NB III: Elszenvedte első vereségét a "B" csapat

NB III, Budapest, Nyugati-csoport, 9.forduló:
Tatabányai SC - Újpest FC-220Volt II. 2-1 (1-1)
Tatabánya
Újpest: Mátyus - Horváth D., Szabó N., Árki, Simon B., cs: Qasim, Müller, Tóth M., Gál, Szabó Gy.
edző: Szabó György
Gólszerzőnk: Szabó Norbert

Jegyzőköny

Bár Szabó Norbert góljával megszerezte a vezetést második számú csapatunk az NB III-as bajnokságban, végül a hazaiak fordítani tudtak és szoros meccsen otthon tartották a 3 bajnoki pontot. Ez volt az első pályán elszenvedett veresége "B" csapatunknak a bajnokságban, a szezon utolsó fordulójában. Van még azonban két elmaradt mérkőzésünk, jövő héten hétfőn (idegenben, Bercsényi DSE) és kedden (hazai pályán, Sümeg) egymást követően napokon kell pályára lépnie a fiataloknak.

Hadzsi újra edzésben, Klacsák megsérült

Egy jó és egy rossz hírről tudunk beszámolni szurkolóink számára. Fiatal, tehetséges játékosunk Hadzsi Máté ugyanis újra edzésbe állt. A hamarosan 19. életévét betöltő futsalos még szeptember 29-én, a Berettyóújfalu elleni idegenbeli mérkőzésen lépett pályára legutóbb, majd megsérült a Kecskemét elleni hazai találkozó előtti utolsó edzésen. Az első 7 fordulóban 2 gólt szerzett és 2 gólpasszal segítette a társait. Hadzsi a tegnapi napon újra edzésbe állt, egyelőre a hétfői játéka még bizonytalan, ám ha minden jól alakul hamarosan visszatérhet. 

Megsérült viszont egyik alapemberünk a legutóbbi mérkőzésen. Klacsák Bence az diagnózis szerint lábközépcsont törést szenvedett. Jelen állás szerint műtétre nincs szükség, mert a csontok összeérnek, ám holnap még újabb orvosi ellenőrzésen esik át a futsalos. Csapatorvosunk előzetes információi alapján 6-10 hét kihagyással kell számolni Klacsi esetében, amennyiben nem lépnek fel komplikációk. Jobbulást és mielőbbi visszatérést kívánunk!

Utánpótlás hétvége: Az U13 kétszer nyert, az U15 kikapott

Három mérkőzésen voltak érdekeltek csapataink ezen a hétvégén. Az U13 kétszer lépett pályára, előbb egy elmaradt mérkőzést pótoltak a Dunakeszi ellen, ahol 5-4-re sikerült győzedelmeskednie Tóvizi Tamás csapatának, majd szombaton Erdélyi Gergő helyettesítésével győztek 14-3-ra Csömörön a REAC ellen idegenben. Azt követően az U15 is ebben a párosításban szerepelt, ott 5-4-re a rákospalotai csapat bizonyult jobbnak. Elmaradt az Angyalföldi Sportközpont hiányossága miatt az U17-es és U19-es csapat párharca a Berettyóújfalu ellen, amely a tervek szerint december végén lesz pótolva.

Remek első félidőnk után felülkerekedett a bajnok

Futsal NB I, 15. forduló

Újpest FC-220Volt - Haladás 2-7 (1-1)

UTE Sportcsarnok, 100 néző. 
Játékvezetők: Muhari, Czene-Joó, Fábián

Újpest: Kinics - Klacsák, Simic, Östör, Horváth Be.,; cs.: Gémesi (k), Katona, Lipl, Kovács B., Cotirlan, Horváth Ba., Szieber, Neumann, Géczy
Vezetőedző: 
Moga Flavius Lóránt

Haladás: Alasztics - Luiggi, Kinzs, Cassemiro, Sipos; cs.: Gyimesi (k), Kovács, Szalmás, Hajmási, Dróth, Körmendy, Vatamaniuc-Bartha, Rutai, Fehér
Vezetőedző: Ferraz Conde Felipe

Gólszerzők:  Lipl (16.), Simic (28.), ill. Sipos (11., 33.), Dróth (21., 32.), Cassemiro (27.), Hajmási (29., 30.)

Sárga lap: Katona (30.), ill. Rutai (26.)
Piros lap: -

Hivatalos jegyzőkönyv
Youtube Stream

Továbbra is Hadzsi Máté nélkül, de a hétfői győzelem után már jobb hangulatban léphetett pályára a lila-fehér gárda az öt sárgás Henrique-t nélkülöző, a Bajnokok Ligájára készülő bajnok és listavezető Haladás ellen.

Kialakult a Magyar Kupa második fordulója

A tegnapi napon lezajlott a Magyar Kupa első fordulója, ahol az NB I-es klubok erőnyerők voltak, sőt néhány NB II-es is. Leendő ellenfelünk a tavaly még élvonalbeli ELTE-BEAC azonban pályára lépett és 2-0-ra nyert is Szigetszentmiklóson. Ennek függvényeképp január elején az egyetemisták látnak bennünket vendégül.

2. forduló:
Játéknap: január 5. és 8.

ELTE-BEAC - ÚJPEST FC-220 VOLT

Tartalom átvétel