Fiatal játékost igazoltunk

Egyesületünk továbbra is dolgozik a csapat megerősítésén, ezért most egy fiatal játékost igazoltunk le az érdi Asterix SC csapatától, aki már kellő futsal tapasztalatokkal rendelkezik. Csillag Dániel februárban tölti be 21. életévét, és két évvel ezelőtt az Airnergy FC-ben mutatkozott be a futsal világában, ahol egy évet töltött, majd onnan került az érdi csapathoz. Dani már közel egy hónapja együtt tréningezik a csapattal, és a nagykanizsai jótékonysági tornán már szerephez is jutott. A február 20-i, Kecskemét elleni mérkőzésen akár hivatalos találkozón is bemutatkozhat az Újpest FC-220Volt lila-fehér szerelésében. Új játékosunk a 14-es mezszámot választotta!

U11: Begyűjtötték a győzelmet a nagyok között!

Hétvégén ismét fordulót rendeztek az U11-es és az U15-ös bajnokságban is. Mint ismeretes mindkét korcsoportban inkább fiatalabb résztvevőkkel indultunk, így az eddigi eredmények ennek megfelelően alakultak. Hétvégén azonban áttörés történt ezen  a téren is. Az U15-ös csapat is megszerezte első pontját, és az U11-es is, sőt ők mindjárt hármat is, hiszen ők begyűjtötték első győzelmüket is.

Győzelem a IV. Jótékonysági Kupán!

Egy jótékonysági tornára voltunk hivatalosak szombaton, mely Nagykanizsán már negyedik alkalommal került megrendezésre. Délelőtt amatőr csapatok rúgták a bőrt, délután pedig egy futsal tornára került sor, ahol az Újpest FC-220Volt mellett, az FTC futsal csapata, a Felvidék válogatottja és a Nagykanizsai All Star csapat képviseltette magát. A remek hangulatú esemény célja idén egy Nagykanizsa környékén élő anyuka (Viki) és két gyermeke, a Down-szindrómás Anna, és Gergő megsegítése volt, akiknek édesapja sajnos 2016 októberében elhunyt.

Jótékonysági torna Nagykanizsán

Egy örömteli meghívásnak eleget téve szombaton Nagykanizsára látogat az Újpest FC-220Volt! Egy Jótékonysági Tornára vagyunk hivatalosak, melyet egy kanizsai család megsegítésére szerveznek.

A tornán Zoufal Nándor gárdáján kívül részt vesz a Felvidéki Válogatott, az FTC Futsal és a Kanizsa All Stars. Még az is előfordulhat, hogy létrejön egy Újpest-FTC derbi!

A futsal torna előtt kispályás mérkőzésekre kerül sor, amelynek egyik résztvevője az UTE Kanizsa, a nagykanizsai Újpest szurkolókból álló csapat is.

Íme a torna plakátja és a sorsolás! Várjuk szeretettel a kanizsai Újpest szurkolókat is!

Az Újpest Fan Shop is ott lesz délután, aki szeretne, tud majd újpesti relikviákat vásárolni!

Két éve a csapat szolgálatában – Vincze Dezső

Most három hét szünet következik számunkra a bajnokságban, így több időnk van bemutatni játékosainkat. Elsőként tavalyi házi gólkirályunkra, Vincze Dezsőre esett a választás, aki Dunaújvárosból jár fel minden mérkőzésre a csapathoz, és aki a 88-as mezszámot választotta. Dezsi már több mint 2 éve áll a csapat szolgálatában, lassan eléri az 50. mérkőzést és az 50. gólt is lila-fehér mezben!

- Először is mesélj, mikor és hol ismerkedtél meg a labdarúgással?

- A labdarúgást először 6 éves koromban, Dunaújvárosban a Dunaferr utánpótlásnál kezdtem, ahol a szamárlétrát végigjárva U19-ig futballoztam, gyakorlatilag tehát ott nőttem fel. Nagyon sok érzés köt a városhoz, a városi labdarúgáshoz.

- Mit tartasz legnagyobb sikerednek mind csapatszinten, mind egyéni értelemben?

Tartalom átvétel