10. forduló: Vereség újra az utolsó percben
NBII, Közép-csoport, 10. forduló:
2015.11.13., Pestlőrinc
Városgazda UPA - Újpest FC-220Volt 6-5 (2-3)
Nem túl szerencsés előjelekkel vártuk a mérkőzést. Egyrészt benne volt még a fiúkban hétfői vereség, másrészt két állandó kapusunk sem tudott a csapattal tartani (Csicsó Sándor sérülés miatt), továbbá 5 játékosunk is 15-20 perccel a meccs kezdése előtt ért a helyszínre. Ennek ellenére ragyogóan sikerült a kezdés, Garami majd Zoufal góljaival 2-0-ra elhúztunk. A félidő derekán egy gyors gólváltás után pedig 3-1-re vezettünk. Újabb gólunkat is Garami Mátyás jegyezte. Ezt követően egy szögletből fakadó távoli lövés megpattant a kapu előtt menteni igyekvő játékos-edzőnkön, amellyel egy gólra feljött a rutinos, többszár NB I-es mérkőzést is lábaiban tudó ellenél.
A második félidő sokkal nagyobb izgalmakat hozott mint az első. Mindkét csapat összeszedte magát, ám a két játékvezető sajnos alulmaradt a várakozástól. Talán túlságosan tisztelték a hazaiakat, akik egyre másra kapták a könnyelmű szabadrúgásokat és ítéleteket. Sikerült is megfordítaniuk a meccs állását 4-3-ra de csak egy percen belül tudtunk egalizálni Vincze lövésével (4-4). Néhány percre rá Vincze szerzett labdát, lövése levágódott de pont Zoufal elé, aki a kapuba lőtt, ezzel 5-4 volt ide. A folytatásra 5 a 4 elleni játékkal próbálkoztak a hazaiak amely eredményre vezetett (5-5). Ekkor már sorozatosan kapták a lehetőségeket a sporiktól a hazaiak. Ennek ellenére a mérkőzés hajrájában mindkét csapat előtt sok helyzet adódott. Az utolsó percben a győzelmet is megszerezték a hazaiak, miután Vinczét, - aki egy a lelátóról jogosnak tűnő szabálytalanságot reklamált - kiállították. Ez volt a 3. egygólos vereségünk idén, mindegyik az utolsó percben!
Meg kell hagynunk a játékvezetés rendkívüli módon tisztelte a hazai csapatot, minden apró segítséget megadott nekik a mérkőzés megnyerése érdekében. S bár rengeteg helyzetünk volt, rendkívül nehéz játékvezetői nyomás alatt koncentrálni és futsalozni. Ezzel kapcsolatban levélben fogunk panaszt emelni az MLSZ felé. Mert a mi egyesünketünk és annak vezetése pénzt áldoz ezért a sportágért, ezek a játékvezetők pedig pénzt kapnak a ténykedésükért, amellyel elrontják sok ember szórakozását.
NBII, Közép-csoport, 10. forduló:
Városgazda UPA - Újpest FC-220Volt 6-5 (2-3)
Városgazda: Ács - Hasenauer, Simonyi, Szabó F., Jokán. Cserék: Szabó L., Palási, Mérleg, Váradi.
Újpest: Hodula - Zoufal, Garami, Kolena, Vincze. Cserék: Sós, Munkácsi, Serbán, Tóth K., Freud.
Játékos-edző: Zoufal Nándor
Gólszerzők: Simonyi (8. 25.), Zoufal (15. öngól), Szabó F. (23.), Jokán (35.), Váradi (40.) ill. Garami (4., 10.), Zoufal (4., 32.), Vincze (25.).
Sárga lap: Munkácsi (11.)
Piros lap: Vincze (40.)
A jegyzőkönyv ITT elérhető!
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |