
Rengeteg hiányzó és két kiállítás után is tartottuk magunkat
NB II. Keleti csoport, 5. forduló:
Dunakeszi Kinizsi – Újpest FC-220Volt 6-1 (5-0)
Dunakeszi, 300 néző.
Gólszerzőnk: Závodszky Ádám
Több mint két sornyi hiányzóval indultunk neki a Dunakeszi elleni mérkőzésnek, és ez már az első félidőben tovább növekedett Zoufal Nándor kiállításának köszönhetően. Ekkor már 4-0-ra vezetett a hazai csapat, pedig jól kezdtük a mérkőzést, de ziccereket hagytunk ki, míg a hazaiak többnyire kontrából betaláltak. A második játékrész játékáért minden dicséretet megérdemel csapatunk, Závodszky Ádám révén a szépítés is sikerült, de jött egy újabb kiállítás, amivel gyakorlatilag elfogytak a cseréink. Így is jól tartotta magát a csapat, és döntetlenre hozta a félidőt.
Már a mérkőzés első perceiben magához ragadta a kezdeményezést a hazai csapat, ám Szőczei védéseinek hála egészen jól tartottuk magunkat. Sőt Kollár majd Simon is egy az egyben lőhetett volna gólt, de Komáromi is védett. 8. percig tartottuk magunkat, amikor is egy eladott labda után Krizsán kilőtte a rövid felsőt. Ezt követően még egyenlítettünk volna Simon lövésével, de centikkel mellé bombázott. A folytatásra gyors Dunakeszi gólok következtek, Makk, Gémesi majd Juhász is rövid időn belül mattolta a kapunkat. Az időkérés sem sokat segített, és az sem, hogy a 15. percben Zoufalt kiállította a játékvezető szövegelésért. Sikerült átvészelni a négy a három elleni szituációt Szőczei védéseinek és a jó blokkolásoknak hála, de a félidő utolsó percében a fiatal Milavecz belőtte az ötödik hazai találatot.
A második félidőben félő volt, hogy tovább folytatódik a Kinizsi gólgyártás, de csapatunk nagy elánnal és felvértezve jött ki a másdodik húsz percre. Hol az egyik hol a másik kapu forgott veszélyben, amely annyit tett, hogy a Kinizsi támadott, a mieink pedig kontráztak. Hiába billent azonban néha teljesen fel a pálya, Szőczei István remekül tartotta a mieinket. A félidő derekára kijebb merészkedtünk amely gólt is eredményezett, egy oldalbedobás után Komáromi védett de az ismétlést Závodszky nagy erővel a kapuba vágta. Megvan a becsületgól. Ezt követően újabb kiállítás révén Kanalas László mehetett hamarabb az öltözőbe, szintén második sárga lap miatt. Az újabb 4 a 3 elleni játékot megint kivédekeztük, s már-már úgy tűnt megnyerjük a második félidőt, egy perccel a vége előtt Krizsán üresen kapott egy center bejátszást, és a kifutó kapus lábai alatt a hálóba passzolt.
A sok hiányzónk ellenére dícséret illeti azon játékosainkat, akik végigharcolták a mérkőzést, sőt ha az első gólt, gólokat mi szerezzük szorosabb, élesebb mérkőzés is lehetett volna a két csapat között.
Dunakeszi Kinizsi – Újpest FC-220Volt 6-1 (5-0)
Dunakeszi, 200 néző, V.: Czene-Joó, Apkó, Török
Kinizsi: Komáromi - Bita, Makk, Milavecz, Gémesi; Cs.:Borsi, Szente, Horváth, Krizsán, Juhász, Frech, Szlifka
Vezetőedző: Kénoszt Ferenc
Újpest: Szőczei - Závodszky, Kollár, Szűcs, Kanalas; Cs.: Garami, Simon P., Zoufal
Vezetőedző: Zoufal Nándor
Gólok: Krizsán (8., 39.), Makk (11.), Gémesi (13.), Juhász (14.), Milavecz (19.), ill. Závodszky (27.)
Sárga lap: Simon P. (16.)
Kiállítva: Zoufal (15.), Kanalas (31.)
Következő mérkőzés
10.forduló (előrehozott)
szeptember 22. kedd,20:45
Újpest FC - Aramis SE
UTE Sportcsarnok
6.forduló
szeptember 28. hétfő,20:45
Újpest FC - MFA
UTE Sportcsarnok
2.forduló (elmaradt)
október 1. csütörtök, 20:45
Újpest FC - Nyírbátor
UTE Sportcsarnok
2026-27. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 5 | 5 | +26 | 15 |
| 2 | Újpest FC | 4 | 3 | +24 | 10 |
| 3 | TFSE | 5 | 2 | 2 | 7 |
| 4 | Nyíregyháza | 5 | 2 | -3 | 7 |
| 5 | Nyírbátor | 3 | 2 | +4 | 6 |
| 6 | Aramis SE | 4 | 2 | -1 | 6 |
| 7 | MVFC | 4 | 1 | +2 | 6 |
| 8 | Airnergy FC | 5 | 1 | -1 | 5 |
| 9 | DEAC | 4 | 1 | -1 | 4 |
| 10 | HOPE | 4 | 1 | -2 | 4 |
| 11 | MFA | 4 | 1 | -6 | 3 |
| 12 | Kincsem LP | 5 | 0 | -44 | 0 |
Gól, gólpassz (09.10.)
NB I
GÓLOK:
10 gól: Suscsák Máté
4 gól: Rutai Balázs
4 gól: Pál Patrik
3 gól: Alexa Ákos
2 gól: Thiago Cardoso
2 gól: Vas Ádám
2 gól: Cserkuti Kende
1 gól: Szalmás Zoltán
1 gól: Bogdán Rajmond
1 gól: Hadzsi Máté
1 gól: Füstös Dominik
GÓLPASSZOK:
5 assziszt: Thiago Cardoso
4 assziszt: Szalmás Zoltán
4 assziszt: Rutai Balázs
3 assziszt: Pál Patrik
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Mukai Yukumo
1 assziszt: Bogdán Rajmond
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Tarnóczi Marcell
1 assziszt: Cserkuti Kende
BAJNOKOK LIGÁJA:
GÓLOK:
7 gól: Suscsák Máté
5 gól: Rutai Balázs
4 gól: Lucas Moreira
2 gól: Czerman Márk
2 gól: Pál Patrik
2 gól: Thiago Cardoso
1 gól: Bogdán Rajmond
1 gól: Hadzsi Máté
1 gól: Szalmás Zoltán
1 gól: Vas Ádám
1 gól: Gémesi Gergő
1 öngól: Para (öngól, Murata)
GÓLPASSZOK:
4 assziszt: Szalmás Zoltán
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Thiago Cardoso
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Rutai Balázs
2 assziszt: Alexa Ákos
2 assziszt: Czerman Márk
NBI összújpesti góllista
TOP 16
| 2010 - 2026.09.10. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 110/105 |
| Lucas Moreira | 120/57 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 91/44 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 72/39 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Pál Patrik | 25/20 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Vas Ádám | 31/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
