Rangadóra készülünk, de csak együtt sikerülhet!
Egyelőre furcsa ezt leírni, hiszen csak idén csatlakoztunk az NB I mezőnyéhez, de az eddigi eredmények alapján kijelenthető, hogy 2010. október 11-én rangadót játszunk Rozsnyai úti otthonunkban. Három bajnoki forduló után 2 győzelem, és 1 döntetlen áll az Újpest Futsal Club mellett a tabellán, és ennek köszönhetően a bajnokság második helyén állunk. Következő ellenfelünk, a magyar futsal egyik topcsapata, a Mezei-Vill FC Berettyóújfalu eddig három győzelmet ért el, így vezeti a táblázatot. A mérkőzésre elővételben jegyek kaphatók az Újpest FC Shopjában.
Az Újpest Futsal Club eddigi legkeményebb megmérettetése következik jövő hétfőn, hiszen a tavalyi bajnokság megerősített ezüstérmesét fogadjuk. A Berettyó 2-szeres magyar bajnok, 2008-ban és 2009-ben is első helyen végzett az NB I-ben. Sorozatukat 2010-ben a Győr szakította meg, a bajnoki döntőben 4-3-as és 3-2-es vereséget szenvedett az MVFC.
Idén is nagy reményekkel indult a gárda, és jól is kezdték a bajnokságot. A Rubeolát 8-3-ra, az Ózdot 13-0-ra, a Gyöngyöst 5-1-re győzték le, így vezetik az NB I-et. Két brazil, és két román idegenlégiós tartozik a keretüknöz, és a magyar futsal válogatott egyik sorát is a Berettyó adja immár évek óta.
A brazil Michel 7 góljával vezeti is a góllövőlistát, igaz nyáron igazolt játékosunk, Tvaruska Attila csak egy góllal marad el tőle. Tücsi eddig 6 gólt szerzett három bajnoki mérkőzésünkön.
Érdemes lesz hétfőn kilátogatni a Láng Vasas Sportcsarnokba, hiszen nagy csatára, remek mérkőzésre van kilátás. Ajánljuk, hogy a jegyeket elővételben váltsák meg az Újpest FC Shopban minden hétköznap 13-19 óra, szombaton 10-14 óra között. A jegyek ugyanis csak korlátozott számban kaphatók, mert a csarnok befogadóképessége 300-400 fő.
A mérkőzés esélyese természetesen a Berettyóújfalu, de hiszünk benne, hogy EGYÜTT SIKERÜLHET, éppen ezért mindenkit várunk a csarnokba, aki buzdításával, hangjával vagy egyszerüen csak a jelenlétével segíteni tudja a csapatot.
Töltsük meg a lelátókat és vezessük győzelemre a csapatot!
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |