
TOP 16
| 2010 - 2026.09.10. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 110/105 |
| Lucas Moreira | 120/57 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 91/44 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 72/39 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Pál Patrik | 25/20 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Vas Ádám | 31/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
