Mit várhatunk a felsőházi rájátszástól?

A mai napon elkezdődik az a 10 mérkőzésből álló sorozat, amely hivatott eldönteni, hogy az NB II. Közép-Kelet csoportját melyik együttes képviseli majd a Final Fourban, azaz az NB I-be jutásért folyó négycsapattal zajló rájátszáson. Az Újpest FC-220Volt szezon előtti célja az volt, hogy ebbe a felsőházi rájátszásba bekerüljön, ami sikerült is. Az eddigi évek szisztematikus monkája most érett be a csapatnál, amely eddig rendre az alsóházban szerepelt, de előbb Simon Péter, majd Zoufal Nándor munkájával megindultunk a jó irányba, és ez idén már több meglepetésgyőzelmet hozott a csapat számára.

Utánpótlás: 18 gólt lőtt az U13-as csapat !

Hétvégén fordulót rendeztek az U13-as és az U15-ös bajnokságban is. A mérleg 2 győzelem egy vereség. Az U13-as csapat 18-0-ra nyert a Nagytétény ellen, ezzel továbbra is esélyes a csoportgyőzelemre – igaz a sorsuk nem a saját kezükben van.

Összefoglaló: UTE - Újpest FC-220Volt 6-5 (4-2)

Egymás elleni eredmények alapján a 2. helyen állunk!

Hat csapat jutott az NB II Közép-Kelet csoport Felsőházába. Első helyen a Dunakeszi végzett, így 7 pontot visz magával, második lett a Kecskemét, így ők 5 ponttal kezdenek, a képzeletbeli dobogó alsó fokán a Rubeola FC Csömör áll jelen pillanatban, ezért 4 egységgel indíthatják a rájátszást. Éppen csak lemaradt a dobogóról az Újpest FC-220Volt, így 3 ponttal gazdagodtak Zoufal Nándor tanítványai, 5. lett a Vác, így ők 2 ponttal és 6. a Gyömrő, ezért ők 1 ponttal kezdenek.

Hirdetési lehetőség Műsorfüzetünkben!

Hirdetési lehetőség az Újpest FC-220Volt felsőházi rájátszásra megjelenő Műsorfüzetében!

5 hazai mérkőzés, számos megjelenési lehetőség!

Várjuk érdeklődésüket!

Sós László – ujpest.futsal@gmail.com, 0620 2618090

Tartalom átvétel