Bemutatkoznak játékosaink (IV.): Füstös Dániel
Sorozatunkban bemutatkoznak az Újpest FC-220Volt játékosai. Negyedikként, a Jávor István edzésködése alatt már az NB I-ben is bemutatkozott játékosunk, a még mindig csak 19 éves, Füstös Dániel válaszait olvashatják!
- Mikor kezdtél futsalozni?
- 16 évesen kezdtem el futsalozni, itt az Újpest Futsal Clubban, előtte pedig nagypályán játszottam, szintén Újpesten.
- Mondj magadról néhány mondatot, ismerjen meg a közönségünk!
- 16 évesen váltottam, mert a nagypályán már nem tudtam érvényesülni, és nem szerettem volna más egyesületben játszani, így az Újpest Futsalt választottam. Természetesen Újpest szurkoló vagyok! Szeretnék minél jobb futsal játékos lenni, és a csapattal a lehető legjobb eredményt elérni!
- Milyen poszton játszol?
- Szélsőt játszom, de ez a forgások miatt nem sokat számit.
- Milyen változást hozott a csapatba az új edző, Tóth Keve?
- Lendületet, profizmust!
- Milyenek az edzések?
- Jó hangulatban telnek, pörgős, dinamikus edzések vannak.
- Hányas mezszámban fogsz pályára lépni?
- 7-es mezszámban lépek pályára, mert az egyik példaképem is a 7-es mezt viseli.
- Ki a kedvenc játékosod?
- A kedvenc játékosom Richardinho, mert ő a világ legjobb futsalosa. Én hasonló játékot próbálok játszani, mint ő.
- Melyik a kedvenc csapatod?
- A kedvenc csapataim a Benfica és az Inter Moviestar.
- Üzensz valamit az Újpest szurkolóinak?
- Azt üzenem, hogy minél több Újpest szurkolót szeretnék látni a futsal meccseinken. És természetesen Hajrá, lilák!
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |