Lajkó Ferenc: "Jó úton járunk az egység kialakulása felé"
A szegediek elleni vereség után Lajkó Ferenc vezetőedző értékelte a mérkőzést. Trénerünket természetesen nem tette boldoggá a vereség, ennek ellenére látott előrelépést a csapat játékában, és kiemelte, hogy jó úton vagyunk az egység kialakulása felé. A mester szerint a vitatott játékvezetői ítélet ezúttal még túl nagy teher volt alakuló csapatunk számára, és a vereség ellenére is gratulált a játékosoknak, hozzátéve, hogy ha higgadtak tudunk maradni, akkor jönni fognak a győzelmek is. A szokásos Scorpions dal pedig, ami a mai napra illik a következő: „We were born to fly”.
Lajkó Ferenc:
– A mai nap lényege abban rejlik, hogy a leutazás és a visszaút ugyanolyan jó hangulatban telt. Ami a két út között történt mégis nagy változást jelent a csapat számára. Mondtam a fiataloknak az öltözőben, hogy nekem, nekünk az a legfontosabb dolgunk jelenleg, hogy egy jó légkört, egy erős egységet alakítsunk ki magunkból, magunk körül. Az, hogy kikaptunk a mérkőzésen természetesen nem egy örömteli dolog, nem ettől volt jó kedvünk. Attól már inkább, hogy egy jó mérkőzést játszottunk, amit mi tettünk jóvá. Az, hogy vereség lett a vége és nem győzelem, apró szerencse kérdése volt. Nem igazán egyéni hibákból, sokkal inkább peches szituációkból kaptuk a gólokat, még ha ez bután is hangzik. A csapat bebizonyította, hogy akkor is képes felállni, ha 3-4 gólos hátrányból kell játszani, ami fontos tulajdonság. Az összecsapás úgy kezdődött, ahogyan azt reméltük, úgy éreztem, mi irányítottunk, aztán hirtelen kaptunk három gólt. Innen még gyorsan vissza tudtunk kapaszkodni, de 5-5-nél kaptunk egy olyan ítéletet, ami egy formálódó csapat számára rendkívül komoly teher. Az a közvetett szabadrúgás a hatosunkról végzetes volt, de ebből is tanulunk.
Köszönöm mindenkinek, aki itt volt és gratulálok a csapatomnak a vereség ellenére is. Szintén gratulálok a szegedieknek, mert egy nagyon sportszerű meccset tudtak megnyerni. Ha bizonyos periódusokban higgadtak tudunk majd maradni, akkor a szerencse is mellénk fog állni. Ez a csapat azt érdemli, arra lenne méltó, hogy elkezdjen szárnyalni. A szárnyak már megvannak hozzá, de meg kell tanulni használni is. A szokásos Scorpions dal pedig, ami a mai napra illik a következő: „We were born to fly”.
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |