Visszalépett a Szeged

Az MLSZ-től pénteken kapott tájékoztatás szerint az SZTH EHÖK SE csapata hivatalosan bejelentette az NB II-es bajnokságtól való visszalépést. A csapat kizárásáról, az eddigi eredmények sorsáról (várhatóan törléséről) az MLSZ Versenybizottsága dönt majd. 

A bizottsági döntéstől függően dől majd el, hogy a győzelmek, mérkőzések, így például Czerman Márk hat gólja megmarad-e avagy törlésre kerül.

Czerman Márk "one man show" a parádés utolsó két percben!

NB II. Közép-keleti csoport, 8. forduló:
SZTE EHÖK SE - Újpest FC-220Volt 5-6 (1-1)

Gólszerzőnk: Czerman Márk (6)

Úgy indultunk neki a szegedi túrának, hogy gyakorlatilag két teljes sorunk hiányzott, az addig szerzett 31 gólunkból 18 találat szerzője nem lehett velünk. Ennek ellenére is maradt két komplett négyesünk, amely viszont olyan labdarúgókból állt, akik szinte minden edzésen ott tudnak lenni, így bizakodtunk a szoros mérkőzésben az erős, de idén nem túl jól szereplő SZTE EHÖK SE ellen. A félidőben döntetlen állt az erdményjelzőn, de a második játékrészben már 5-2-re is vezetett a hazai együttes, ekkor azonban jött CZERMAN MÁRK, aki két perc 8 másodperc alatt négyszer is betalált. (A győztes gól 10 másodperccel a végső dudaszó előtt született!) Ezzel a 6-5-ös Újpest FC-220Volt győzelemmel végződő találkozó mind a 6 gólját megszerezve a MÉRKŐZÉS HŐSE lett! Sós László 100. NB II-es mérkőzését játszotta csapatunk színeiben! Emlékezetes lett az biztos!

Három korosztályban zajlanak az utánpótlás edzések

Mint beszámoltunk róla, szeptember végétől már három utánpótlás korosztályban is zajlanak az edzések az Újpest FC-220Volt futsal csapatánál. Turcsik Gergő edző vezetésével az ifjú játékosok megtanulhatják a futsal alapjait, amelyek a későbbiek folyamán a nagypályás bajnokságokban is hasznosíthatóak lesznek, hiszen felkészítenek a rövidpasszos, kis területen való játékra, ami a modernkori futball egyik fontos taktikai eleme lett.

Tartalom átvétel