Jávor István: "Tudunk gólokat lőni, de a védekezésen javítani kell"
Tegnap este edzőmérkőzésen mérte össze erejét a Rubeola FC Csömör és az Újpest Futsal Club a csömöri sportcsarnokban. A 8-5-ös lila-fehér győzelemmel véget ért találkozó után Jávor István vezetőedzőt kérdeztük a mérkőzésről, a sorsolásról, és az új játékosokról.
- Hogyan értékeled a mai mérkőzést?
- Nagyon örülök a győzelemnek, tanulságos mérkőzés volt. Azt mondtam a srácoknak az öltözőben, hogy egy futsal mérkőzésen szerintem - bár van két csapat a bajnokságban, a Győr és a Berettyó, akik ellen azért nem így lesz - két gólnál többet nem szabad kapni. Akkor mindenki ellen van esély, ha ezt meg tudjuk oldani. Az bebizonyosodott, hogy gólokat tudunk rúgni. Meg kell tanulnunk a védekezésünket jobban megoldani. Ez a meccs annyival volt másabb, mint a Vasas elleni, hogy itt már 99%-ban azok a játékosok játszottak, akik a bajnokságban is szerepelni fognak. Az első harmadban koncentráltan játszottunk, mindenki tudta, hogy ki helyett ki megy, ekkor azok a játékosok voltak fent, akik a védekezést is meg tudják oldani. Vannak alapdolgok, amivel nem vagyunk tisztába, eezeket az edzéseken ki kell javítani. Dolgozni kell sokat.
- A sorsolásról mi a véleményed?
- Nagyon pozitív a sorsolás, hogyha meg tudjuk ragadni a sorsolás éltal kínált lehetőséget. Véleményem szerint az első három fordulóban véleményem olyan csapatokkal játszunk, akikkel partiban tudunk lenni. Ha ezeken a mérkőzéseken jó eredményt tudunk elérni, az nagy lökést adhat a csapatnak.
- Mindjárt az elején egy pikáns meccsel kezdünk...
- Igen a Csővel, ilyen az élet, általában ez így szokott lenni. Amikor Csömörröl elmentem, akkor is az első meccset velük játszottam, de különösebben nem kell ezzel foglalkozni.
- Az új játékosokról mi a véleményed?
- Örülök az új játékosoknak, akik érkeztek hozzánk. Mind a Smiri Norbi, mind a Szimat (Szimcsák Tamás - a szerk.) nagy erősségei lesznek a csapatnak, ez a mai mérkőzésen is bebizonyosodott.
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |