Döcögős játékkal is sima győzelem

NB II. Közép-keleti csoport, 17. forduló:

Újpest FC-220Volt – Cannabis Energy Nagykáta 5-1 (3-0)

Gólszerzőink: Garami Mátyás (2), Sós László, Szabó Zsolt, Tóvizi Tamás.

Több meghatározó játékosra nem számíthatott Zoufal Nándor, hiszen Csicsó Sándor és Tóth Krisztián munkahelyi elfoglaltság, Kolena Norbert eltiltás, Czerman Márk pedig sérülés miatt volt kénytelen kihagyni a meccset. Ennek ellenére is a biztos győzelem reményében lépett pályára a csapat, főleg annak tükrében, hogy a Nagykáta is igencsak foghíjasan, betegségektől megtizedelve érkezett hozzánk. Ezen a mérkőzésen debütált az Újpest FC-220Volt új Joma szerelése is, amelyen a játékosok a saját maguk által kiválasztott számban, nevesítve léphetnek pályára.

Nagykáta a következő feladat

Az NB II. 17. fordulójában a Nagykáta elllen lép pályára az Újpest FC-220Volt. Az az eddigi játéknapok és a forduló pénteki mérkőzései után eldőlt, hogy Zoufal Nándor gárdája a felsőházi rájátszásban folytatja a küzdelmeket az alapszakasz után, és ezzel az is, hogy a következő szezonra felére csökkentett létszámú másodosztályban már biztosan ott lehet a gárda.

Újra a csoport első helyén az Újpest FC-220Volt!

NB II. Közép-keleti csoport, 16. forduló:

Újpest FC-220Volt – Kastélydombi SE 6-1 (4-1)

Gólszerzőink: Kapcsos Vince (2), Szabó Zsolt (2), Tóvizi Tamás, Zoufal Nándor

Ezúttal is több játékosunk, az eltiltott Kolena Norbert, valamint a sérült Czerman Márk, Hornyák Ádám és Sós László hiányzott a keretből. Ennek ellenére sima győzelmet arattunk a Kastélydombi SE ellen, és visszavágtunk az őszi bosszantó vereség miatt. Megtisztelte a csapatunkat a lelátón Korcsmár Zsolt és Privigyei Ádám is!

Tartalom átvétel