Jávor István: "Aki a pályán volt ma este az odatette a szívét"
Az Újpest FC-Üllő FC Cső Montage (4-5) mérkőzés után mindkét edző nyilatkozott a látottakról. Tóth Miklós, a vendégek trénere úgy vélte, hogy szórakoztató, de gyenge színvonalú meccs volt, míg Jávor István, az Újpest FC vezetőedzője szerint a szerencsésebb csapat nyert. A sérülés miatt végig a kispad mellől irányító játékosedzőnk elégedett volt a csapat hozzáállásával, és megköszönte a szurkolóknak a fantasztikus buzdítást.
Tóth Miklós:
– Izgalmas mérkőzés volt, főleg a vége. Támadás itt, támadás ott, de nem volt igazából két jó átadás. Hiányoltam azt, hogy pontos passzokkal alakuljon ki jó játék. Sok helyzet volt, a nézőknek ez egy szórakoztató meccs lehetett, de szerintem gyenge színvonalú. Erről mi is tehetünk, mert nagyon rosszul játszottunk. Azt hiszem, a második félidőben az akarat és a szív megjött, és ezért sikerült nyernünk egy góllal. Ez a három pont most olyan fontos volt számunkra, mint falura a villany. Az Újpest a közvetlen riválisunk, és azzal, hogy most megvertük őket, 7 pontra nőtt a különbség közöttünk. Reméljük ez a rájátszásban még sokat érhet.
Jávor István:
– Eléggé meggyengültünk a télen, ráadásul jómagam a bemelegítés során megsérültem, sőt Pető Gabi egy szerencsétlen ütközés következtében még most is szédeleg, így őt sem tudtuk hadra fogni sokáig. Ennek ellenére úgy érzem, hogy a csapat maximálisan helytállt. Óriási egyéni hibákból kaptuk a gólokat, de nekünk is megvoltak a lehetőségeink. 3-3-nál ott volt a ziccerünk, ha azt berúgjuk, akkor teljesen másképp alakul a mérkőzés. Aki a pályán volt ma este az odatette a szívét, megvolt a reális esélyünk, hogy megnyerjük a mérkőzést. Úgy érzem, hogy a szerencsésebb csapat nyert. Ezt a védekezést egy edzésen tudtuk gyakorolni, ennek ellenére az első félidőben jól működött. Ahogy fáradtak a játékosok kaptunk két gólt, de fel tudtunk állni. Remélem, hogy ki tudunk egészülni, a tarsolyból még sikerül előhúzni egy-két játékost, és velük megerősödve azt fogjuk majd nyújtani, amit az ősszel. Cél a rájátszás, addig még nagyon sok mérkőzés van, reményeink szerint nem így fogjuk folytatni. Sajnálom, hogy nem tudtam pályára lépni. Főleg a második félidőben lett volna szükség rá, amikor már egy-két játékos fáradtabban mozgott. Próbálgattam is a lábamat, de ekkor újra betaláltunk, úgy éreztem, hogy működik a dolog. Köszönjük a szurkolóknak a fantasztikus buzdítást! Nagyszerű volt ennyi ember előtt pályára lépni. Reméljük, hogy a mai vereség ellenére a következő meccsekre is kitartanak a csapat mellett! Úgy gondolom, hogy a hozzáállással nem volt gond, mindenki a maximumot nyújtotta. Sajnálom a végét, hogy így alakult!
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |