Jávor István: "Csak a győzelemhez tudok gratulálni"
Az Újpest FC–Rubeola FC Csömör (7-3) mérkőzés után mindkét edző nyilatkozott honlapunknak. Czinege László, a Rubeola trénere szerint az Újpest ma jobban futsalozott, de a gólkülönbséget azért túlzónak tartja. Míg Jávor István, az Újpest FC vezetőedzője elmondta, hogy a játékkal nem, csak az eredménnyel volt elégedett, és kihangsúlyozta, hogy a becsúszást engedélyező szabály balesetveszélyes szituációkat teremtett a mai mérkőzésen.
Czinege László:
– Ilyen nagy különbség a két csapat között nem volt. 5-3-nál itt is, ott is voltak lehetőségek, kapufák, ha ekkor mi tudtunk volna értékesíteni egy helyzetet, akkor szorosabbá tudtuk volna tenni a mérkőzést. Sajnos ekkor több szabálytalanságot is elkövettünk, amiből gólt kaptunk, így ebből már nehéz volt felállni. A végén már belementünk egy adok-kapok játékba, szinte mindig létszámfölényes helyzet alakult ki mindkét oldalon. Ezeket az Újpest jobban használta ki, és ez döntötte el a mérkőzést. Összességében úgy gondolom, hogy az Újpest ma jobban futballozott, mint mi, ezért megérdemelten győztek, bár a különbséget túlzónak tartom. Minél előbb nekünk is pontokat kéne szereznünk.
Jávor István:
– Esélyesként léptünk pályára, és ez az első hazai mérkőzés nyomásával együtt nagy terhet rakott a játékosokra. Ez rányomta a csapat játékára a bélyegét, így meg kellett izzadnunk a győzelemért. Az eredményt reálisnak tartom, de alakulhatott volna másképpen is. Kétgólos vezetésünknél több hibát is elkövettünk, de szerencsére nem tudott az ellenfél élni a lehetőségeivel. Ha egy gólra fel tudtak volna zárkózni, akkor még bármi előfordulhatott volna. Szerencsénk is volt, hogy nem büntetett meg minket a játék. Természetesen nagyon örülök a győzelemnek, de ma csak az eredményért tudok gratulálni. De nem mehetek el szó nélkül a szabályváltozások mellett. Úgy gondolom, hogy ez a becsúszást engedélyező szabály tönkre teszi a futsalt. De ha már ez a szabály, akkor a játékvezetőkre kiemelt felelősség hárul, hogy védjék meg a játékosokat. Itt is többször alakult ki balesetveszélyes szituáció a becsúszásokat követően. Eddig a futsalban minden szabályváltozás a támadójátékot, a látványosságot segítette, de itt egészen más a helyzet. Az első fordulóban nyoma nem volt ennek, de a második játéknapra megtízszereződött a becsúszások száma, aminek komoly sérülés is lehet a vége.
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |