
Zsinórban 12. győzelem, de először nyertünk Kecskeméten
Futsal NB I, Alapszakasz, 17. forduló
SG Kecskemét–Újpest FC 0–4 (0–1)
Messzi István Sportcsarnok. V.: Muhari (Kiss G., Kondákor T.)
Újpest FC: Gémesi – Lucas, Thiago, Pál P., Suscsák
Csere: Tarnóczi (kapus), Czerman, Hadzsi Máté, Östör, Kártik, Sipos G., Kovács Balázs, Kovács Benjámin, Medveczki Máté
Vezetőedző: Németh Péter
Gól: Pál P. (3., 21., 37.), Suscsák (34.)
Története során először nyert Kecskeméten az Újpest FC NB I-es futsalcsapata, amely az előző idény ezüstérmese elleni 4–0-s idegenbeli sikerrel folytatta győztes sorozatát és már zsinórban 12 megnyert meccsnél jár.
Az előző idényben ezüstérmes, jelenleg a felsőházba jutásért harcoló SG Kecskemét vendégeként vívta a 2025-ös év utolsó idegenbeli mérkőzését a tabella második helyén álló csapatunk, amely szerette volna megőrizni immár 11 mérkőzésből álló győzelmi sorozatát és sikerrel hangolni a bajnoki címvédő Veszprém elleni hazai rangadóra.
Németh Péter dolgát ebben segítette, hogy ezúttal mindenki rendelkezésére állt, csak az előző idény hajrájában megsérült Vas Ádám nem volt bevethető, így mellette a keretből ezúttal két kapus, Kinics Bálint és Vörösmarty Péter maradtak ki, akik egyaránt játszottak a hétfői kupameccsünkön.
Nem várt ránk könnyű találkozó, hiszen a vendéglátó a tabella 7. helyén állva a felsőházi rájátszásba jutásért küzd, ám a mieink ezúttal is megmutatták, nem véletlenül állunk magabiztosan a tabella második helyén: már bő két perc után megszereztük a vezetést, amikor Pál Patrik vette be korábbi csapata kapuját.
Előnyünk tudatában sem változtattunk, többet birtokoltuk a labdát, több helyzetünk volt, mint a hazaiaknak, ugyanakkor Krajcsi Bencét, a Kecskemét kapusát ekkor még nem állítottuk nagy feladatok elé. A félidő második felében azonban Pál Patriknak, Thiago Cardosónak, Suscsák Máténak és Czerman Márknak is akadt jó lövése, de a szünetig nem szereztünk újabb gólt.
A fordulás után viszont egy perc sem telt el újabb gólunkig, ezúttal is Pál Patrik volt eredményes balról ballal. Korai gólunk megadta a második félidő alaphangját, ugyanis lendületes játékunkkal többször sikerrel vettük célba Krajcsi kapuját, de bevenni már nem tudtuk azt, ugyanakkor a mi kapunkban Gémesi Gergőnek a 30. percig nem akadt dolga. Akkor pedig egy szabadrúgás, aztán egy szöglet után is védenie kellett egyet-egyet. Újabb gólt viszont a mieink szereztek, a hajrára fordulva Pál Patrik és Suscsák Máté összjátéka után utóbbi is bevette előző klubja csapatát. 0–3
A végjátékban az emberelőnyös játékra váltó hazaiak már többször veszélyeztettek, de nem találtak fogást védekezésünkön, sőt, két és fél perccel a vége előtt rá is fáztak a kockázatos játékra, labdaszerzésünk után Pál Patrik saját térfelünkről szerzett góllal alakította ki a 4–0-s idegenbeli sikerünket, ezzel folytattuk győztes sorozatunkat, zsinórban 12. meccsünket nyertük meg és történetünk során először nyertünk Kecskeméten az NB I-ben.
"Összességében magabiztosnak éreztem. Az ellenfél kontrára rendezkedett be, amire figyelnünk kellett, de domináltunk, birtokoltuk a labdát és sok lehetőséget is kialakítottunk, ezért összességében elégedett vagyok, gratulálok a csapatnak, de megyünk tovább! Most lesz egy kis szünet, de csak utána jön a neheze" – értékelte a mérkőzést csapatunk vezetőedzője, Németh Péter.
A mieinkre a 2025-ös évben még egy mérkőzés vár: december 29-én, hétfőn, 20 órától a százszázalékos mérleggel álló bajnoki címvédő Veszprémet fogadja a hazai pályán hibátlan csapatunk!
Új szezon információk
Felkészülés kezdete:
Július 13.
Bajnokság kezdete:
Augusztus 14.
Bajnokok ligája:
Augusztus 25-30.
JÁTÉKOSKERET VÁLTOZÁSOK:
Érkezett:
Szalmás Zoltán (MVFC)
Rutai Balázs (Kecskemét)
Bogdán Rajmond (Aramis)
Füstös Dominik (U19-ből)
Cserkuti Kende (U19-ből)
Távozott:
Kártik Zsombor (MVFC ?)
Kinics Bálint (?)
Kovács Balázs (TF,Aramis?)
Kovács Benjamin (TF ?)
Medveczki Máté (?)
Östör Martni (abbahagyta)
Sipos Gergő (olasz ?)
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 10 | 26 | 21 | 29 |
| 2 | Nyíregyháza | 10 | 22 | 30 | 29 |
| 3 | Veszprém | 10 | 24 | 5 | 23 |
| 4 | DEAC | 10 | 12 | -10 | 12 |
| 5 | Nyírbátor | 10 | 11 | -20 | 8 |
| 6 | Aramis | 10 | 11 | -26 | 7 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (06.09.)
DÖNTŐK:
Gólok:
4 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Thiago Cardoso
2 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Lucas Moreira
Gólpasszok:
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Czerman Márk
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Gémesi Gergő
BAJNOKSÁG
(alapszakasz+rájátszás)
Gólok:
38 gólos: Suscsák Máté (10)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
16 gólos: Lucas Moreira (7)
13 gólos: Hadzsi Máté (7)
12 gólos: Czerman Márk (4)
10 gólos: Östör Martin (2)
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Kovács Benjamin (1)
4 gólos: Kovács Balázs (1)
4 gólos: Medveczki Máté (1)
4 gólos: Vas Ádám (4)
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Molnár Gábor (Aramis)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
16 asziszt: Lucas Moreira
14 asziszt: Czerman Márk
12 asziszt: Suscsák Máté
11 asziszt: Östör Martin
10 asziszt: Thiago Cardoso
9 asziszt: Hadzsi Máté
9 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
2 asziszt: Vas Ádám
1 asziszt: Mukai Yukomo
MAGYAR KUPA:
Gólok:
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
5 assziszt: Thiago Cardoso
5 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.06.09. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 106/94 |
| Lucas Moreira | 117/58 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 86/41 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 68/37 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
