Megfogyva bár...
Ezen a héten a Diósgyőr visszalépése miatt mérkőzés nélkül maradt az Újpest FC-220Volt a bajnokságban. Így a hétfői elmaradt meccs időpontjában, és szerdán is edzést vezényelt Lajkó Ferenc vezetőedző a csapatnak. Játékosaink még mindig megtizedelve kénytelenek edzeni, sőt a Törökszentmiklós elleni balszerencsés vereség alkalmával kiesett a találkozó utolsó percében megsérülő, a bajnokságban eddig 14 gólt szerző Sós László is. A DEAC elleni mérkőzésen így várhatóan még rá sem számíthat trénerünk, ahogyan az 1 mérkőzéses eltiltást kapó Ivanics Bence sem léphet pályára Debrecenben.
Az átigazolási időszak utolsó hetében ezért gőzerővel zajlanak az erősítési tárgyalások, aminek következtében több új játékos is csatlakozott a kerethez. Garami Mátyás egy RFC-s kitérőt követően tulajdonképpen visszatérhet klubunkhoz, ahogy Orosz Csaba is, aki már játszott U19-es csapatunkban. Szintén a csapattal edzett Csicsó Sándor, aki hosszú sérülés után most kezdte el a mozgást, valamint Molnár Ferenc, aki már néhány hete érkezett.
Sajnos sérültjeink állapota nem javult. Morvai Gábor és Vo Khac Róbert már hosszú hónapok óta nem edz, ahogy Bellér Bence sem, akire műtét vár februárban. Juhász Tamás lábsérülése sem javul, és most hozzájuk csatlakozott Sós László is, akinek a bokája sérült meg. Pál Zsolt sem volt edzésen az utóbbi két hétben munkája miatt, míg Nagy Tibor elfoglaltságai miatt vélhetően elköszön a csapattól.
Így a kezezés miatt kiállított Ivanics Bencével együtt osszesen 8 játékosunk fog hiányozni a jövő hétfői DEAC elleni találkozóról. Lajkó Ferencnek ezért nem nagyon kell gondolkoznia az utazó keret összeállításán...
Következő mérkőzés:
Rájátszás, 8.forduló:
május 12. Hétfő
Nyíregyháza - Újpest FC
Continental Aréna
Nyíregyháza, 18:00 óra
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Veszprém | 7 | 21 | 23 | 22 |
2 | Kecskemét | 7 | 20 | 5 | 20 |
3 | Berettyóújfalu | 7 | 17 | 9 | 18 |
4 | Nyíregyháza | 7 | 17 | -1 | 12 |
5 | Haladás | 7 | 16 | -26 | 8 |
6 | Újpest FC | 7 | 13 | -10 | 4 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 04.28.
18 gólos: Thiago Cardoso (2)
16 gólos: Czerman Márk (3)
15 gólos: Hadzsi Máté (5)
14 gólos: Lucas Moreira (4)
8 gólos: Östör Martin (2)
7 gólos: Vas Ádám (3)
5 gólos: Sipos Gergő (5)
4 gólos: Kasza Dániel
4 gólos: Medveczki Máté (2)
4 gólos: Kártik Zsombor (3)
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Milavecz Kevin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
(zárójelben a rájátszás góljai)
Gólpasszok:
16 assziszt: Lucas Moreira
15 assziszt: Thiago Cardoso
12 assziszt: Czerman Márk
11 assziszt: Hadzsi Máté
7 assziszt: Östör Martin
4 assziszt: Kovács Benjámin
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Milavecz Kevin
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.04.28. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Östör Martin | 108/37 |
Lucas Moreira | 80/36 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 50/27 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Thiago Cardoso | 29/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Czerman Márk | 26/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |