Jávor István: "A későbbi helyezések szempontjából meghatározó mérkőzés elé nézünk"
Harmadik mérkőzésünk következik a bajnokságban. Ellenfelünk tavaly, az NB II-ből már megismert Ózd lesz. Jávor István vezetőedző a mérkőzés előtt az esélyekről nyilatkozott honlapunknak, melyben elmondta, hogy szerinte győzelmi reményekkel lépünk pályára. Az előjelek mindenesetre nem túl kedvezőek, mert három meghatározó játékosunk is sérült, így nem utazhatnak a borsodi városba.
Jávor István:
– Egy olyan mérkőzés következik, ahol minimum 50-50%-os esélyt látok, de akár a győzelmet is megszerezhetjük. Tavaly sikerült nyernünk Ózdon, és most is meg kell ragadnunk az esélyt, mert három nagyon fontos pont ez a számunkra. Kicsit tartok a mérkőzéstől, mert egy teljesen más stílusú csapat ellen játszunk, mint akikkel eddig találkoztunk, de megfelelő információval rendelkezünk az ózdi csapatról, hiszen már tavaly felmérhettük, hogy milyen játékot játszanak. Az Ózd elleni találkozó véleményem szerint meghatározó lesz a bajnokságban elfoglalt későbbi helyezésünk szempontjából. Sajnos többen is sérüléssel bajlódnak a csapatból, így Freud Gabi, Szűcs Ricsi és Gál Józsi sem tarthat velünk, ennek ellenére megpróbáljuk a saját játékunkat játszani, és megnyerni a találkozót.
Az Újpest FC tervezett kerete:
Pátrovics, Hell (kapusok), Takó, Tvaruska, Totika, Poncok, Fülep, Botos, Smiri, Szimcsák, Szondi, Kurucz
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |