
Nem jutottunk be a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé
Férfi Futsal Magyar Kupa, 4. forduló (A legjobb négy közé jutásért)
Újpest FC–MVFC Berettyóújfalu 3–5 (1–2)
UTE Röplabdacsarnok. V.: Juhász D. (Tamási, Mózsa)
ÚJPEST: Csikós – Lucas, Hadzsi, Thiago, Sipos G.
Csere: Kinics, Tarnóczi (kapusok), Vas Á., Östör, Czerman, Milavecz, Medveczki
Vezetőedző: Szente Tamás
Gól: Lucas (6.), Hadzsi (21.), Czerman (32.), ill. Szalmás (3.), Nagy K. (19.), Iszák (30.), Sipos G. (36. – öngól), Ramic (40.)
Hiába egyenlítettünk háromszor is, hazai pályán 5–3-as vereséget szenvedtünk az MVFC Berettyóújfalutól a Futsal Magyar Kupa 4. fordulójában, így a hajdúságiak jutottak be a sorozat négyes döntőjébe.
Igazán pikáns mérkőzésre volt kilátás a Magyar Kupa-négyes döntőbe jutásért, hiszen azt az MVFC Berettyóújfalut fogadtuk, amelyet ebben az idényben egyszer már legyőztünk Újpesten, amikor kétgólos hátrányból nyertünk 4–2-re, ám a felek január elején is összecsaptak, amikor a hajdúságiak hazai pályán 4–1-re győztek.
Szente Tamás csapatát így fűthette a visszavágás vágya, de vezetőedzőnk a Rubeolához kölcsönbe távozó Fischer Zsigmond és Szűcs Attila mellett ezúttal az U19-es futsalválogatottal készülő Kovács Benjáminra sem számíthatott – ugyanakkor Czerman Márk kétmeccses bajnoki eltiltása erre a mérkőzésre nem vonatkozott, mellette pedig új szerzeményeink, Vas Ádám, Sipos Gergő és legfrissebb igazolásunk, Csikós Erik is ott volt a csapatban, a kisebb sérüléssel bajlódó Kártik Zsombor továbbra sem bevethető.
Az első pillanattól látszott az elszántság a mieinken, akik néhány másoderc után Thiago révén próbára is tették a Berettyó kapusát, Mezei Dávidot. De nem sokkal később Csikós Eriknek is be kellett mutatni első védéseit újpesti színekben, aztán bő három perc elteltével a Berettyó egy szerencsésen megpattanó Szalmás Zoltán-lövéssel előnybe került.
De nem kellett sokat várni a válaszunkra, három perccel később Lucas lövésébe csak beleérni tudott a vendégek kapusa. 1–1
Egyenlítésünk után továbbra is kiegyenlített csata zajlott a pályán, de most nem záporoztak a helyzetek. Az első félidő hajrájában viszont egy ígéretes berettyóújfalui akciónál Csikós Erik mellett a védőink is nagyot melóztak, hogy ne kerüljenek ismét előnybe a vendégek, de a szünetre így is megszerezték a vezetést a hajdúságiak, amikor Nagy Kevin használta ki a védelmi hibánkat.
Fordulás után viszont egy percet sem kellett várni egyenlítésünkre, hiszen Hadzsi Máté egy szép cselsorozat végén bombázott a Berettyó kapujába. 2–2
Gyors gólunk után még magasabb fokozatba kapcsoltunk, nagy nyomás alatt tartottuk a vendégek kapuját és sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, de ahelyett, hogy mi szereztük volna meg a vezetést, a játékrész derekán a semmiből talált be a Berettyó Iszák Dominik révén. 2–3
Csapatunk erejét mutatja, hogy megint nem rogyott meg! Sőt, bő két perc telt csak el, amikor Hadzsi Máté ezúttal a bal oldalon lódult meg, cselei után lövése valahogy továbbjutott Mezein, a gólvonal előtt pedig Czerman Márk juttatta azt a kapuba. 3–3
De nem volt szerencsénk a végjátékban, ugyanis három perccel a mérkőzés vége előtt a Berettyó jobb oldali szöglete Sipos Gergőről pattant a kapunkba. 3–4
Az utolsó percekben így megint kockáztatnunk kellett és öt a négy elleni játékra álltunk át, de erre ráfáztunk és a mérkőzés utolsó másodperceiben Demis Ramic adta meg a kegyelemdöfést nekünk, így a Berettyóújfalu jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe. 3–5
"Mi kitoljuk a karácsonyt, mert hetek óta azzal kelünk, fekszünk, hogy egy-két gólt ajándékozunk ellenfeleinknek és ezen a szinten ez nagy luxus. Sajnos az egyéni hibákra nem tudunk felkészülni. Úgy érzem, nagyon jól játszottak a fiúk, sok utasítást betartottak, uraltuk a meccset, szinte minden részletében felülmúltuk ellenfelünket, csak egy dologban nem, az eredményben" – foglalta össze a mérkőzést az Újpest FC vezetőedzője, Szente Tamás.
A mieink legközelebb január 27-én, hétfőn, 18.30-tól lépnek pályára, amikor a ScoreGoal Kecskemét Futsal vendégeként vívunk rangadót.
Következő mérkőzés
10.forduló (előrehozott)
szeptember 22. kedd,20:45
Újpest FC - Aramis SE
UTE Sportcsarnok
6.forduló
szeptember 28. hétfő,20:45
Újpest FC - MFA
UTE Sportcsarnok
2.forduló (elmaradt)
október 1. csütörtök, 20:45
Újpest FC - Nyírbátor
UTE Sportcsarnok
2026-27. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 5 | 5 | +26 | 15 |
| 2 | Újpest FC | 4 | 3 | +24 | 10 |
| 3 | TFSE | 5 | 2 | 2 | 7 |
| 4 | Nyíregyháza | 5 | 2 | -3 | 7 |
| 5 | Nyírbátor | 3 | 2 | +4 | 6 |
| 6 | Aramis SE | 4 | 2 | -1 | 6 |
| 7 | MVFC | 4 | 1 | +2 | 6 |
| 8 | Airnergy FC | 5 | 1 | -1 | 5 |
| 9 | DEAC | 4 | 1 | -1 | 4 |
| 10 | HOPE | 4 | 1 | -2 | 4 |
| 11 | MFA | 4 | 1 | -6 | 3 |
| 12 | Kincsem LP | 5 | 0 | -44 | 0 |
Gól, gólpassz (09.10.)
NB I
GÓLOK:
10 gól: Suscsák Máté
4 gól: Rutai Balázs
4 gól: Pál Patrik
3 gól: Alexa Ákos
2 gól: Thiago Cardoso
2 gól: Vas Ádám
2 gól: Cserkuti Kende
1 gól: Szalmás Zoltán
1 gól: Bogdán Rajmond
1 gól: Hadzsi Máté
1 gól: Füstös Dominik
GÓLPASSZOK:
5 assziszt: Thiago Cardoso
4 assziszt: Szalmás Zoltán
4 assziszt: Rutai Balázs
3 assziszt: Pál Patrik
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Mukai Yukumo
1 assziszt: Bogdán Rajmond
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Tarnóczi Marcell
1 assziszt: Cserkuti Kende
BAJNOKOK LIGÁJA:
GÓLOK:
7 gól: Suscsák Máté
5 gól: Rutai Balázs
4 gól: Lucas Moreira
2 gól: Czerman Márk
2 gól: Pál Patrik
2 gól: Thiago Cardoso
1 gól: Bogdán Rajmond
1 gól: Hadzsi Máté
1 gól: Szalmás Zoltán
1 gól: Vas Ádám
1 gól: Gémesi Gergő
1 öngól: Para (öngól, Murata)
GÓLPASSZOK:
4 assziszt: Szalmás Zoltán
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Thiago Cardoso
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Rutai Balázs
2 assziszt: Alexa Ákos
2 assziszt: Czerman Márk
NBI összújpesti góllista
TOP 16
| 2010 - 2026.09.10. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 110/105 |
| Lucas Moreira | 120/57 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 91/44 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 72/39 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Pál Patrik | 25/20 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Vas Ádám | 31/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
