Születésnapi beszélgetés Sós Lászlóval, az Újpest Futsal Club alelnökével
Két évesek lettünk. Ennek kapcsán egyfajta összegzésre kértük az Újpest Futsal Club alelnökét, Sós Lászlót. Kíváncsiak voltunk, hogy a klub vezetése miként értékeli a mögöttünk hagyott esztendőket, és mit vár a jövőtől.
- Gyorsan eltelt az első két év?
- Úgy látom, hogy egy kicsit nagyobb utat és gyorsabban jártunk be, mint ahogyan azt előzetesen elterveztük, így a követelmények is megnőttek számunkra, és a közvélemény felé is jobban meg kell felelnünk. Ebből a szempontból ez a két év gyorsan eltelt.
- Mi az amiben előrébb vagyunk, és mi az amiben elmaradás van a tervezetthez képest?
- Úgy gondolom, hogyha az eredményeket nézzük, akkor előrébb állunk a vártnál. Amikor megalakultunk, akkor a feljutást tűztük ki célul, ami aztán a téli átigazolásoknak köszönhetően meg is valósult. Az idei évben minden szempontból a várokozások felett teljesítünk, és ezzel önkéntelenül is magasabbra tettük a mércét. Próbálunk a realitások talaján maradni, és szerintem a játékosállományt nézve a középmezőny, ahol most vagyunk valós. Ha azt nézzük, hogy ez a garnitúra nem edz együtt annyi időt, mint a rivális csapatok, akkor ez az eredmény nagyon jónak számít, ha pedig azt vesszük, hogy mindössze öt pontra vagyunk a dobogótól, akkor pedig várakozások felett teljesítünk. Anyagiakat tekintve is kicsit többet adunk, mint amit előzetesen kitűztünk, de próbáljuk még azt a mércét tartani, ami teljesíthető. Ami egyelőre a két év alatt nem sikerült az a terem kérdés megoldása, de most talán van rá hajlandóság, hogy ebben is történjen valami pozitív változás. Nagyon szeretnénk, ha a futsal csapatunk is a negyedik kerületbe tudna költözni, de sajnos jelenleg Újpesten nincs olyan terem, ami első osztályú mérkőzés megrendezésére alkalmas. Tárgyaltunk ebben az ügyben Wintermantel Zsolt polgármesterrel, aki szerencsére nagyon segítőkésznek bizonyult. Keressük a lehetőséget arra, hogy ez a helyzet megoldódjon, de nyílván ezekhez jelentős beruházások szükségesek.
- Gazdaságilag hogyan tudunk lépést tartani a megnövekedett elvárásokkal?
- Eddig tudtuk ezt követni, és bízom benne, hogy ezek után is fogjuk tudni. Az idei évben amit ígértünk, azt tudtuk teljesíteni a játékosok felé. Szerintem ez jó kiindulási alap lehet a jövőre nézve. Az biztos, hogy ha előre szeretnénk lépni, akkor vagy több pénzt kell behozni a klubba, vagy valahol spórolni kell. A terembérlet az egy nagy spórolási lehetőség lenne, mert csak ez a tétel évi 2 millió forintot tesz ki számunkra. Emellett az évi 1 millió forintos versenyeztetési költség - melyben benne van a bajnokság szervezése, a nevezési díj és a bírói díjak - is nagy tétel. Szerintem ez az összeg jelenleg nem is reális az MLSZ részéről a futsal csapatok irányába, hiszen ezek a csapatok egy-két kivételtől eltekintve még nem olyan profik, mint amekkora – főleg anyagi – követelményeket támasztanak velük szemben. Úgy gondolom, hogy sok egyesületnek még komoly feladatot jelent ennek az összegnek az előteremtése. Ha ez mondjuk csak a fele lenne, az játékban előrelépést jelentene a magyar futsal számára. Például több edzést lehetne tartani, vagy be tudnánk vonni olyan játékosokat, akik a pénz miatt inkább a nagypályát részesítik előnyben. Nyílván a cél az lenne, hogy minden csapat el tudja érni a Győr vagy a Berettyóújfalu szintjét, de Magyarországon a sportfinanszírozás még igen csak gyerekcipőben jár. Így egyelőre a játékosoknak még nem tudunk olyan feltételeket biztosítani, hogy ne a nagypályás labdarúgás mellett futsalozzanak, és ez a csapat játékában meghatározó. Nem tudunk annyit együtt edzeni, nem olyan az edzések látogatottsága, mint ami ideális esetben elvárható lenne. Ha ebben a mérleg nyelvét magunk felé tudnánk billenteni, akkor az minőségi javulást eredményezne. A klub költségvetése jelenleg 4.5-5 millió forint körül van a csapat szereplésétől függően. Szeretnénk ezt az összeget folyamatosan feljebb tornázni.
- Hogyan állunk a bevételek szempontjából?
- A szponzori bevételek még hellyel közzel megvannak. Ami igazából várakozásunk alatt van, az a jegybevétel. Keressük az okait, hogy miért, de a vártnál kevesebb néző tekinti meg a mérkőzéseinket, mint amennyit szeretnénk, és a szurkolóktól származó bevételek alaposan elmaradnak a kalkulációnkhoz képest, de ezeknek az elmaradását is megpróbáljuk előteremteni más forrásból. Átlagban kétszáz fizető nézővel számoltunk mérkőzésenként, de jelen pillanatban még nem tudtuk úgy megszerettetni a sportágat a közvéleménnyel, hogy ez realizálódjon. Ez mindenképpen egy negatívum számunkra, illetve egy olyan cél, amit még nem sikerült elérni. Megpróbáljuk a közeljövőben bevezetni a nyugaton már bevált szurkolói koordinátor pozíciót, és reményeink szerint ezzel több szurkolót tudunk behozni a mérkőzésekre, és megszerettetni velük ezt a sportágat. Úgy gondolom, hogy a futsal alapvetően egy kellemes időtöltés, hiszen teremben időjárástól függetlenül, kényelmesen, kulturált környezetben lehet megtekinteni egy labdarúgó mérkőzést, ahol ráadásul egy olyan klub játszik, amely közel áll a szurkolókhoz. Több gálát szerveztünk már, amikor sikerült a várt nézőszámot elérnünk, de az utána következő mérkőzésekre csak kevesen maradtak meg az akkor kilátogatók közül. Bizonyára a hétfő esti időpont sem túl kedvező, főleg azoknak, akik családosak. Jelen pillanatban ez is a csarnokhiánynak köszönhető, hiszen ekkor van szabad időpontunk. Két évvel ezelőtt örültünk, hogy ide tudtunk időt szorítani magunknak, talán a következő években lesz lehetőségünk változtatni ezen. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az újpesti sport legfőképpen a nagypályás fociról szól így annak eredményessége alapjaiban meghatározza a szurkolói társadalmat. Az összes többi sportág szurkolóhiánnyal küzd, gondolok itt a vízilabdára, a jégkorongra, vagy akár a röplabdára. Ahhoz, hogy a saját bázisunkat kiépítsük sokkal több időre van szükség, de már jelentős lépéseket tettünk ennek érdekében is.
- Nagy lépés volt a klub életében a derbi…
- Egy szegmens kivételével minden szinten pozitívan értékeljük az I. Futsal Derbit. A drukkereink példát mutattak, ahogy szurkoltak és a csapat mellett voltak, és ahogy képviselték az újpesti szellemiséget. Sok néző volt, jó propagandája volt a futsalnak, az MLSZ, a rendőrség és az egyéb szervek vezetői is pozitívan nyilatkoztak a mérkőzésről. Sokan negatívan álltak ehhez a találkozóhoz, de sikerült bebizonyítani, hogy ha emberként kezeljük a szurkolókat, akkor nincs velük probléma. Tudjuk, hogy értük van az egész, ha nincsenek drukkerek a lelátón, akkor nincs értelme bajnokságot szervezni, mert akkor mi különböztet minket meg egy baráti társaságtól, akik lejárnak hétvégenként focizni? Az eredmény mellett az egyetlen negatívum, hogy a televíziók nem érdeklődtek a mérkőzés iránt. A Telesport ugyan leadott egy másfél perces összefoglalót, de ez az esemény többet érdemelt volna a média részéről. Talán azóta van előrelépés, és ez szerintem egyértelműen az Újpest és a Ferencváros sportágban való megjelenésének köszönhető. Létrejött ugyanis a Sport televízión belül a Futsal TV, ami az egyik legnagyobb lépés lehet, mely ezt a sportágat népszerűsítheti, a másik ilyen az lenne, ha a Nemzeti Sport rendszeresen beharangozná a fordulókat, és az azt követő napokon egy hosszabb beszámolót is közölne a mérkőzésekről.
- Kik azok, akiknek a legtöbbet köszönhetünk, illetve kik azok, akik már az elejétől fogva mellettünk állnak?
- Akik elejétől fogva mellettünk vannak, azok közül egyértelműen a Szent György Securityt tudom kiemelni, akik óriási áldozatot hoztak ezért a klubért, a pénzbeli támogatás mellett mérkőzéseinket szponzoráció keretében biztosítják, kiemelten a Fradi meccset, ahol 40 fővel voltak jelen. Nekik hatalmas hálával tartozunk, hogy ez a klub idáig el tudott jutni. Rajtuk kívül az igazán nagy szponzor még várat magára. Kisebb szponzorok vannak, mint a Welove Kreatív, a Lamborghini Caffee, akik anyagilag támogatnak minket, de mellettünk van a Grafit Pencil Nyomda is, akik elsősorban más megközelítésben próbálnak segíteni, ami hosszabb távon biztos eredményre fog vezetni, jelenleg ők főleg a kapcsolati tőkéjüket próbálják belevonni a támogatásunkba. Nagy szerepük van az üzleti kör kialakításában, aminek 2-3 éven belül komoly hozadéka lehet. Ettől a projekttől nagyon sokat várunk. Úgy becsüljük az egyesületnek 2-3 éven belül lehet olyan háttere, amikor reálisan kitűzhetjük a dobogót. Kiemelt támogatónk még a Rosco és az Újpest FC Shopja is, akik a csapat felszerelésébe jelentősen segítenek.
- A jövő szempontjából milyen elvárások vannak a csapattal szemben?
- Mindenképpen várunk egy kicsi stagnálást, még ha nem is ez a cél. Előrelépést akkor tudok elképzelni, ha a csarnokkal kapcsolatos ügyeink valamilyen szinten rendeződnek. Tehát vagy találunk egy támogatót, aki ezt el tudja számolni a saját cégén belül, ezáltal a futsal klub jelentős összeget megtakarít és így több edzéslehetőséghez jut, vagy ha úgy adódik, valahogy sikerülne egy saját otthonra lelnünk. Ez egy komoly lépés lenne, ami a fejlődés egyik záloga. Emellett ami előrelépést jelenthet az az utánpótlással kapcsolatos fejlesztések, mert ezen a téren nagyon gyerekcipőben járunk. Próbálunk megfelelni az első osztályú követelményeknek, elkezdtük ezt a fejlesztést már tavaly, de az idei évben egy komolyabb lépcsőfokra kellett eljutni. Ahhoz, hogy hosszútávon eredményesek legyünk, ahhoz minőségi utánpótlás is kell. Mert jelen pillanatban is az a csapat problémája, hogy keveset futsaloznak együtt, nem ismerik egymás gondolatait a játékosok, maximum egy részük, és ez gátolhat minket az eredményességben. Ha a gyerekek itt futsaloznak legalább hetente kétszer, akkor pár év múlva úgy léphetnek pályára az Újpest színeiben, hogy ismerik a rendszert és egymást is. A KSK révén ez már működik a fiatalabb generációknál, de terveink szerint a jövőben az idősebb korosztályban is lesz javulás.
- Szó esett arról, hogy nézőszámban van hiányérzet, viszont kialakult egy csoport, akik vidékre is elkísérik a csapatot!
- Előttük le a kalappal, ez óriási erőt ad nekünk is abban a tekintetben, hogy van értelme csinálni. Az a célunk, hogy ez a réteg minél jelentősebb legyen. Tavaly ebben hatalmasat tudtunk előrelépni a rájátszás folyamán, az oda ellátogatók közül többen meg is maradtak a csapat mellett. Bízom benne, ahogy jönnek az éles meccsek, úgy a nézőszám is nőni fog, persze ehhez sikerek is kellenek. Tudjuk, hogy a szurkolóknak szükségük van rá, hogy visszakapjanak valamit a játékosoktól, akaratot, alázatot és az Újpesthez való lojalitást. Szerintem a csapat hozzáállásával nincs is probléma, a játékosok maximálisan próbálnak megfelelni a feléjük támasztott követelményeknek. Fontos, hogy megtartsuk azokat a drukkereket, akik már magukénak érzik a klubot és a csapatot, és közös célunk, hogy felduzzasszuk ezt a létszámot. Látom, hogy ők is mindent megtesznek ezért, próbálják a közönséget toborozni. Úgy érzem mi is partnerek vagyunk a szurkolókkal, például a derbin is mindent elkövettünk, hogy sokan kijöjjenek. Amikor elkezdtük úgy gondoltam, hogy az Újpest Futsal Club megismertetéséhez és egy bizonyos plusz kötelék kialakulásához a szurkolók felé kell 3-4 év, de most úgy érzem, hogy mostantól kell még ennyi idő és emellett még az, hogy mi addig is jól végezzük a dolgunkat.
- Végezetül mi az, amit még kiemelnél az elmúlt időszakból?
- A menedzsment nevében szeretném megköszönni mindenkinek a munkáját a klub körül, beleértve a kommunikációt, akik társadalmi munkában végzik a feladatukat, a menedzsmentet, akik szintén, és a szakmai stábnak, a csapatnak és végül, de nem utolsó sorban a szurkolóknak is hálás köszönet, hogy ez az egész történet eddig ilyen szépen alakult.
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |