Elkészült a csoportbeosztás és a sorsolás!
Elkészült a 2012/2013-as futsal-idény csoportbeosztása és sorsolása. Az Újpest Futsal Club a Keleti Csoportban kapott helyett, többek között az UTE, a DEAC, az RFC és a Salgótarján együttesével egyetemben. A bajnoki rajtra szeptember 14-én, pénteken kerül sor. A mieink idegenben kezdenek, és a Siketek SK ellen lépnek pályára. Az első hazai mérkőzésre szeptember 24-éig kell várnunk, ekkor az UTE-val mérkőzünk meg a Halassy Olivér Sportközpontban.
A csoportban 14 együttes feszül egymásnak, azaz ősszel és tavasszal is 13-13 bajnoki meccs vár a mieinkre. Ezt követi majd a rájátszás, ahol a Keleti- és a Nyugati Csoport négy-négy legjobbja mérkőzik majd meg egymással.
Az idény első, és egyben egyik legkomolyabb túrájának ígérkezik a Diósgyőri FC elleni miskolci összecsapás, amelyre október 5-én vagy 8-án kerül majd sor. De utazunk még ősszel Salgótarjánba, Szegedre, Békéscsabára és Nagykátára is.
Az őszi idény utolsó meccse december 10-én a Vasas-Kalafa ellen lesz a Fáy utcában.
A tervek szerint az Újpest FC hazai mérkőzéseire hétfőnként, 18:30-as kezdettel kerül majd sor a Halassy Olivér Sportközpontban.
Az idegenbeli mérkőzések pontos időpontjáról az aktuális fordulót megelőzően adunk majd tájékoztatást.
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |