Tóth Keve: "Nem szabad elbizakodottá válnunk"

A mérkőzés közben végig ezer fokon égett a pálya mellett Tóth Keve vezetőedző. A lefújás utáni nyilatkozatában viszont már visszafogottan értékelt. Elmondta, hogy örül a kapott gól nélküli meccsnek, de a nehéz mérkőzéseink még csak most következnek. Így az eddigi győzelmek nem szabad, hogy elbizakodottá tegyék a csapatot.

NB II, 2. forduló: Újpest FC-220Volt - Göd 9-0 (3-0) - Könnyed győzelem!

Az első forduló idegenbeli sikere után első hazai mérkőzését játszotta az Újpest FC-220Volt. A Halassy Olivér Sportközpontban rendezett összecsapáson Tóth Keve tanítványai 9-0-ás sikert arattak a Göd csapata ellen. Kilenc találatunkon 7 játékosunk osztozott. Torma három gólja mellett, Nagy, Füstös, Sebestyén, André, Kolena és Takács is a hálóba talált.

Bemutatkoznak játékosaink (I.): Torma László

Sorozatunkban bemutatkoznak az Újpest FC-220Volt játékosai. Elsőként csapatkapitányunk, tavalyi házi gólkirályunk, Torma László válaszait olvashatják.

– Mikor kezdtél futsalozni?
– Igazolt játékos masfél évvel ezelőtt lettem, itt Újpesten először.

– Mondj magadról néhány mondatot, ismerjen meg a közönségünk!
– 21 éves vagyok. A jelenlegi csapatban majdnem a legfiatalabb, és az a megtiszteltetés ért, hogy a csapat kapitánya lehetek. 16 évig nagypályán játszottam, de másfél éve a futsal melett döntöttem, mert magával ragadott ez a játék. A szívemen viselem a csapatom sorsát, és igyekszem megfelelni az edzőmnek, a csapatomnak és a szurkolóknak is. Gyűlölök veszíteni, soha nem is tudtam. Dolgozom, edzek és edzésre járok, ez teszi ki a mindennapjaim.

Hétfőn 18:30 órától a Gödöt fogadjuk a Halassyban

Első hazai mérkőzését játssza az Újpest FC-220Volt a 2013-14-es NB II-es szezonban. A szeptember 23-án, hétfőn 18:30 órakor kezdődő mérkőzésen a Göd lesz csapatunk ellenfele. Az első fordulóban mindkét csapat győzelemmel rajtolt. A lila-fehér gárda 4-1-re győzött a Piliscsaba otthonában, míg a Pest-megyeiek hazai pályán 7-5-re verték a Nagymarost. Így a tabella pillanatnyilag első két helyezettje csap össze a Pozsonyi úti Halassy Olivér Sportcsarnokban. Csapatunk edzője, Tóth Keve szerint a sornyi hiányzónk ellenére saját játékunkat kell játszanunk, és akkor a szurkolók a tavalyinál sokkal eredményesebb csapatot láthatnak majd a pályán.

Elnöki beszélgetés Sós Lászlóval

Tavaly nyáron vette át az elnöki teendőket Sós László, akivel az 1. fordulóban győztesen megvívott mérkőzés után beszélgettünk. Klubunk első embere pozitív hírekről tudott beszámolni az Újpest FC-220Volttal kapcsolatban. Az interjúban szó esett a klub anyagi helyzetéről, a csapat átalakításáról, a célkitűzésről, az utánpótlásról, valamint az újpesti önkormányzat segítőkészségéről is.

Tartalom átvétel