Bemutatkoznak játékosaink (III.): Sebestyén Dávid
Sorozatunkban bemutatkoznak az Újpest FC-220Volt játékosai. Harmadikként a nyáron igazolt 25 éves mezőnyjátékos, Sebestyén Dávid válaszait olvashatják.
– Mikor kezdtél futsalozni?
– 2011-ben kezdtem a Vasasnál futsalozni.
– Mondj magadról néhány mondatot, ismerjen meg a közönségünk!
– Azért kezdtem el futsalozni, mert nagyon szeretem a kispályás futballt, és itt együtt játszhatok a barátaimmal. Futsal mellett én nagypályán is játszom, jelenleg az NBIII-as Újbudánál. Futsalban annyi a rövidtávú tervem, hogy szeretnék minél előrébb végezni az Újpesttel, mondjuk a dobogón.
– Milyen poszton játszol?
– Center és szélső.
– Milyen változást hozott a csapatba az új edző,Tóth Keve?
– Nem dolgoztam együtt az előző edzővel, így nem tudom, hogy ő milyen volt, de a statisztikát látva sokkal stabilabb csapat lett az Újpest.
– Milyenek az edzések?
– Pörgősek az edzések, amin sokat labdázunk és tanulhatunk is, mert Keve interaktívan csinálja, nem csak eldarálja a futsal lényegét, hanem próbálja megértetni velünk, és hagyja, hogy mi jöjjünk rá a taktikai elemekre.
– Hányas mezszámban fogsz pályára lépni?
– A 10-mezben fogok.
– Ki a kedvenc játékosod?
– Falcaot mondanám, mert amit láttam tőle videókban és a meccsein, azok alapján azt csinál a labdával, amit csak akar és szinte mindig jó döntést hoz a nehezebb szituációknál is.
– Melyik a kedvenc csapatod?
– Sporting Club Paris a kedvencem, mert támadó stílusban játszanak.
– Üzensz valamit az Újpest szurkolóinknak?
– Azt üzenem, hogy most egy szépen és eredményesen játszó csapat állt össze itt Újpesten. Már csak ők kellenek a jó hangulatú meccsekhez!
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |