Lajkó Ferenc: "Odamegyünk és meg fogjuk nyerni a meccset"
Eljött a nagy nap! Ma este 18:30-kor a Siketek SK otthonában lép pályára bajnoki mérkőzésen az Újpest Futsal Club. A bajnoki rajt előtt egy nappal tartott összejövetelen beszélgettünk Lajkó Ferenc vezetőedzővel, kíváncsiak voltunk, hogy mi várható a csapattól a mérkőzésen. Trénerünk elmondta, hogy bízik a csapatban, mert jó képességű játékosok alkotják a gárdát, akiknek azt fogja mondani, hogy meg fogjuk nyerni ezt a meccset.
- Körülbelül fél évvel ezelőtt kezdted a munkát a csapattal. Mit tapasztaltál ez alatt az idő alatt?
- Nagy változásokon mentünk keresztül ahhoz képest, amikor 4-5 emberrel elkezdtük a munkát fél évvel ezelőtt. Most már vagyunk 22-en létszámilag, és ami fontos, hogy helybeli fiatalokból kell összeállítanunk egy csapatot, ami jó dolog, mert megvan a helyi kötődés, és talán ez jobban motiválja őket. Emellett remélhetőleg az is motivációs tényező, hogy egy elég nagynevű csapatban kezdhetik el futsal pályafutásukat. Ezek a játékosok tagdíjat fizetnek, és ennek is motivációnak kell lenni ahhoz, hogy letegyenek valamit az asztalra, és onnan építsék fel ezt az egészet.
- Milyen a játékosok hozzáállása a munkához?
- A keret többnyire fiatalokból áll, akik nagyon jól viszonyulnak a munkához. Egyre jobban elfogadják, amit mondok nekik, mert próbálom bebizonyítani, hogy jó az amit mondok nekik. Valamit még bele tudok ültetni a fejükbe, ha mást nem is, azt ami én vagyok. Ugyan én még sehol nem voltam futsal edző, de kispályán sokat futballoztam, és olyan nagy különbség nincs a kettő között, eggyel ugyan kevesebben vagyunk, vannak szabályok, kisebb a labda. Épp most beszéltünk arról, hogy nekünk most mindenekelőtt küzdeni, küzdeni, küzdeni kell, tehát ez lesz az első feladatunk. Pontosan azért, mert még az út elején járunk. Az hogy most így kell passzolni, így kell védekezni, úgy kell támadni, az még számunkra arrébb van.
- Mi az első dolog, amit tudniuk kell ahhoz, hogy sikeresek legyenek?
- Vannak futsal sémák, majdnem minden csapat ugyanazt gyakorolja, de szerintem az egyéni képességek is legalább olyan fontosak. Szeretnék elérni nagy célokat ezzel a csapattal, elérni, hogy a játékosok átérezzék azt, hogy jön az következő mérkőzés, és nekünk át kell gázolni az ellenfélen, mert az edző azt mondta. Nem azért, mert mi olyan jó csapat vagyunk, hanem mert így kell elindulni ezen az úton, nem lehet nekimenni úgy, hogy esetleg nyerhetünk, esetleg elérhetünk egy döntetlent, mert ha úgy megyünk fel a pályára, az nem fogja meghozni a sikert. Én úgy látom, hogy ezekre a srácokra lehet építeni, mert egyéni képességekben jó játékosaink vannak Ez az alapja mindennek, a védekezésnek, és a támadásnak is. De szerintem az alapképességek fontosabbak, ha ezek megvannak, utána lehet felépíteni a csapatjátékot. Egy nagyon fontos dolog van még, amit súlykolok a játékosokba, hogy elveszett labda nincsen, hiszti nincsen, csak küzdeni a másikért, mert ha valaki nem teljes mellszélességgel a feladatára koncentrál, akkor kiesik a játékból, és akkor már nem négy, hanem csak három emberre hárul a feladat, amiből nem lehet más csak egy kapott gól. Ebben a csapatban van 5-6 olyan képességű játékos, akire nyugodtan rábízhatom a csapatot. Aki ösztönösen tud futballozni az a jobbik eset, mint amikor valakit meg kell tanítani. Mi elsősorban magunkért, de a vezetőségért is kell játszanunk, mert ők teremtik meg a feltételeket a számunkra. Fontos, hogy mindkét fél segítse a másikat, és mi úgy tudunk segíteni a vezetőségnek, ha jó eredményeket érünk el.
- Mit vársz az első mérkőzéstől?
- Mindenki nyerni szeretne, a játékosok is, én is. Odamegyünk és meg fogjuk nyerni a meccset. Az első mérkőzéseken én nem fogok játszani, mert ez is egy plusz hely nekik, nem akarom senkitől sem elvenni a lehetőséget, de azt tudniuk kell, hogy a helyet mindenki csak saját magának harcolhatja ki. A mérkőzések mindegyike értékmérő, a pályán belül nincs barátság, bizonyítani kell a pályán. Nem elvárás a győzelem, de szeretném, ha megnyernénk a találkozót. Ezért amikor este kimegyünk a pályára, nem azt fogom mondani a játékosoknak, hogy győzni kell, hanem azt hogy meg fogjuk nyerni ezt a meccset, a kettő között van némi különbség.
Következő mérkőzés:
Rájátszás, 8.forduló:
május 12. Hétfő
Nyíregyháza - Újpest FC
Continental Aréna
Nyíregyháza, 18:00 óra
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Veszprém | 7 | 21 | 23 | 22 |
2 | Kecskemét | 7 | 20 | 5 | 20 |
3 | Berettyóújfalu | 7 | 17 | 9 | 18 |
4 | Nyíregyháza | 7 | 17 | -1 | 12 |
5 | Haladás | 7 | 16 | -26 | 8 |
6 | Újpest FC | 7 | 13 | -10 | 4 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 04.28.
18 gólos: Thiago Cardoso (2)
16 gólos: Czerman Márk (3)
15 gólos: Hadzsi Máté (5)
14 gólos: Lucas Moreira (4)
8 gólos: Östör Martin (2)
7 gólos: Vas Ádám (3)
5 gólos: Sipos Gergő (5)
4 gólos: Kasza Dániel
4 gólos: Medveczki Máté (2)
4 gólos: Kártik Zsombor (3)
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Milavecz Kevin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
(zárójelben a rájátszás góljai)
Gólpasszok:
16 assziszt: Lucas Moreira
15 assziszt: Thiago Cardoso
12 assziszt: Czerman Márk
11 assziszt: Hadzsi Máté
7 assziszt: Östör Martin
4 assziszt: Kovács Benjámin
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Milavecz Kevin
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.04.28. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Östör Martin | 108/37 |
Lucas Moreira | 80/36 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 50/27 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Thiago Cardoso | 29/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Czerman Márk | 26/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |