19. forduló: Az eddigi legszorosabb meccsünk a Keszi ellen!
NBII, Közép-csoport, 19. forduló:
2016.02.29., Budakalász
Újpest FC-220Volt - Dunakeszi 2-4 (1-2)
A listavezető látogatott hozzánk, amely ellen eddig a legszorosabb mérkőzésünk is 3 gólos vereség volt a korábbi években, ősszel pedig 5-0-ra kaptunk ki. A mieink két győzelemmel, ám nem teljes csapattal várták a piros-fehér alakulatot, akik a feljutásért lépnek pályára hétről hétre. Tóth Krisztián, Újfalusi Roland, Solti Attila, Hornyák Ádám sem tudott a csapat rendelkezésére állni. Kapus poszton viszont a kispadon debütált Szöczei István.
Ahogy mondani szokták tapogatódzó játékkal teltek el az első percek. Nem is volt benne a gól a meccsben, de a 3. percben Szabó Zsolt utolsó emberként eladta a labdát a saját térfelünkön, a rutinos Bita értékesítette az adódó helyzetet. Ezt követően többször is közel jártunk az egyenlítéshez, a legnagyobb helyzet Sós előtt adódott, ám labdaszerzése után ballal a hosszú sarok mellé lőtt. Majd Vincze is lőhetett volna egy gólt, de ő sem célzott pontosan. A félidő derekán Kolder Nagy Dávid megsérült, így két sornyi játékosunk sem maradt. A 13. percben Bota Márk egy kontratámadás után kettőre növelte a vendégek előnyét. Ekkor mezőnyben már felénk nőtt a feljutásért játszó vendég gárda, bár helyzeteket csak ritkán tudtak kialakítani, inkább távoli lövésekkel operáltak, ám azokat Csicsó Sándor szépen védte. Majd a félidő hajrájában, a 17. percben egy remek kapuskidobás után Vincze jó labdaátvétellel került helyzetbe, s bár az első lövését még védte Szenyita, a másodikat már nem tudta, sikerült szépíteni (1-2).
A második játékrészben jóval kiegyenlítettebb lett a játék, a mieink kissé feladták a zártabb védekezést, és ez meg is bosszulta magát. 2 perc alatt két gólt kaptunk, két kontra után, előbb Makk, majd Bota voltak eredményesek, ezzel gyakorlatilag eldöntve a meccset. A mieinkről szólván dicséretes, hogy nem estünk össze, sőt a folytatásra többször is hatalmas védésekre kényszerítettük a vendégek kapusát. A szépítés azonban csak nem akart megszületni. Egészen a meccs hajrájáig, amikor is egy szabadrúgás kombináció után Sós lőtt passzába Garami Mátyás ért bele a kapu előtt, átpörgetve a gólvonalon a labdát (2-4). Szép találat volt. Még két perc volt hátra és két ordító helyzetünk is adódott, egyszer Szabó Zsoltot állították meg véleményünk szerint szabálytalanul, majd Szenyita védett, így a mérkőzés állása már nem változott.
Ez volt eddig a legszorosabb mérkőzésünk a minden évben feljutásért és remek játékosállománnyal játszó Dunakeszi ellen, kis szerencsével akár pontot is szerezhettünk volna, ám el kell ismerni a vendégek játéka jóval összeszedettebb és tudatosabb volt a mieinknél. A helyzetek számának kialakításában azonban mi is jeleskedtünk – az értékesítésével már sajnos nem.
Jövő héten a csoport másik favoritja ellen Pécsre látogatunk.
Jegyzőkönyv:
NBII, Közép-csoport, 19. forduló:
Újpest FC-220Volt - Dunakeszi Kinizsi 2-4 (1-2)
Újpest: Csicsó - Garami, Kolena, Szabó Zs., Kolder Nagy; Cserék: Sós L., László E., Vincze D., Munkácsi, Szöczei
Edző: Zoufal Nándor
Dunakeszi: Szenyita - Bita L., Bota, Somorjai, Temesi; Cserék: Horváth, Bita M., Simon B., Csendes, Szántó, Hollósy, Makk, Szlifka
Edző: Biczi Gábor
Gólszerzők: Vincze D. (17.), Garami (39.) ill. Bita (3., 26.), Bota (13.), Bota (25.)
Sárga lap: Garami M. (7.), Sós L. (36.), ill., Csendes (39.)
Piros lap: -
Jegyzőkönyv itt érhető el.
Következő mérkőzés:
Rájátszás, 8.forduló:
május 12. Hétfő
Nyíregyháza - Újpest FC
Continental Aréna
Nyíregyháza, 18:00 óra
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Veszprém | 7 | 21 | 23 | 22 |
2 | Kecskemét | 7 | 20 | 5 | 20 |
3 | Berettyóújfalu | 7 | 17 | 9 | 18 |
4 | Nyíregyháza | 7 | 17 | -1 | 12 |
5 | Haladás | 7 | 16 | -26 | 8 |
6 | Újpest FC | 7 | 13 | -10 | 4 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 04.28.
18 gólos: Thiago Cardoso (2)
16 gólos: Czerman Márk (3)
15 gólos: Hadzsi Máté (5)
14 gólos: Lucas Moreira (4)
8 gólos: Östör Martin (2)
7 gólos: Vas Ádám (3)
5 gólos: Sipos Gergő (5)
4 gólos: Kasza Dániel
4 gólos: Medveczki Máté (2)
4 gólos: Kártik Zsombor (3)
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Milavecz Kevin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
(zárójelben a rájátszás góljai)
Gólpasszok:
16 assziszt: Lucas Moreira
15 assziszt: Thiago Cardoso
12 assziszt: Czerman Márk
11 assziszt: Hadzsi Máté
7 assziszt: Östör Martin
4 assziszt: Kovács Benjámin
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Milavecz Kevin
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.04.28. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Östör Martin | 108/37 |
Lucas Moreira | 80/36 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 50/27 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Thiago Cardoso | 29/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Czerman Márk | 26/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |