8. forduló: Ezúttal az utolsó tíz perc nekünk kedvezett!
NB II, Közép-csoport, 8. forduló:
2015.11.02., Kánai út
Inter CDF SE - Újpest FC-220Volt 5-8 (4-4)
Öt évvel ezelőtt ezen a napon a Győr vendégei voltunk NBI-es mérkőzésen. Akkor remekül helytálltunk, hiszen mindössze 5-3-as vereséget szenvedtünk a bajnoktól. A maiak pedig győzelemmel emlékeztek az akkori időkre az Inter CDF SE Kánai úti otthonában. A közös pont a csapatban Zoufal Nándor volt, aki akkor játékosként, a mai napon pedig játékos-edzőként segítette az Újpestet.
Hosszú idő után végre nem szűkös kerettel, hanem két sornyi játékossal tudott nekivágni csapatunk a mérkőzésnek. Pál Zsolt visszatérő volt, hosszú kihagyás után, s végre Vincze Dezső is erősíteni tudta csapatunkat. Remekül kezdtük a találkozót, az első támadásból 45 másodperc után Tóth Krisztián megszerezte a vezetést. Két komoly lehetőségünk volt a 2. találat megszerzésére is, ám azok kimaradtak, majd kontratámadások után az ellenfél váratlanul egyenlített, sőt a vezetést is megszerezte. Kissé megzavarodott a játékunk, és felváltva potyogtak a gólok. Felhoztuk az ellenfelet és 4-4-es döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.
A második játékrészben is a hazaiak szerezték meg a vezetést, de szerencsére Vincze góljával gyorsan sikerült egyenlíteni. Ezt követően már fokozatosan vettük át az irányítást, Tóth Krisztián kapásgólja pedig végre ismét felénk billentette a gólok számát. Ez volt a nyáron szerződtetett játékosunk harmadik gólja a meccsen. Játékunk a vezetés tudatában magabiztosabb lett, amelyet újabb találatok is követtek. Előbb Zoufal lőtte ki a jobb felső sarkot nagy erővel, majd Munkácsi érkezett menetrendszerűen Tóth lőtt passzára a hosszú oldalon. A vége tehát háromgólos győzelem lett, amely akár magabiztosabb is lehetett volna, ha jobban koncentrálunk. Hosszú nyeretlenségi szériát sikerült ezzel megszakítani, remélhetőleg ez erőt ad a csapatnak a jó folytatáshoz.
NBII, Közép-csoport, 8. forduló:
Inter CDF SE - Újpest FC-220Volt 5-8 (4-4)
Inter: Naszvadi - Gyulai, Mohammad, Orlik, Ottó. Cserék: Zsebe, Straub, Port, Vogel, Sarlak, Golecz, Hedayati
Újpest: Csicsó - Vincze, Tóth K., Kolena, Zoufal. Cserék: Sós, Munkácsi, Serbán, Pál, Arany(k).
Játékos-edző: Zoufal Nándor
Gólszerzők: Mohammad (5.), Zsebe (6., 14.), Ottó (10.), Hedayati (23.), ill. Tóth (1., 11., 29.), Vincze (11., 24.), Munkácsi (16., 38.) Zoufal (35.)
Sárga lap: Zoufal (16.)
A jegyzőkönyv ITT elérhető!
Következő mérkőzés: Újpest FC-220Volt - M.Máltai SZ SE, 2015. november 9., hétfő, 21:20, Budakalászi Sportcsarnok, Omszk park 1.
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |