12. forduló: Győzelem remek játékkal!
NBII, Közép-csoport, 12. forduló:
2015.11.27., Fáy utca
Garvittax - Újpest FC-220Volt 4-7 (0-4)
Győzelemmel zártuk a Fáy utcai túrát! Czerman Márk bemutatkozott, ráadásul 3 góllal, Újfalusi Rolando visszatért hosszú sérüléséből, Tóth Krisztián újra nagy kedvvel játszott, László Erik ismét betalált, tavalyi gólkirályunk, Kolena Norbert először az idény során gólt szerzett, Arany János pedig remekül védett!
Nagy elkesedéssel kezdett mindkét csapat, és egy remek támadásvégén a sérülése után először futsalozó Czerman vette be a hazaiak kapujának egy jól helyezett lövéssel, majd nem sokkal később Tóth K. középről lőtte ki a jobb alsót, sőt a 13. percben Czerman már másodszor volt eredményes. A hazaiak is próbálkoztak, de semmi sem jött össze nekik az első félidőben, vagy pedig Arany húzta le a rolót. A játékrész befejezéseként pedig egy indítást Kolena gurított el a kifutó kapus mellett, belőve ezzel szezonbeli első találatát, amivel 4 gólosra nőtt az előnyünk a szünetre.
A második játékrészben a hazaiak próbáltak nagyobb nyomást helyezni kapunkra, de a 24. percben Tóth indítását László E. váltotta gólra. A jobb oldalról erősen meglőtt labda a kapus alatt csúszott be a kapuba. Egy perc múlva Munkácsi szabálytalanságát büntetővel jutalmazta a játékvezető, amit Gieber a bal alsóba lőtt. A sok kihagyott helyzet utáni elbizonytalanodás után ez a gól felhozta a Garvittaxot, és próbáltak felzárkózni. A következő 8 percben akadtak is lehetőségeik, de Arany ezúttal is jól állta a sarat. A 33. percben aztán Gieber újra betalált, majd egy percre rá két gólra zárkóztak a feketék Bocsev révén. A kétgólos különbség hatására a Garvittax átállt vészkapus játékra, de több labdát is szereztünk. Előbb Tóth K. ívelt a kapuba a saját kilenceséről, majd egy perc múlva Czerman egy védőt is kicselezve, már a hazaiak térfeléről gurított a kapuba. Ezzel végleg el is dőlt a mérkőzés! A hazaiak Rusvai révén még egy szép figurából szépítettek, így végül csapatunk 7-4 arányban nyerte a találkozót.
NBII, Közép-csoport, 12. forduló:
Garvittax - Újpest FC-220Volt 4-7 (0-4)
Garvittax: Czene - Bocsev, dr. Miháldi, Józsi, Nemes; Cserék: Mester, Bene, Moldován, Rusvai, Gieber, Vas,Hangodi, Schlossinger Szakmai igaszgazó: Vitányi László
Újpest: Arany - Czerman, Garami, Kolena, Tóth; Cserék: Sós, Munkácsi, Újfalusi, László E.
Játékos-edző: Zoufal Nándor
Gólszerzők: Gieber (25., 33.), Bocsev (34.), Rusvai (40.), ill. Czerman (6., 13., 38.), Tóth K. (9., 37.), Kolena (20.), László E. (24.)
Sárga lap: Rusvai (37), Mester (40.), ill. Munkácsi (33.)
Piros lap: -
A jegyzőkönyv ITT elérhető!
Legközelebb december 7-én 21:20 órakor az élmezőnyhöz tartozó Piliscsabát fogadjuk a Budakalászi Sportcsarnokban.
Következő mérkőzés:
Rájátszás, 8.forduló:
május 12. Hétfő
Nyíregyháza - Újpest FC
Continental Aréna
Nyíregyháza, 18:00 óra
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Veszprém | 7 | 21 | 23 | 22 |
2 | Kecskemét | 7 | 20 | 5 | 20 |
3 | Berettyóújfalu | 7 | 17 | 9 | 18 |
4 | Nyíregyháza | 7 | 17 | -1 | 12 |
5 | Haladás | 7 | 16 | -26 | 8 |
6 | Újpest FC | 7 | 13 | -10 | 4 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 04.28.
18 gólos: Thiago Cardoso (2)
16 gólos: Czerman Márk (3)
15 gólos: Hadzsi Máté (5)
14 gólos: Lucas Moreira (4)
8 gólos: Östör Martin (2)
7 gólos: Vas Ádám (3)
5 gólos: Sipos Gergő (5)
4 gólos: Kasza Dániel
4 gólos: Medveczki Máté (2)
4 gólos: Kártik Zsombor (3)
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Milavecz Kevin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
(zárójelben a rájátszás góljai)
Gólpasszok:
16 assziszt: Lucas Moreira
15 assziszt: Thiago Cardoso
12 assziszt: Czerman Márk
11 assziszt: Hadzsi Máté
7 assziszt: Östör Martin
4 assziszt: Kovács Benjámin
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Milavecz Kevin
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.04.28. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Östör Martin | 108/37 |
Lucas Moreira | 80/36 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 50/27 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Thiago Cardoso | 29/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Czerman Márk | 26/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |