Lengyel Attila: "Erősek leszünk tavasszal is"
Január 17-én véget ért az átigazolási időszak. Csapatunkból többen távoztak, de Magyar Gábor, Pető Gábor és Riscutia Ákos személyében három új játékos is érkezett a csapathoz. Lengyel Attila szakmai igazgatót arra kértük, hogy mutassa be az új játékosokat és értékelje az átigazolási időszakot.
- Jellemeznéd pár szóval az új játékosokat?
- Pető Gabi tavaly már játszott az NB II-ben néhány mérkőzésen, de akkor nagypályás kötelezettségei miatt nem tudta vállalni a további munkát, most azonban az Újpest kedvéért abbahagyta a nagypályát. Rajta kívül egy Újpest-nevelésű játékossal erősödtünk Riscutia Ákos személyében, akit ellenfélként egy nagyon sokat mozgó, jó lövőerejű futsalosként ismertünk meg. Biztosan erőssége lesz a csapatnak. Hell István távozása után kapusposzton is szükségünk volt még egy megbízható portásra, Magyar Gábor megoldhatja ezt a feladatot. Mellettük velünk készül Piroska András is, akit még nyáron az Aramistól sikerült megszereznünk, de sérülés miatt ősszel nem játszhatott. Most újra egészséges, így nagy hasznunkra lehet. Én válogatott szintű játékosnak tartom őt.
- Összességében hogyan értékeled az átigazolási időszakot az Újpest FC szempontjából?
- Három ember elment a télen, hárman érkeztek, így azt mondhatom egy hasonló erősségű keret áll rendelkezésünkre. Riscutia Ákos, Pető Gábor és Magyar Gábor leigazolása mindenképp erősítés a csapatnak. Ez abból is látszik, hogy a második mérkőzésen a csapatösszeállításnál már variálnunk kellett Jávor Pistivel, hogy ki lesz keretben, ki nem. Összességében úgy érzem, hogy tavasszal erősebbek leszünk. Az első mérkőzés után még volt lehetőségünk igazolni, így végül jól jöttünk ki az átigazolási időszakból. Voltak nagyobb szabású terveink, esett szó válogatott játékos érkezéséről is, de sajnos mind anyagi, mind más problémák miatt meghiúsultak ezek az átigazolások. Ha ezt a három embert mielőbb be tudjuk építeni, akkor jó csapatunk lesz, de ez hosszú távon dől el.
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |