Újpest FC–Rubeola (III.): Edzői értékelések
Az Újpest FC–Rubeola párharc harmadik összecsapása után Takó Csaba csalódottan vette tudomásul a végeredményt, ugyanis véleménye szerint csapata felállt a hétfői nagy vereség után. Jávor István, az Újpest játékos-edzője gratulált a csapatának a győzelemhez, de bosszankodott is a kihagyott helyzetek miatt.
Takó Csaba:
– Igazából csalódott vagyok, mert úgy éreztem, hogy a csapat talpra állt a hétfői nagy vereségből. A mai mérkőzésen véleményem szerint egy árnyalattal jobban is játszottunk, mint az Újpest, és ha el tudtuk volna érni a hosszabbítást, akkor úgy gondolom, hogy nagyobb esélyünk lett volna a győzelemre. De erről utólag már kár beszélni, mert egy számunkra balszerencsés találattal eldőlt a mérkőzés. Úgy gondolom, hogy a mai produkciónk egy vállalható teljesítmény volt, mind hozzáállásban, mind játékban, de ennek ellenére nehéz helyzetbe kerültünk, nincs több hibázási lehetőségünk. Még mindig nem dőlt el a párharc, de nagyon nehéz a helyzetünk. A mai játékunk bíztató a jövőre nézve, csak remélni tudom, hogy hétfőn ezt tudjuk folytatni, és ha így lesz, akkor azt a meccset be tudjuk húzni, és jövő csütörtökön tudunk itt játszani egy ki-ki meccset. De ez még a jövő zenéje, hogy sikerül-e.
Jávor István:
–Nagyon értékes, fontos győzelmet arattunk, viszont a mai játékkal nem vagyok maradéktalanul elégedett. Kihagytuk a helyzeteinket, ami megbosszulhatta volna magát. Ez figyelmeztető jel számunkra. Gratulálok a srácoknak a győzelemhez, mert végig a kellő akarattal játszottak, és a végén talán először a szezonban, de mellettünk állt a szerencse. Hétfőn ugyanazzal az alázattal és koncentráltsággal kell játszanunk, mint a legutóbbi csömöri mérkőzésen, és akkor meglehet a sker. Örülök, hogy a késői kezdés ellenére ma már többen voltak a lelátón, mint az előző hazai meccsünkön, és hogy szurkolóink most is végig buzdították a csapatot.
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |