22. forduló: A döntetlent megérdemeltük volna
Hétfő este bő kerettel léptünk pályára az 1988 Déli FC ellen Soroksáron, de többen is fáradtan, munkából jövet, vagy éppen oda tartva szakítottak időt a mérkőzésre. Élvezetes, nagy iramú találkozón ismét csak egygólos vereséget szenvedtünk a piros-kékektől, ahogy ősszel is. Akárcsak az első mérkőzésen, ezúttal is rendkívül közel álltunk a pontszerzéshez. A hazai csapatnál több NB I-es Vasas futballista is pályára lépett ellenünk az élvonal pihenőnapja miatt (mint írtuk korábban a Déli FC a Vasas második csapata).
Az első félidőben óriási iramot diktáltak a hazaiak, de felvettük a kesztyűt, és csak 2-1-es vezetéssel vonulhattak pihenőre. A folytatásban már 4-1-re is elhúzott a Déli FC, de rermek öt percet produkálva sikerült egyenlítenünk, mégis egy szépen kijátszott támadást követően újra hátrányba kerültünk. Ezután hiába próbált meg mindent a csapat az egyenlítésért, sajnos nem tudtuk begyötörni az 5. gólunkat, pedig az utolsó percben emberhátrányban két lehetőségünk is adódott, azonban a hazaiak kapusa mindkétszer nagyot mentett. Így az őszi mérkőzéshez hasonlóan, ismét 5-4-es vereséget szenvedtünk!
Góljainkat Vincze Dezső, Szabó Zsolt, Hornyák Ádám és Tóth Krisztián szerezték. Mindegyik gólunk parádés megmozdulások után született, ezek miatt érdemes a nézőknek futsal mérkőzésre járni. A találkozó krónikájához tartozik, hogy Zoufal Nándor vezetőedzőt a játékvezető a 30. percben a lelátóra küldte, majd az utolsó percben Tóth Krisztián a kiállítás sorsára jutott.
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |