Igazságos pontosztozkodás a rangadón!
NB II. Közép-keleti csoport, 12. forduló:
Újpest FC-220Volt – Dunakeszi Kinizsi 3-3 (3-1)
Gólszerzőink: Vincze Dezső (2), Tóth Krisztián.
Több mint 200 néző gyűlt össze a csoport egyik nagy rangadójára, az Újpest FC-220Volt és a Dunakeszi Kinizsi összecsapására, ahol végig kiélezett rendkívül izgalmas és magas színvonalú mérkőzést láthatott a kilátogató publikum. Az első félidő közepén a vendégek szereztek vezetést, amire rögtön sikerült válaszolnunk, sőt a játékrész utolsó percében kétszer is mattoltuk a keszi kapusát. A második félidőben nagy erőket mozgósított Biczi Gábor csapata, és 4 perccel a találkozó vége előtt az egyenlítés is összejött a vendégeknek. A meccslabda azonban így is a miénk volt, de a kapufa hárította Tóth Krisztián próbálkozását. Így maradt a döntetlen, mely igazából senkinek sem jó, viszont a mérkőzés alakulása szempontjából igazságos eredmény!
Nagy iramban kezdődött a mérkőzés. Az első tíz percben inkább a vendégek jutottak el a kapunkig, Szőczeinek kellett többször is közbeavatkaoznia. A 9. percben aztán Somorai Attila a jobb oldalon elment, és laposan kilőtte a hosszú sarkot. (0-1) Szerencsére nem kellett sokat várni az egyenlítésre. Egy beívelt labda a védők fején felpattant, Kolena Norbert eszmélt a leggyorsabban, középre rakta, ahol egyedül érkezett Vincze Dezső, és néhány lépésről a léc alá bombázott. (1-1)
A gól után kiegyenlítettebbé vált a játék, helyzetek adódtak itt is, ott is! Mígnem a félidő vége egészen parádésan alakult a mi szempontunkból. Előbb egy szögletvariációt követően a hosszú kapufához érkező Tóth Krisztián megszerezte a vezetést (2-1),
majd rögtön a középkezdés után ő szerzett labdát, amit középrelőtt, Vincze Dezső pedig levette és befordult vele a kapu irányába, majd a kapus mellett 1 mp(!)-cel a félidei dudaszó előtt megduplázta az előnyünket! (3-1)
Ahogyan az várható volt, a Dunakeszi fokozta a nyomást a második félidőre, és egy védekezési hibát kihasználva a 23. percben az egyedül maradt Temesi Norbert a bal oldalról, 6 m-ről kilőtte a kapunk bal oldalát. (3-2)
Csapatunk ekkor kicsit visszahúzódott, és kontrákban bízott, de nem sikerült hosszabban megtartanunk a labdát. Sőt, a 36. percben egy megpattanó labdára Makk Levente csapott le, és kiegyenlített. (3-3)
Az egyenlítés után percek után újra az Újpest FC-220Volt percei következtek. Egy perccel a vége előtt egy szép kombinációt követően Vincze került helyzetbe, de lövését védte a vendégek kapusa, a kipattanó azonban Tóth elé került, aki a bal oldali kapufát találta telibe. Így végül maradt a döntetlen, ami egyik csapatnak sem igazán jó! A Kecskemét vereségével ugyanis aki ezt a mérkőzést megnyerte volna az pontelőnnyel várhatná az idei utolsó két fordulót.
Az Újpest FC-220Voltra újabb rangadó vár e hét pénteken, amikor is a Rubeola FC Csömörhöz látogatnak Czermanék. A mérkőzés 18 óra 15 perckor kezdődik a Csömöri Sportcsarnokban. Szeretettel várjuk ide is szurkolóinkat, és köszönjük a mai mérkőzésen is a szurkolást!
Újpest FC-220Volt – Dunakeszi Kinizsi 3-3 (3-1)
Budakalász, 200 néző, V.: Zimonyi, Juhász, Hamza
Újpest: Szőczei - Petró, Kolena, Czerman, Vincze D., Cs.: Csicsó, Tóth K., Zoufal, Tóvizi, Sós, Joó, János Z.,
Vezetőedző: Zoufal Nándor
Kinizsi: Komáromi - Bita, Makk, Somorai, Temesi, Cs.: Szenyita, Kovács, Závodszky, Horváth, Szikora, Beke, Simon P., Balogh, Szlifka
Vezetőedző: Biczi Gábor
Gólok: Vincze D. (9., 20.), Tóth K. (20.), ill. Somorai (9.), Temesi (23.), Makk (36.)
Sárga lap: Kolena (17.), Vincze (31.), Tóvizi (31.), ill. Temesi (12.)
Kiállítva: -
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |