Szimcsák Tamás: "Kilenc pontot várok az első három meccsen"
A Rubeola elleni edzőmeccs után az újonnan igazolt Szimcsák Tamás nyilatkozott honlapunknak. A 23-szoros válogatott játékos első meccsét játszotta az Újpest FC-ben, de jól megértette magát a társakkal, amit a találkozón szerzett három gólja is bizonyít.
- Először léptél pályára az Újpest FC játékosaként. Hogyan értetted meg magad a többiekkel?
- Jól esett a mozgás, mert nem titok de öt hónapja futsaloztam utoljára. Vártam már nagyon. Szerintem jól működött így a játékunk, így elsőre nem volt rossz.
- Játszottál már valakivel együtt ebből a csapatból?
- Igen. Még régebben a válogatottban Takó Csabival, 5+1-ben Totika Bélával, Fülep Norbival pedig itt Csömörön játszottam együtt. Úgyhogy nem volt teljesen ismeretlen a csapat.
- Ahogyan a csapatnak, úgy neked is jól ment a játék, rúgtál 3 gólt is, egyet közülük büntetőből. Hogyan emlékszel vissza a találatokra?
- A büntetőt nem is rúgtam jól szerencsém volt. Az elsőnél úgy nézett ki, mintha tudatos támadás lett volna, de ad hoc jelleggel jött így a mozgás. Csabi adott egy jó felpasszt, és aztán a kapus támaszkodó lába mellett elrúgtam a hosszú sarokba. A másodiknál oda csorgott elém egy labda, és el tudtam még spiccelni a védő előtt ütemtelenül, úgy 8-9 méterről, a harmadik gól pedig a büntető volt.
- Gondolom láttad a sorsolásunkat. Mit vársz az első fordulóktól?
- Az első 3 fordulóban 9 pontot mindenképpen, aztán utána már három nehezebb mérkőzés jön.
- Pont előző csapatod otthonában kezdünk. Milyen lesz idén a Cső-Montage?
- Nehéz ellenfél lesz, sok fiatallal. Sokat futnak, jó kapusaik vannak, de nem verhetetlen csapat. Ha odafigyelünk, és így játszunk, mint ma, akkor nem lehet gond. A Csömört szintén verni kell, utána megyünk Ózdra. Kellemetlen, erőszakos csapat, ahogy hallottam, de otthon, hazai pályán jönni fognak, ami talán még feküdhet is nekünk.
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |