
Megtört futsalcsapatunk veretlenségi sorozata
Futsal NB I, Alapszakasz, 22. forduló
DEAC–Újpest FC 3–1 (1–1)
DESOK Csarnok, 200 néző, V.: Borbás (Kakuk, Tapodi)
Újpest FC: Gémesi – Czerman, Thiago, Östör,, Kártik
Csere: Gémesi, Kinics (kapusok), Pál P., Kovács Balázs, Hadzsi Máté, Medveczki, Kovács Benjámin, Vas Á., Lucas
Vezetőedző: Németh Péter
Gól: Caique (10., 32.), Tóth A. (34.) ill. Czerman (14.)
147 nap és 17 veretlen mérkőzés után ért véget az Újpest FC futsalcsapatának parádés sorozata, ugyanis a biztosan 2. helyen végző csapatunk számára tét nélküli mérkőzésen 3–1-es vereséget szenvedett a DEAC vendégeként az alapszakasz utolsó, 22. fordulójában.
Számára tét nélküli mérkőzéssel zárta az alapszakaszt Németh Péter vezette futsalcsapatunk, ugyanis az már korábban biztossá vált, hogy a mieink 2. helyen zárnak és 5 pontot visznek a felsőházi rájátszásba, ugyanakkor a mieinket motiválhatta, hogy szeptember 29. óta – 17 meccse – nem kaptunk ki, s ezt a veretlenségi sorozatot szerettük volna megtartani. A DEAC számára ugyanakkor nagyobb volt a tét, ugyanis Tihanyi Csaba együttese bár hozzánk hasonlóan biztosan a felsőházban folytatja, de az még nem dőlt el, hányadik helyen és hány pontot visznek a rájátszásba.
A tét – pontosabban annak hiánya – miatt nem kockáztattunk, vezetőedzőnk ezúttal betegség miatt nem számíthatott házi gólkirályunkra, Suscsák Mátéra, illetve brazil légiósunk, a négy sárga lapnál járó Lucas Moreira a szokottnál jóval kevesebb időt töltött a pályán. A találkozó a várt forgatókönyvet hozta, az első lövésre is közel három percet kellett várni, amikor Pál Patrik vette célba a hazai kaput, ez után viszont a DEAC-nak volt két nagy lehetősége, majd a mieinktől Thiago egyéni akció utáni ziccerét védte a hajdúságiak kapusa. Innentől pedig egyértelműen mi támadtunk többet és irányítottunk, gólt mégis a vendéglátó szerzett Caique révén a 10. percben.
Ez azonban csak feltüzelte a mieinket, akik négy perccel később Czerman Márk két emberen is megpattanó lövésével egyenlítettek, s a szünetig bőven volt lehetőségünk a fordításra is.
A második játékrészben eleinte inkább a mi akaratunk érvényesült, de az első tíz percben kevés kapura lövéssel próbálkoztak a csapatok, a mieinktől Kártik Zsombor állt legközelebb a gólhoz. Ami nem jött össze nekünk, sikerült a DEAC-nak. A 32. percben egy kontra után Caique ért bele a keresztpasszba, majd a felpörgő a labda a gólvonalon pattant, ám a játékvezető gólt ítélt. Ez a “találat” már kissé megfogta a mieinket, a következő percekben inkább a hazaiaknak voltak helyzetei, s Tóth Attila szép átlövésével ismét betaláltak. Az újabb kapott gól után öt a négy elleni játékra álltunk át, szép számmal voltak is helyzeteink, de nem tudtunk közelebb kerülni, így 147 nap és 17 meccs után elvesztettük veretlenségünket, azonban így is az alapszakasz 2. helyén jutottunk a felsőházi rájátszásba.
"Gratulálunk a DEAC-nak, mi pedig tanulunk ebből a meccsből. Nem akarom erre a pályára fogni, de itt más játékot kell játszani. Emellett megvoltak a lehetőségeink, illetve ez jó tanulópénz volt nekünk arra, hogy milyen mérkőzések várnak ránk a rájátszásban. Minden egyes forduló egy kisdöntő lesz és lépésről lépésre kell haladnunk" - értékelte a mérkőzést csapatunk vezetőedzője, Németh Péter.
A felsőház menetrendjét február 26-án, csütörtökön készíti el a Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága.
ujpestfc.hu
Új szezon információk
Felkészülés kezdete:
Július 13.
Bajnokság kezdete:
Augusztus 14.
Bajnokok ligája:
Augusztus 25-30.
JÁTÉKOSKERET VÁLTOZÁSOK:
Érkezett:
Szalmás Zoltán (MVFC)
Rutai Balázs (Kecskemét)
Bogdán Rajmond (Aramis)
Füstös Dominik (U19-ből)
Cserkuti Kende (U19-ből)
Távozott:
Kártik Zsombor (MVFC ?)
Kinics Bálint (?)
Kovács Balázs (TF,Aramis?)
Kovács Benjamin (TF ?)
Medveczki Máté (?)
Östör Martni (abbahagyta)
Sipos Gergő (olasz ?)
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 10 | 26 | 21 | 29 |
| 2 | Nyíregyháza | 10 | 22 | 30 | 29 |
| 3 | Veszprém | 10 | 24 | 5 | 23 |
| 4 | DEAC | 10 | 12 | -10 | 12 |
| 5 | Nyírbátor | 10 | 11 | -20 | 8 |
| 6 | Aramis | 10 | 11 | -26 | 7 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (06.09.)
DÖNTŐK:
Gólok:
4 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Thiago Cardoso
2 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Lucas Moreira
Gólpasszok:
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Czerman Márk
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Gémesi Gergő
BAJNOKSÁG
(alapszakasz+rájátszás)
Gólok:
38 gólos: Suscsák Máté (10)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
16 gólos: Lucas Moreira (7)
13 gólos: Hadzsi Máté (7)
12 gólos: Czerman Márk (4)
10 gólos: Östör Martin (2)
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Kovács Benjamin (1)
4 gólos: Kovács Balázs (1)
4 gólos: Medveczki Máté (1)
4 gólos: Vas Ádám (4)
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Molnár Gábor (Aramis)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
16 asziszt: Lucas Moreira
14 asziszt: Czerman Márk
12 asziszt: Suscsák Máté
11 asziszt: Östör Martin
10 asziszt: Thiago Cardoso
9 asziszt: Hadzsi Máté
9 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
2 asziszt: Vas Ádám
1 asziszt: Mukai Yukomo
MAGYAR KUPA:
Gólok:
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
5 assziszt: Thiago Cardoso
5 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.06.09. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 106/94 |
| Lucas Moreira | 117/58 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 86/41 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 68/37 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
