Magabiztos győzelemmel maradtunk a dobogón!
NB II. Közép-keleti csoport, 11. forduló:
Újpest FC-220Volt – UTE 7-1 (3-1)
Gólszerzőink: Hornyák Ádám (3), Czerman Márk (3), Vincze Dezső
Az első félidő elején még nem találtuk a ritmust, de az UTE 13. percben szerzett gólja felébresztette a csapatot, és szinte azonnal sikerült válaszolni. Innentől kezdve nem volt kérdés a győzelem, csak az aránya, végül magabiztosan hoztuk a kötelező győzelmet, amivel biztossá vált, hogy az alapszakasz felénél a dobogón állunk. De nincs megállás, jövő héten két rangadó vár ránk, hétfőn a Dunakeszi ellen hazai pályán, míg pénteken a Rubeola FC Csömör ellen idegenben!
Az első 10 percben nem sok jel mutatott arra, hogy sok gólos mérkőzés lesz a mai. Próbáltunk fogást keresni a vendégeken, de nem nagyon sikerüt, majd az UTE is jelezte, hogy megérkezett a meccsbe, ugyanis Csicsó Sándornak kétszer is nagyot kellett nyújzózkodnia, hogy ne szerezzennek vezetést. A 13. percben viszont már ő sem tudott segíteni, amikor az egyedül maradó Maka Alex kissé balról, 5 m-ről a léc alá bombázott. (0-1)
Szerencsére rögtön az ellentámadásból sikerült egynlíteni. Zoufal Nándor paszolt középről Hornyák Ádámhoz, aki egy védő szorításában balról, laposan a kapuba lőtt. (1-1) Sőt egy perccel később már nálunk volt az előny, Sós László lekészítése után Hornyák Ádám, a kapus előtt lepattanó találatával. (2-1)
Kellett nagyon még egy gól, hogy nyugodtan menjünk pihenőre, és ezt Vincze Dezső meg is szerezte. A félpályánál labdát szerzett, védője elé került, majd a a hálóőr lába között a kapu bal oldalába lőtt. (3-1)
Szünet után már sokkal magabizosabban játszottunk, de gólt a 28. percig nem tudtunk elérni. Ekkor Czerman lépett ki, de a vendégek kapusa a hatoson kívül kézzel védte lövését, amiért kiállították. Az emberelőnyt gyorsan gólra is váltottuk. Czerman Márkra senki sem lépett ki, szinte egy folyosó maradt előtte, ő pedig ki is használta azt, 9 m-ről lőtt a kapus lába között a kapu közepébe. (4-1)
A 34. percben több lövést is megeresztettünk, de levágódtak a próbálkozások, mígnem Hornyák Ádám elé került a labda, és ő 4 m-ről felvarrta a léc alá újabb gólunkat. (5-1)
Ezután a vendégek időt kértek, és a kapus lehozatallal próbálkoztak, melyből 1-2 helyzetet is kialakítottak, de elhibázták azokat. Egy ellentámadásunk után Sós László akrobatikus mozdulattal ollózva lőtt kapura, de a kapus hárította a gólba tartó labdát. Szép jelenet volt!
Az utolsó perc kezdetén egy labdaszerzés után előbb Czerman lőtt kapufát, majd Vincze találta el a vészkapust, de a kipattanót tovább passzolta Czerman Márknak, aki másodszorra már nem hibázott. (6-1) A végeredményt szintén Czerman Márk állította be, amikor Garami Mátyás centerezését fél méterről lőtte a kapuba. (7-1)
Összességében felejthető első 10 perc után a kapott gól felrázta a csapatunkat, és magabiztos győzelmet arattunk. A jövő héten két nehéz mérkőzés vár a csapatra. Előbb hétfőn 21:20 órakor fogadjuk Budakalászon a Dunakeszi Kinizsit, majd pénteken a Rubeola FC-hez látogatunk Csömörre!
Újpest FC-220Volt – UTE 7-1 (3-1)
Budakalász, 100 néző, V.: Czene-Joó Á., Tamási P., Molnár Cs.
Újpest: Csicsó - Petró, Kolena, Czerman, Vincze D., Cs.: Tóth K., Zoufal, Hornyák, Garami, Sós, Joó, Kolder Nagy, János Z.,
Vezetőedző: Zoufal Nándor
UTE: Vaszkó - Boros, Cseh, Maka, Gerhardt, Cs.: Kovács G., Kollár, Tóth Cs., Szavó V., Márton, Száraz
Vezetőedző: Farkas Sándor
Gólok: Hornyák (13., 14., 34.), Vincze (20.), Czerman (28., 40., 40.), ill. Maka (13.)
Sárga lap: -
Kiállítva: Kovács G. (27.)
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |