Hárman a válogatottakban

Ezen a héten válogatott szünet miatt nincs bajnoki mérkőzés. Az Újpest FC-220Volt-ból három játékosunk kapott meghívót a magyar válogatottakba, Gémesi Gergő a felnőtt és az U21-es válogatottban is szerepel majd. Edzéseken mindenképpen, mérkőzéseket tekintve pedig még meglátjuk hol kap lehetőséget. Kinics Bálint és Lipl Noel pedig az U21-es nemzeti csapatban kap majd szerepet. 

A felnőtt együttes tegnaptól szombatig készül együtt, csütörtökön 17:30-tól, szombaton pedig 16:30-tól játszik Koszovó válogatottja ellen. Mindkét meccs a budaörsi Aramis csarnokban lesz.

Az U21-es csapat a mai naptól 17-éig vasárnapig készül és játszik szintén az Aramis csarnokban. Két mérkőzést játszanak Szlovénia ellen, szombaton 13:30 órától, vasárnap 15:00 órától.

Utánpótlás eredmények: pont nélküli hétvége

U13-as csapatunk pénteken még egy elmaradt találkozót pótolt, és ahogyan sajnos lenni szokott a hétközi meccsek valahogy nem sikerülnek. Így volt ezúttal is, a Rubeola ugyanis egy rendkívül változatos mérkőzésen 8-6-ra nyert. U17-es és U19-es csapatunk ezúttal Debrecenbe látogatott. Mindkét gárdában jócskán voltak hiányzók, és sajnos ezúttal pont nélkül tértünk haza a túráról. Utoljára szeptember elején zártunk pont néküli idegenbeli túrát, akkor Budaörsön nem sikerült pontokat szerezni, 9 fordulóval ezelőtt !

Egy ponttal távoztunk Pécsről


Futsal NB I, 17. forduló

PTE-PEAC - Újpest FC-220Volt 2-2 (0-0) 

Pécs, PTE Sportcsarnok, 100 néző
Játékvezetők: Kovács G., Wittner, Góbi

Pécs: Molnár M. - Tóth A., Koronics, Bartal, Vénosz; cs.: Wilkesz (k), Bálint, Molnár Cs., Pápai, Karamarkovic, Forró, Koller, Aszalós, Hajnal
Vezetőedző: Élő Tibor

Újpest: Gémesi - Harnisch, Simic, Kovács B., Horváth Be.,; cs.: Kinics (k), Katona, Lipl, Östör, Neumann, Horváth Ba., Simon B.
Vezetőedző: Moga Flavius Lóránt

Gólszerzők: Bartal (30.), Molnár Cs. (35.) ill. Östör (30.), Simic (39.)

Sárga lap: Bálint (27.)., ill. Horváth Ba. (5.), Katona (12.), Harnisch (36.)
Piros lap: -

Hivatalos jegyzőkönyv

Hadzsi Máté, Cotirlan Máté és Klacsák Bence sérülés miatt nem tarthatott a kerettel, néhány U19-es játékosunk pedig ezúttal azért maradt ki, mert holnap reggel korán kell indulniuk Derbecenbe bajnoki mérkőzésre. A keret tagja újra a 2004-es születésű Simon Balázs is, aki az NB III-as csapatunkban termeli a gólokat szép számmal, nagypályán pedig az Újpest Football Club igazolt játékosa.

Így nyertünk a Maglód ellen!

Tartalom átvétel