Mit hozhat a hátralévő 4 forduló?
Remekül kezdte a tavaszi idényt az Újpest FC-220Volt, majd jött egy kisebb megtorpanás. Azonban három nem várt vereséget követően a 22. fordulóban a Garvittax vendégeként újra győzni tudott Simon Péter csapata. Így tavasszal 4 győzelem és 5 vereség áll az alaposan átalakult gárda neve mögött. Ősszel összesen 4 pontot szereztünk, ahhoz képest a tavasszal eddig összegyűjtött 12 pont nagy előrelépésnek tekinthető. Mivel elég nagy lemaradásban voltunk a tabellán, ezért helyezésekben nem annyira mutatkozik ez meg egyelőre, de a felzárkózás már sikerült a közvetlenül előttünk állókra. De mit hozhat a hátralévő 4 forduló?
Papíron erősebb ellenfelekkel találkozunk a bajnokság véghajrájában. Elsőként a Vácot (3.) fogadjuk, akiket eddig még nem igazán tudtunk megszorítani. Az elmúlt két évben háromszor találkoztunk a váciakkal, és sorrendben 2-13, 2-9, 0-7 volt az eredmény ellenük. Mondani sem kell, most sem mi vagyunk az esélyesek!
A 24. fordulóban újra a Fáy utcába látogatunk, ahol a Vasas második csapata (5.) lesz az ellenfelünk. Ellenük már szorosabb meccseket játszottunk az utóbbi években. A 2012-13-as szezonban előbb 4, majd 3 góllal nyertek az angyalföldiek (5-9) és (4-7), míg tavaly ősszel már csak két gól volt a két csapat között (2-4), ezért most bízunk benne, hogy tovább közelíthetünk a piros-kékekhez. Titkon a meglepetésben is!
Harmadik ellenelünk a Piliscsaba (6.) lesz, amely erre az idényre alaposan megerősítette csapatát. Míg a 2013-14-es évadban kétszer is legyőztük őket (4-1, 7-3), addig ősszel az idei legsúlyosabb vereségünket szenvedtük el tőlük, ráadásul hazai pályán (2-15). Mindenképpen szeretnénk megmutatni, hogy ez csak egy kisiklás volt számunkra!
Az alapszakasz utolsó forduójában az Airnergy FC-t (8.) fogadjuk Budakalászon. Eddig egyszer találkoztunk velük, és az őszi idény zárásaként 6-5-ös vereséget szenvedtünk idegenben. Simon Péter korábbi csapata is jól muzsikál a tavaszi idényben, így ellenük is nehéz lesz a siker.
A tavaszi idény eddigi 9 mérkőzésén 12 pontot szereztünk (4 győzelem, 5 vereség) és 46 gólt lőttünk. Ez a tavaszi tabellán a 9. helyet jelentené. A négy győzelmet a tavasszal nálunk kevesebb pontot elérő csapatok ellen szereztük. Játékosaink közül a télen érkező Vincze Dezső (6 meccs, 11 gól) a legeredményesebb, de a szintén januárban a csapathoz csatlakozó Decsi Dávid (9 meccs, 9 gól) és Simon Péter (9 meccs, 5 gól) is szépen termelték a gólokat. A régiek közül tavasszal Kolena Norbert 7, Garami Mátyás 4 és Sós László 3 gólt szerzett. További gólszerzőink: Huszák Attila 2 gól, Profanter Ádám, Ivanics Bence, Munkácsi Tibor, Sitku Zsolt és Molnár Ferenc 1-1 gól.
Várjuk minden kedves szurkolónkat a bajnokság hátralévő mérkőzéseire is!
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
5.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
6.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |