Torma László: Akár kétszer ennyi gólom is lehetne!

Csapatkapitányunk felemás érzésekkel tekint 23 találatára, ugyanakkor az őszi idény kapcsán több a kellemesmint a fájó emléke. Torma szerint a legfontosabb az volt, hogy a Nagykáta elleni 21-2-es vereséget követően is össze tudta szedni magát az Újpest FC-220Volt csapata, és tanulva az ott elkövetett hibákból, még egyszer nem ismétlődhet meg egy hasonló gólarányú vereség. Az UTE elleni szezonnyitón győzelmet vár megerősödött csapatunktól.

Ivanics Bence: Az év végére harcban lehetünk a 6-7. helyért!

Együttesünk az Újpest FC-220Volt 14 fordulót követően a 10. helyen töltötte a téli szünetet a futsal-NB II Keleti-csoportjában. Az elmúlt bő egy évről Ivanics Bencével beszélgettünk, aki hét góllal és számos gólpasszal járult hozzá a csapat teljesítményéhez.

Megkezdte a felkészülést az Újpest FC-220Volt!

Tegnap este megkezdte a munkát a január 14-én folytatódó bajnokságra a 2013-ban Újpest FC-220Volt néven szereplő futsal csapatunk. A héten három edzés szerepel a programban, míg a hétvégére edzőmérkőzést tervez Lajkó Ferenc vezetőedző. Jövő héten is három tréninggel készülünk az UTE elleni meccsre, melyre - bár ezúttal nem mi leszünk a pályaválasztók - a Halassy Olivér Sportközpontban kerül sor.

A keretben várhatóan lesz néhány változás, távozó és érkező oldalon is. Az már biztos, hogy Arany János kapus elköszönt a klubtól, és a jövőben a Monor együttesét erősíti.

Sikerekben gazdag 2013-as esztendőt kívánunk!

Boldog Karácsonyt kíván az Újpest Futsal csapata!

 
 
Minden kedves szurkolónknak,
 
barátunknak,
 
támogatónknak és
 
partnerünknek Áldott Békés
 
Boldog Karácsonyi Ünnepeket
 
kíván az Újpest Futsal Club
 
csapata és vezetősége!
 
Tartalom átvétel