Lajkó Ferenc: "Blackout"
A mérkőzés után Lajkó Ferenc értékelte a látottakat, de vezetőedzőnk már előre is tekintett. Elmondta, hogy a változások azért voltak a csapatban, hogy a keret összes tagját láthassa tétmeccsen játszani. Pozitívumként azt emelte ki, hogy fel tudtunk állni négygólos hátrányból, és azt, hogy előrefelé játszottunk. Negatívumként az egyéni hibákból kapott gólokat említette. Összességében ez a találkozó "Blackout" volt számunkra.
Lajkó Ferenc:
– Számítottam arra, hogy nehéz mérkőzés lesz, márcsak azért is, mert három embert kihagytam a keretből. Erre azért is szükség volt, hogy azokat is lássam tétmeccsen, akik eddig csak az edzőmeccseken szerepeltek. Örülök, hogy felálltunk a padlóról, és 1-5-ről feljöttünk 4-5-re. Az utolsó percre átálltunk az 5 a 4 elleni játékra, amit még nem gyakoroltunk, és így nem is tudtuk jól megjátszani. A gólokat egyéni hibákból kaptuk, aminek nem örülök. Szerdára sokkal jobb lesz, egy erős kerettel tudunk utazni. A legnagyobb pozitívum, hogy két gólt is szereztünk kipattanó labdából, hogy volt ott ember, aki érkezett, és annak is, hogy végig előrefelé játszottunk. Nagyon sok tanulnivalónk van még. El kell telnie 5-6 mérkőzésnek mire kialakul a csapat, a játék. Fiataljainknak még fel kell nőni a légkörhöz, ami a felnőtt meccseket jellemzim, szokniuk kell az egyébként parádés szurkolást! Gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez, köszönöm a játékosaimnak a becsületes játékot, és a szurkolóknak a fergeteges biztatást. Még ifi edzőként mindig egy Scorpions szám címével jellemeztem a mérkőzést, megmaradnék ennél most is. Ez a meccs egy "Blackout" volt számunkra!
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |