Közlemény

Két szezon után az Újpest FC-220Volt nem hosszabbította meg Németh Péter szerződését és a következő idényben új vezetőedzővel kezdi meg a munkát.

Az akkor újonc vezetőedző az első évben 5. lett a tíz csapatos bajnokságban, míg a mostani tizenkét csapatos ligában a 7. pozíciót szerezte meg klubunkkal.

Az Újpest Futsal Club ezúton is köszöni az elmúlt két év közös munkáját és sok sikert kívánunk Németh Péter további pályafutásához!

U17-U20: Egy győzelem, egy vereség

Ezen a héten két hétközi meccset játszott ifi és junior csapatunk is, ellenfelünk ugyanis megszorult terem helyileg, így klubunk természetesen partner volt abban, hogy hétköznap játszunk. Kedden az U17 volt a főszerepben, akik remek sikert arattak 6-3-as győzelemet a Rubeola ellen, jó teljesítménnyel. Az U20-sok csütörtökön léptek pályára és bár remek teljesítményt nyújtottak, végül az aki csak az eredményt látja sima vereséget vélhet felfedezni. Pedig a helyzetek alapján sokkal szorosabb lehetett volna a találkozó, kapufákat szereztünk, üres kapus helyzeteket puskáztunk el.

Csapat ézváró vacsora a római parton

Szerdán este tartotta jó időben és egy szuper helyen a római parton a Bp. Bar BQ Terrace helyén a csapatévzáróját az Újpest FC-220Volt. Klubunk szponzora a Bp Bar BQ nem csak az egész évben működő akácfa utcai étteremben várja a vendégeket, hanem a nyári időszakban a 3. kerületben is. A jelenlévők nem csalódtak, hiszen remek ételeket kínál a hely, e mellett klubunk elnöke Sós László megköszönte a játékosoknak és a szakmai stábnak az egész éves együttműködést illetve jelezte, hogy a srácoknak, hogy az elkövetkezendő időszak is sok izgalmat és új fejleményt tartogat majd a klub számára.

Nem sikerült szépen búcsúzni a szezontól

NB I, Rájátszás, alsóház, 10.forduló:
Újpest FC-220Volt - A Stúdió Nyíregyháza 4-8 (1-2)
UTE csarnok, 100 néző. V: Juhász D, Fehérvári, Topálszki

Újpest: Vámosi - Klacsák, Östör, Horváth Benedek, Harnisch, cs: Tyukász (k), Kinics (k), Géczy, Szieber, Balogh, Szeghy, Lipl, Suscsák, Horváth Barna
Vezetőedző: Németh Péter

Nyiregyháza: Szabolcsi - Ladányi, Varga, Gyügyei, Maneca, cs: Petró (k), Hegyes (k), Krajnyák, Kovács B., Kovács G., Urr, Caique, Kovács E., Lakatos
Vezetőedző: Lovas Norbert

Gólszerzők: Maneca (18. - öngól), Horváth Benedek (23.), Klacsák (31.), Harnisch (38.), ill. Varga (15.), Caique (16.), Kovács G. (21.), Kovács B. (22.), Ladányi (24.), Lakatos (29.), Maneca (31., 33.)

Sárga lap: Lipl (25.), Szieber (35.)
Piros lap: -

Mindkét csapat teljes kerettel vághatott neki az összecsapásnak, ám tétje már csak a vendégeknek volt az alsóházi rájátszás második helyének megszerzése miatt.

Utolsó forduló: Újpest-Nyíregyháza 19 órától

Ma este a megszokottnál szerencsére hamarabb 19 óra után, egészen pontosan 19.15-től fogadjuk az újonc, ám az alapszkaszban és a mostani rájátszás alósházában is közvetlenül mögöttünk álló Nyíregyházát. A meccset természetesen a Szilágyi úti UTE csarnokban rendezik.

Németh Péter alakulata ezúttal csaknem a legerősebb összeállításában léphet pályára, hiszen nincs sem eltiltott, sem sérült/beteg nincs jelenlegi állás szerint. Így Vámosi, Kinics, Tyukász (kapusok), Szaghy, Harnisch, Östör, Suscsák, Horváth Barna, Horváth Benedek, Lipl, Klacsák, Szieber, Géczy, Balogh (mezőnyjátékosok) kerettel várjuk a Nyíregyházát. 

Tartalom átvétel