Hétvégi utánpótlás eredmények

U13-as, U15-ös, U17-es és U20-as csapatunk lépett pályára ezen a hétvégén. A legkisebbek egy győzelem mellett egy vereséget szenvedtek, azonban mindkét meccsen a Gerrzo és a TFSE ellen is "szükség játékvezető" működött közre a felsőházi találkozókon, amely nem volt túl zökkenőmentes. Az U15-ös csapatunk egy gólos vereséget szenvedett, a "sírból" majdnem visszahozott mérkőzésen. Az U17-es csapatunk 2 góllal kapott ki a Cső elleni idegenbeli mérkőzésen, amely remek eredményt azt figyelembe véve, hogy még elsőszámú kapusunk Hajzsel Benedek is mezőnyjátékosként kellett pályára lépjen, a sok hiányzó miatt. Az U20-as gárda rangadót játszott és bár veztett Érden a Cső otthonában, szoros mérkőzésen vereséget szenvedett, sőt az utolsó percekben a vészkapus játék miatt végül 4 góllal.

A mezőnyben kénytelen játszani kapusunk a DEAC ellen

AZ MVFC Berettyóújfalu elleni mérkőzésen a vereség mellett több játékosunkat is elvesztettünk a jövő hétfői DEAC elleni találkozóra. Szeghy Szabolcsot kiállították, Ricardo Sobral megkapta 5. sárga lapját, míg Sánta Attila megsérült az összecsapáson, ezért egyikükre sem számíthat Németh Péter vezetőedző a következő mérkőzésünkön. Emellett Béres Dominik is még csak most kezdte el újra az edzéseket a porcműtétjét követően, így amúgy is szük keretünk alaposan megfogyatkozott. Éppen ezért meglepő döntést hozott vezetőedzőnk, miszerint kapusunkat, Tyukász Pétert a mezőnyben fogja szerepeltetni a hajdúságiak ellen. Ennek tükrében már a hétközi edzéseken is így gyakorolt a csapat. Egyenlő létszámban is, de főleg az 5 a 4 elleni játékban tűnt fel a kapu előtt portásunk, aki már amúgy 3 gólt is szerzett a futsal NB I-ben. A tegnapi edzés után megkérdeztük csapatkapitányunkat, hogy ő miként látja a helyzetet.

Regionális bajnokság: vereség 9 mérkőzés után

Regionális bajnokság, 18.forduló:
TFSE II. - Újpest FC-220Volt II.  4-1 (1-1)
Vasas sportcsarnok 

Újpest: Csicsó - Balogh, Mansoori, Modarresi, Erdélyi, cs: Nidzelskyi, Szabó J., Tóvizi, Zsolnai (k)
Csapatvezető: Sós László

Gólszerzők: Petroff, Sóvári, Hegyi, Csóh, ill. Mansoori

Kilenc mérkőzés után kapott ki újra második számú csapatunk. Az első félidőben remekül játszottak a mieink, az történt a pályán amit elterveztünk, és mindezek mellett sajnos rengeteg ziccert hagytunk ki. A második félidőben talán a fáradtság rovására is írhatóan fölénk kerekedett a TFSE, ekkor egyértelműen az ő akaratuk érvényesült és két hátul elcselezett labdából két gólt szereztek, amely megpecsételte a sorsunkat. 
Jegyzőkönyv

3 Újpest játékos is meghívót kapott a válogatottba!

Keretet hirdetett Turzó József szövetségi kapitány, amelyben minden eddiginél több, 3 lila-fehér játékos is meghívót kapott. Harnisch Ákos, Horváth Benedek és Sucsák Máté is megkerült a 16 fős keretbe, míg Vámosi Marcell a biztonsági tartalékok közé.

Magyarország legjobbjai a VB és EB résztvevő Szerbia ellen lépnek pályára április 10-én (19:00 óra) és 11-én (16:00 óra) a Vasas sportcsarnokban.

Először került be a legjobbak közé Suscsák Máté, aki 1,5 éve az Újpest Futsal Club által robbant be az élvonalba, és egyre magabiztosabb és jobb játékkal hívta fel magára a figyelmet. Különösen büszkék lehetünk arra, hogy klubunk rövid élovanbeli pályafutása alatt már egy új játékost tudott a válogatott számára nyújtani.

Mindent bele srácok! Hajrá magyarok!

Tartalom átvétel